Steve Hackett
Gulli Briem
Ben Castle
Ben 7 éves korában kezdte el zenei tanulmányait klarinéton. Eleinte a szigor hatására gyakorolt, de hamarosan ráérzett az ízére és 13 évesen már komoly kitüntetést kapott.
Ebben az idoben már szaxofonon is játszott, helyi együttesekben zenélt. Édesapja, aki ismert zenész-komikus volt, nagymértékben bátorította, és kiskorától fogva megadta neki a lehetoséget, hogy fellépjen vele széles közönség elott is.
Mivel elkötelezte magát a hivatása mellett, 17 évesen otthagyta az iskolát, majd egy éven keresztül keményen gyakorolt, mielott beiratkozott a Guildhall Zene- és Dráma Iskolába, ahol elvégezte az egyéves posztgraduális jazz- és stúdiózene kurzust.
Ben jelenleg szabadúszó zenész, miközben saját zenekarát is vezeti. Nagy szerelme a jazz, de sok más zenei stílust is élvezettel játszik. Vendégszerepelt nagy zenekarokban, big band-ekben, jazz, valamint pop- és rock-együttesekben is.
Sok nagy sztárral játszott együtt és készített felvételeket, pl. Steve Hackett, Kula Shaker, a Supergrass, Mica Paris, a Brand New Heavies, Damon Albarn, a 911, a Culture Club, Gloria Gaynor, az Embrace, a Babybird, a Marillion, Omar, a 4 Hero, Lalo Schifrin és a brit jazz élet sok más kiválósága, mint pl. Stan Tracey, Alan Barnes, Don Weller, John Etheridge, Steve Lodder, Matt Wates, Clark Tracey, Mark Nightingale, Spike Robinson, Humphrey Lyttelton, Laurence Cottle, Geoff Gascoyne, Arnie Somogyi, Bobby Worth, Michael Garrick, Zappatistas, the Echoes of Ellington és a BBC Big Band.
Amikor Ben nem játssza a zenét, akkor írja. Komponált már televízióknak, big band-eknek, nagy zenekaroknak és más eloadóknak is, és természetesen a saját zenekarának.
1994-ben készítette el édesapjával közösen a "Ben and Roy Castle's Big Celebration" c. albumát, majd 1996-ban kiadott egy big-band albumot "Breathe Easy" címmel.
2000-ben készült el új felvétele kvartettjével "Four From The Madding Crowd" címmel. Jelenleg ennek a folytatásán dolgoznak.
Ben a közelmúltban együtt dolgozott a Marillion dobosával Ian Mosley-val a "Postmankind" c. lemezen, amely májustól megrendelheto a www.marillion.com honlapon. Ben írta és hangszerelte, és többek között szerepel rajta Steve Hackett, Steve Rothery, John Etheridge, Mark Edwards és Pete Trewavas is.
2001-ben a British Jazz Awards-on elnyerte az "Év felfedezettje" díjat.
Ben-t hamar megkedvelte a magyar közönség és egyedi fúvósjátéka rengeteg színnel gyarapította a zenekar hangzását. A 2001 nyári turné óta a zenekar állandó tagjává vált.
2002-ben közremuködött a Djabe Táncolnak a Kazlak c. albumán.
2003-ban együtt dolgozott Stinggel a British Awards gálán.
2004-ben csatlakozott a világhírnevet szerzett Jamie Culum zenekarhoz.
Ben Castle honlapja: www.bencastle.com
Saïd Tichiti
Zenész, szinész, programszervező, 1970-ben született Guelmimben, Dél-Marokkóban. Szülővárosában megszerzett érettségije után sikeres felvételi vizsgát tett a rabat-i Drámaművészeti és Kultúrális Programszervezői Foiskolára. Tanulmányait a dijoni egyetemen, Franciaországban fejezte be. Családjának minden tagja autodidakta zenész, közülük Saïd elsőként szerzett felsofokú és professzionális művészi képzettséget. Zenészként népszerű, kortárs marokkói költőkkel dolgozott együtt, úgy mint Ahmed Lamsayeh és Ahmed El Mesnawi. 1998 áprilisa óta él Magyarországon, megérkezése után egy évvel létrehozta a Chalaban zenekart. 2001-ben játszott a Djabe-Update című albumán, majd 2002-ben több Djabe koncerten is közremuködött. A közös fellépésekbol született az Unplugged at the New Orleans dupla CD.
Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166