Djabe/Steve Hackett: Sipi emlékkoncert 2CD
2CD - GR-080
A Djabe zenekar 2007. november 30-án, András napján minden idők legjobb koncertjét adta Budapesten a Petőfi Csarnokban. Az előadás apropója sajnos egy szomorú esemény volt, mégpedig az egyik alapító tag, Sipos András elvesztése. Sipi 2007. szeptember 14-én tragikus hirtelenséggel hunyt el. A zenekar tagjai mindent beleadtak a játékukba társuk emlékére, akinek szellemisége végig jelen volt a színpadon.
A koncertet a Djabe mellett Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa is jegyzi, aki saját költségén utazott el Budapestre. A közönség egy külön Steve Hackett akusztikus blokknak is tapsolhatott. Az előadás során sok zenészbarát is színpadra lépett. Dresch Mihály szaxofonon, Balogh Kálmán cimbalmon, Said Tichiti ütőhangszereken, Budai Sándor hegedűn és Németh Ferenc énekes. A koncert, ahogyan Steve fogalmazott, dicsőséggé változtatta a tragédiát. A vendégművészekkel a Djabe és Steve olyan zenei szintézist hozott létre, mely egyedülálló minőséget képvisel a zenei életben. A négyórás műsorban a népzenétől a pop, rock, és jazzzen át egészen a klasszikus hangvételig hömpölygött a zenefolyam, melyet a fellépők átszellemült örömmel és tehetséggel adtak elő. A közönség többször is felállva, vastapssal ünnepelt.
„Méltó megemlékezés”
„4 órás monstre koncerttel búcsúzott a Djabe zenekar Sipos Andrástól. Több vendég is fellépett, színészek, zenészek, a sztárvendég Steve Hackett volt, akit még soha nem láttam ilyen jókedvűen játszani.
A koncert előtt annyit lehetett tudni, hogy a váratlanul elhunyt Sipos András emlékének szentelt koncerten több vendég is fellép majd. Senki nem sejtette, hogy a valamivel 19 óra után kezdődő koncertnek 23 órakor lesz vége. A 4 órás koncert csupa meglepetést tartogatott. De nézzük sorban az eseményeket...”
Gerébi Zoltán írását itt olvashatja
A kiadvány megjelenését támogatták:
A koncert néhány részlete:
Thierachei emlék
Doromb
Above the Skies
Distant Dance