Djabe: Down And Up

2 LP (180g heavy vinyl) GR-100-1

imageA Djabe zenekar utoljára 2008-ban jelentetett meg stúdióalbumot. Megérte a hosszú várakozás, mert a most elkészült Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét.

A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban. Természetesen jelen vannak az albumon a korai Djabe felvételek világát idéző Égerházi Attila és Kovács Ferenc szerzemények is. Külön érdekesség, hogy a lemez utolsó dala a Tears For Peace egy könnyebb hangvételű énekes felvétel, melynek szövegét Steve Hackett felesége, Joanna Hackett írta. Itt kell megemlítenünk, hogy a neves és már majdnem Djabe tagnak számító egykori Genesis gitáros, Steve Hackett öt kompozícióban is közreműködik az albumon, valamint ő énekli a Tears For Peace című számot.

Az albumot végighallgatva a Djabétól megszokott friss, sokszínű zenei utazásban vehetünk részt, és ezúttal is megmutatja új arcait az együttes. 10 új szám, hangulatok az elmúlt évek tapasztalataiból – lent és fent.
Barabás Tamás basszusgitár játékát világszerte elismerik és szeretik. A Down And Up albumon most szinte minden hangszeren játszik, melyből kiemelhetjük kiváló gitárjátékát. Bizonyára kevesen tudják, hogy eredetileg szólógitárosként kezdte pályafutását.
Banai Szilárd az utóbbi pár évben az egyik legmagasabb szinten jegyzett dobossá nőtte ki magát, melyet nemzetközi elismerései is bizonyítanak. Egyedi ritmikai és muzikális megoldásai élvezetes színt adnak a kompozícióknak.
Égerházi Attila gitártextúrája alapvető jellemzője kezdetektől fogva a Djabe hangzásának. Ezen az albumon az Awakening City és a Hills Of The Valley című számok képviselik ezt a világot.
Kovács Ferenc a tőle megszokott zeneiséget hozza trombitán és hegedűn. Külön figyelemre méltó a Dark Soup című számhoz írt érdekes szövege, melyet karakteres énekstílusában ad elő.
Kovács Zoltán zongora- és billentyűjátéka az évek során egyre fontosabb elemévé vált a Djabe zenéjének, melyről ezen a kiadványon is meggyőz bennünket.

A vendégművészek zenészként és az általuk képviselt hangszereket tekintve is különleges színekkel gazdagítják az albumot. Steve Hackett (UK) gitározik és énekel, John Nugent (USA) tenorszaxofonon játszik, Malik Mansurov (AZ) az ősi tar megszólaltatója. A magyar zenészbarátok közül Balogh Kálmán cimbalmozik, Bede Péter furulyázik, Herczeg Judit vokálozik és Veress Gábor fuvolán közreműködik.

Az album jelentőségét az is bizonyítja, hogy a Gramy Records kiadó minden fontos hanghordozó formátumban piacra dobja. A CD változat mellett dupla vinyl LP-n is megjelenik a hatvankét perces zeneanyag, mely három lemezoldalra fért el. A negyedik lemezoldalon bónuszként a Djabe Special Guest Steve Hackett formáció egy stúdió- és két koncertfelvétele hallható. A tökéletes hangzás és az audiofil vásárlók kielégítésére a lemez 180g-os heavy vinyl nyomásban jelenik meg.
A Djabe zenekartól megszoktuk, hogy minden jelentős hangfelvételét surround hangzásban is hallhatjuk, ez alól természetesen a Down And Up sem kivétel. A piacon elérhető legjobb hangminőséget a DVD-Audio formátum biztosítja, a zeneanyag ezért stereo és 5.1-es hangzásban is rákerül a korongra 24bit/96 kHz-es formátumban. Megszokott módon a DVD-Audio kompatibilitással nem rendelkező vásárlók a DTS audio kiváló hangzását élvezhetik a hagyományos DVD lejátszókon. A DVD változaton videóextrák is helyet kapnak: interjú a lemezkészítéssel kapcsolatban, továbbá koncertvideók és videóklip.

CD megjelenés 2012. október 25., 2 LP megjelenés november 15., DVD-audio megjelenés 2013. január 30.

On-line megrendelhető

Tracklista:

A oldal
  1. Down And Up
  2. Take A Deep Breath
  3. Awakening City
  4. No Chance For Dance
B oldal
  1. Almi & Kitti
  2. I Remember
  3. Dark Soup
C oldal
  1. Five Months Later
  2. Hills Of The Valley
  3. Tears For Peace
D oldal
Djabe special guest Steve Hackett – Four Side
  1. Camino Royale
  2. Firth of Fifth
  3. Dark Soup

A lemezen szereplő előadók:

Szilárd Banai - drums
Tamás Barabás - bass guitar, synths, guitar (C1, C3), percussion
Attila Égerházi - guitar
Ferenc Kovács - vocal (B3), trumpet, violin
Zoltán Kovács - keyboards

Special guests:

Steve Hackett - vocal and guitar
Malik Mansurov - tar
John Nugent - tenor sax
Kálmán Balogh - cimbalom
Péter Bede - shepherd flute
Judit Herczeg - vocal
Gábor Veress - flute

Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166