Budavári Labirintus 2001

Kedves Djabe zenekar!

Köszönöm a meghívást, amelyet örömmel fogadtam el. Már régóta figyelemmel kísérem a Djabe munkáját, mivel sajnos igen kevés manapság a hasonló színvonalas és élőben is tökéletest nyújtó zenekar. Nagyon kíváncsi voltam tegnap a megújult zenekarra és megvallom őszintén először egy kicsit megijedtem amikor Muck Ferenc nélkül jelentek meg a tegnapi koncerten. Aztán meg kellett állapítanom, hogy félelmem alaptalan volt és az új tagok révén, illetve a több hangszer nyújtotta lehetőségek kihasználásával tényleg változatosabb és még izgalmasabb hangzás jöhetett létre, már a régebbi számok áthangszerelése révén is. A hegedű különösen fantasztikusan jól szólt és nagyon jól illeszkedett bele ebbe a zenébe. Talán csak a basszus gitár szólók jutottak a szokásosnál kevesebb szerephez, amelyek számomra mindig is a Djabe koncertek egyik csúcspontját jelentették, de remélem ez csak a koncert rövidsége és a különleges helyszín miatt szorult háttérbe.

Nagyon kíváncsian várom a folytatást, illetve az új lemezt és sok sikert kívánok.

Üdvözlettel:
Horváth József

Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166