Amit az Updateről még tudni lehet
klub CD - 2002 - GR-033
A hét tagra bővűlt zenekar életében igazi kihívást jelentett a 2001-ben megjelent lemez megalkotása és a turné. A színesebb zenei megnyilvánulásra készülődés első lépéseit az Újrajátszás című albumon már közreadtuk. A mostani CD olyan anyagokat tartalmaz, melyek az Update felvétele-kor és a turné próbáin kerültek rögzítésre. Mindegyik számnak külön is feltüntettük a keletkezési körülményeit és sajátosságait, de általában elmondhatjuk, hogy az új klubalbum anyagának felét olyan stúdiófelvételek teszik ki, melyek az Update-en megjelent kompozíciók más verziói. egytől egyig hordoznak olyan egyedi értéket, ami miatt ezeket is érdemes közkinccsé tenni. A másik nagyobb blokk az Update turné 2001. június 20-i próbáján készült. Ez volt az első alkalom, amikor Ben Castle is csatlakozott a zenekarhoz a próbákra. Természetesen az ekkor készült felvétel tartalmaz olyan zenei és technikai sajátosságokat, melyek a próba kötetlen hangulatára jellemzőek.
U.i.: Külön köszönet Ben Castle-nek, Töttösy!