Gödöllő - 2001. június 23.
CD - 2004 - GR-049
A 2001-es Update turné koncertjeiből CD-n kiadott első felvétel tökéletesen adja vissza az emlékezetes műsor legjobb pillanatait Ben Castle szaxofonos közreműködésével.
A 2001-ben megújult zenekar Update című lemeze június elején jelent meg. A sajtótájékoztató után a zenekar próbaterembe vonult és felkészült addigi legnagyobb országos turnéjára. Június 21-én csatlakozott a zenekarhoz Ben Castle szaxofonos Angliából. A 21-ei próba emlékezetes pillanatait már közreadtuk az "Amit az Update-ről még tudni lehet" című CD-n. A turné főpróbájára a Gödöllői Színházban került sor 22-én, majd az első előadásra 23-án. Érdekes a 21-ei próba felvételét összehasonlítani a 23-ai előadás anyagával. Két nap alatt teljesen kiforrott a produkció. Érdemes visszahallgatni a 7 tagú Djabe premier előadását, hiszen egy jelentős korszak kezdete volt a zenekar életében. Élvezetes figyelni Ben Castle és Kovács Ferenc színpadi reagálásait egymás játékára. A gödöllői felvétel egyik csemegéje Barabás Tamás "My Way" című kompozíciója. A Flying címu DVD-nk anyagának felét 5 nappal később a Petôfi Csarnokban rögzítettük. Előtte Gödöllő, Cegléd (Bori Jazz), Szolnok, Békéscsaba, Zalaegerszeg következett, a PeCsa után pedig Székesfehérvár, Debrecen (Jazz napok), Győr és a végállomás Deménd (Szlovákia). A deméndi fellépésről egyébként már egy számot közreadtunk a "Live in Slovakia" című klub CD-n. Jó szórakozást a hetedik klubkiadványhoz!