Méltó megemlékezés
4 órás monstre koncerttel búcsúzott a Djabe zenekar Sipos Andrástól. Több vendég is fellépett, színészek, zenészek, a sztárvendég Steve Hackett volt, akit még soha nem láttam ilyen jókedvűen játszani.
A koncert előtt annyit lehetett tudni, hogy a váratlanul elhunyt Sipos András emlékének szentelt koncerten több vendég is fellép majd. Senki nem sejtette, hogy a valamivel 19 óra után kezdődő koncertnek 23 órakor lesz vége. A 4 órás koncert csupa meglepetést tartogatott. De nézzük sorban az eseményeket.
A műsor vetítéssel indult. Olyan darabokból láthattunk részleteket, amelyekben Sipos András is szerepelt. A vetítés után színészkollégák léptek színpadra, és egy-egy verssel, illetve egy élő részlettel (Bohumil Hrabal - Sörgyári Capriccio) búcsúztak Sipitől.
A prózai bevezető után Sipi jelent meg a vásznon, és egy fantasztikus szóló dobolással kezdte meg a koncert zenei részét, sajnos csak felvételről. Hozzá csatlakozott a zenekar, majd táncra perdültek a kazlak.
Furcsa volt látni a Djabe-t egyik alapító tagja nélkül, azonban a színpadon állók előadásán az elejétől fogva érezhető volt, hogy mindent beleadnak, és talán életük legjobb formáját hozzák. Ilyen jól még sosem láttam őket játszani, jól szólt a produkció. Eleinte mindig egy fővel egészült ki a zenekar.
A sort Dresch Mihály kezdte, majd a marokkói származású énekes és ütőhangszeres Said Tichiti folytatta.
Őket követte a sztárvendég, akiről Égerházi Attila elmondta, hogy a hír hallatán maga ajánlotta fel, hogy Budapestre látogat. Attila mondta neki, hogy ez remek lenne, de nem tudnak fizetni, amire Steve azt válaszolta, hogy nem is kell. Megveszi magának a repülőjegyet is és jön, csak az időpontot kéri.
Fantasztikus gesztus egy világsztártól.
Steve a Táncolnak a kazlak Djabe albumon szerepelt, illetve a zenekar 2004-es londoni fellépésén is közreműködött. A koncerten többször is színpadra lépett, és láthatóan élvezte a zenélést. Ezen az estén a jazz került előtérbe, így mindenki kivette a részét az improvizálásból. A közös zenélés után Steve egyedül maradt a színpadon és egy akusztikus egyveleget adott elő, amelyben saját számai uralkodtak, de felcsendültek Genesis darabok is. A blokkot a csodás Horizons zárta.
A szóló műsorszám után visszajött a zenekar, és együtt folytatták. A Jégvilág volt az utolsó szám az első felvonásban. A szám lezárása nagyon szívszorító volt. A zenekar beleadta minden dühét, tehetetlenségét, fájdalmát, ami Sipi elvesztésével bennük maradt. Ezután 10 perc szünet következett, hogy mindannyian kifújhassuk magunkat.
A második felvonás a Djabe klippel kezdődött, majd Balogh Kálmán mutatta be cimbalom ismereteit. Ezután megjelentek a többiek is, a Magony zenekar tagjaival, Dresch Mihállyal és Steve-vel kiegészülve. Egy kiváló népi-jazz előadás következett, amiben szinte mindenki szólózott. Németh Ferenc éneke kölcsönözte a népies motívumot, míg a többiek egyre jobban mélyültek el a jazz futamokban. Fantasztikusan intenzív darabot hoztak össze, amelynek a csúcspontjait Dresch Mihály - szaxofon és Kovács Ferenc - trombita párbajai jelentették.
Az össznépi muzsikálást a Djabe magában folytatta, majd színpadra szólították, illetve színpadra emelték Sipi nagyobbik lányát, Tercsikét, aki a többiekkel énekelt, illetve rap-elt.
Újra előkerült Said, akit maga Sipi váltott le a főműsor végén. A technikát segítségül hívva ismét együtt zenéltek mind a hatan. Sipos András ütőseivel egy korábbi DVD-ről játszott, míg a zenekar élőben kísérte Őt.
Az utolsó szám végén ismét megjelent az a vehemencia, ami az első felvonást is zárta, majd egy rövid szünet után megjelentek azok a színészkollégák, akik eddig a színházban játszottak, de a zárásra megérkeztek. Az énekes produkciót CD-ről kísérték, de a műsorszám végén ismét előkerültek a zenészek és ettől a pillanattól a koncert örömzenéléssé változott.
Sipi rengeteg ütős hangszert vonultatott fel koncerteken és stúdióban egyaránt. Egyik kedvence volt az angklung, amely a közönség soraiban mindig nagy sikert aratott. Most is láthattuk, hallhattuk ezt a hangszert, és a vele járó mókázást. A zenekarhoz Steve mellett Sipi családtagjai is csatlakoztak.
Ez újra meghozta a fellépők kedvét, és ott folytatódott a koncert, ahol a főműsorban befejeződött. Újabb számok, újabb szólók következtek, de a közönség nem akart elmozdulni a helyéről. Barabás Tamás többször is megkérdezte, akarjuk-e, hogy játsszanak még. A válasz mindig igen volt. És ők játszottak. A talán már hazainduló zenészeket is visszarángatták a színpadra, Steve meg már le se ment, hanem élvezte a közös zenélést. A legviccesebb szólót Budai Sándor adta elő, aki a hegedűjéből rock dallamokat is előcsalogatott. Ezek után szinte átcsaptak metálba. Legalábbis Barabás Tamás és Steve igen fejrázósra vette a figurát. Szegény Banai Szilárd a doboknál már lassan mozogni sem bírt, de tisztességesen hozta az alapot. Kovács Zoltán is remek zongora szólót produkált, amely érzelmektől sem volt mentes. Többszöri levonulás után, amikor dobszólót kértek tőle a többiek, még mindig odatette magát, bár szóban is jelezte, hogy már nagyon fáradt.
Összegezve a látottakat, egy hihetetlen koncerten vettünk részt, ami a prózai betétekkel kulturális estté vált. Világzenei, jazz, hard rock, metál részek egyaránt szerepeltek. Mindenki hozzátett valamit a produkcióhoz. A Djabe a legjobb formáját hozta. Steve Hackett zenekari tagként simult a műsorba és tőle szokatlan lazasággal játszott. Látszott rajta, hogy minden percét élvezi a koncertnek. Méltó megemlékezés volt, méltó búcsút vettek a mindig vidám mókamesterüktől.
Köszönjük fiúk az élményt, és ég veled Sipi!
