Kritikák - Digitális Házimozi 2003. május. - 5. szám
Djabe Flying
A Djabe zenei művészetét a napjainkban divatos World Music - azaz világzene stílusába szokás sorolni. Ennek ellenére a Djabe nem követ semmilyen divatot, és ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor a világzene sem fedi le zenéjüket, hiszen aki hallotta már a Djabe muzsikáját, tudja: az ő zenei világukban nincsenek határok.
Flying - repülés. Djabe - szabadság. Azt hiszem nem is igazán lehet más címet találni ennek a DVD-nek. Az ember beteszi a lejátszóba, elindítja, és kezdetét veszi a repülés... Hogy hová? Nincs értelme a kérdésnek! Nincsenek határok, de miért is kellene szétválasztani a világ dolgait. Itt jól megfér egymás mellett a mai civilizáció, a rég múlt világok ősi életérzése, és akár a képzelet, a valóságban soha sem létezett (lehet hogy a jövőbeli?) álomvilága. Ahol az ember harmóniában él a földel-vízzel-levegővel, az egzotikus állatokkal, és a szellemvilág lényeivel. 133 perc nyugalom, ahol nincs többé rohanás.
A légitársaság
A Djabe zenekart Égerházi Attila (gitár) és Sipos András (ének, ütőhangszerek) alapította valamikor 1996 táján. Szakítva előző zenekaruk - a Novus Jam befelé forduló zenei világával. Valami szabadabb dologra vágytak. Első lemezükön főként még a Novus Jam egykori tagjai muzsikáltak. A zenei világukra jellemző az alkalmazott hangszerek sokfélesége. Ez stúdióban megvalósítható, ám élő koncerten az Égerházi-Sipi-Barabás-Muck felállás kevésnek bizonyult. Az évek során újabb zenészeket gyülytöttek maguk köré, és néhány zenész híresség - Steve Hackett, Snétberger Ferenc - is feltűnt koncertjeiken. A jelenlegi felállás Banai Szilárd (dobok), Barabás Tamás (basszus gitár) Kovács Ferenc (trombita, hegedű), Kovács Zoltán (billentyűk) és Ben Castle (szaxofonok, fuvola, klarinét). Ám ez a képlet sem nem ilyen egyszerű. Égerházi Attila a Gramy Records alapító-tulajdonosa, Barabás Tamás a stúdió hangmérnöke is egyben. Sipi "ütőhangszerei" mögött pedig egy hatalmas egzotikus hangszergyűjtemény, dobok, csörgők tucatjai rejtőznek. Az ő zenei szabadságát adta meg Banai Szilárd, azzal, hogy a daloknak egy ritmikai alapot biztosít, így nagyobb lehetőségek vannak a virtuóz ütőhangszeres-énekes szólókra. Mellesleg Banai dobolása sem kis zenei feladat, hiszen a dalok alapját képező, belülről jövő kultikus ritmusokkal, sámáni lüktetéssel nehéz egy dobosnak harmóniában maradni. Kovács Zoltán billentyűi, az egykori Barabás féle szinti programokat váltották föl, hiszen mégis csak jobb ha ezt is hús-vér zenész prezentálja. Bár ezek a szinti hangok nagyon sok esetben ütős hangokat jelentenek, ezzel biztosítva a groove-os hangzást. Kovács Ferenc a hegedű mellett fúvós hangszereken is játszik. Bár szólói igazi húzóerőt jelentenek a csapatban, szerényen fogalmaz: ő csak zenél és ebből csak azok a hangok maradnak véglegesen benn a dalokban amik jók, amikre valóban szükség van. Ám ennek ellenére a zenekar nem volt meg igazi szaxofonos nélkül, így került a képbe Ben Castle, aki - felsorolni is nehéz - hány híres bandával játszott világszerte. Őt Djabe egzotikuma fogta meg, ahogy ő mondja a "különböző kultúrák keveredése a Djabe zenéjében". Érdemes megnézni ezután, hogy ketten együtt mit művelnek a színpadon...
Szinte hihetetlen! Hét különböző ember, hét különböző egyéniség. Egyéni ötletekkel, egyéni megoldásokkal, mégis tökéletes harmóniában muzsikálnak. Nem riválisok, nem korlátozzák egymást, hanem épp ellenkezőleg! Egymást ösztönzik, gerjesztik, hogy mindenki a legjobbat hozza ki magából. Egyetlen cél, egyetlen érzés hajtja őket, a zene - amit játszanak - végtelen szeretete. Ez a Djabe. (És ez különlegesnek számít!? Pedig ez lenne a természetes! Hát nem őrült ez a világ!?)
A repülési engedély
A Djabe DVD-je azon kiadványok közé tartozik, ami nem egy nagynevű lemezkiadó világcég bábáskodásával jött létre, hanem egy teljes mértékben önerős vállalkozás. A mai világban, amikor kiadványok többségén, a hátsó borító fele-harmada csak szponzorok logóitól zsúfolt, egy kiadványon mindössze a Gramy Records szerepel, az sem nagyobban, mint ahogy a kiadót meg szokták említeni. Mint azt Égerházi Attilától megtudtam, az első perctől tisztában voltak vele, hogy ez a lemez sokba fog kerülni, sőt mi több meggazdagodni sem fognak az eladott lemezekből. Így azután nem próbálkoztak csip-csup szponzorokkal, inkább - megtartva a szabadságukat - saját erőből hozták össze a lemezt.
A felvételeket sem bízták idegen kezekre, mindent a Gramy Stúdió vállalt. És ezt nem költségkímélési célzattal tették. Attila azt vallja ugyanis, hogy egy ilyen felvételt nem tud külsős elkészíteni. Ők tudják csak mi a lényeg, és mit kell a közönségnek megmutatni.
Repülés
Azt hiszem érdemes a közepébe vágni: A Djabe DVD-je eddig a legjobb hazai megjelent zenei kiadvány. Az egész lemezt a kristálytiszta akusztikus hangzás jellemzi. Tökéletesen érthető énekhangok, finom cinnek, a csörgő-zörgő hangszerek apró zajai. Dinamikus mélyek, és jó tranziensek jellemzik. A fúvósok hangjával is meg vagyok elégedve. Megmaradt, a fúvós hangszereknek az a természetes, kicsit piszkos hangja, mely magából a levegőből, a szélzajból ered. Az arányok, a hangszerek harmóniája tökéletes, átgondolt hangszerelési megoldásokat, letisztult elképzeléseket takar. Ha ugyanis a zenei koncepcióban, a zenészek játékában nincs meg a megfelelő összhang, akkor ezt már a hangmérnök sem tudja pótolni. Ám a Flying DVD-n "nem sok dolga" lehetett a hangmérnöknek.
A meghallgatás során a tesztlánc Philips DVD-890, Thomson 82 cm-es tévé, Parasound AVC-2500 és HCA-2205A valamint saját hangdobozaim voltak, Shakti kövekkel megspékelve. Ezen a rendszeren rendkívül jó a megszólalás, ám a precíz keverést az bizonyítja, hogy kisebb rendszeren is megmarad a harmónia, hallhatók a felvétel erényei.
A hangsávok kétféle módon lettek rögzítve, Dolby Digital 5.1 formátumban, 448 kbps adatárammal, ami az átlagosnál jóval magasabb. E mellett LPCM kétcsatornás sztereó formátumban is hallgathatjuk a koncertet. A keverés Pro Tools rendszeren készült, némi mesterséges zengetéssel (RealVerb) kiegészítve. Mindössze egyetlen dolgot amibe bele tudok kötni, az az, hogy szerintem túl domináns a hátsó csatornák hangja. Ám ezt sem lehet úgy jellemezni, hogy a felvétel, nem jó, csak esetleg úgy, hogy én ezt másképp csináltam volna.
A képfelvétel is rendkívül jó, az adatáram koncert lemezeken szokatlanul magas 7,8 Mbps, ám a hosszú műsoridőt valószínűleg úgy sikerült elérni, hogy a snittek, az átlag koncertekhez képest hosszabbak. Nem jellemző a kapkodás, mindig az látható, amire szükség van. A koncert folyamán nem alkalmaznak őrületes fény-látvány technikát. Ők azt vallják, a fénynek nem pótolnia kell, hanem a ki kell egészítenie, erősítenie kell a hangi élményt. Éppen ezért a világosító is "beépített" ember, jól tudja mi a koncepció, mi a lényeg. Az egész videoanyag így nyugalmat áraszt, sokkal inkább segíti a nézőt, hogy elmerüljön a zenében. Az ortodox hifisták, bizony elvből visszautasítanak minden képi anyagot. Azt vallják, az csak figyelem leterelő hadművelet, hogy ne vegyük észre a hangfelvétel hibáit. Nos ez néha igaz is, ugyanis, jó néhány koncert DVD-t megnéztem kép nélkül, azaz végighallgattam őket, és bizony a többszöri megnézés során sem hallottam azokat a hibákat, amik vakon azonnal szembetűnő szarvas hibák voltak. Persze ezek jó része, nem a hangfelvétel, hanem a zenészek "hibája" amitől a koncert felvétel élővé válik a kozmetikázott stúdióalbumhoz képest. Bevallom, hogy a Flying DVD-t is végighallgattam, kép nélkül, viszont ebben nem találtam hibákat... Azt hiszem a koncert tökéletesen élvezhető és érthető kép nélkül is. Ám a látvány úgy simul bele ebbe a világba, hogy nem változtatja meg a hangulatot, a hallgtóból/nézőből így is, úgy is ugyanazokat az érzéseket váltja ki.
Az utaskísérők
A repülőtársaságok, különféle szolgátazásokkal teszik kellemesebbé az utazást, hogy az kevésbé terhelje a utast. Nos, a Djabe DVD egyáltalán nem megterhelő, sőt inkább pihentető, nyugtató hatásúnak nevezhető, de itt is jár egy kis plusz!
Az extrák sorát a több mint 20 perces dokumentum anyag nyitja, ahol megismerhetjük a zenekar tagjait. Mivel a lemez külföldi megjelenésre is készült, ez magyar és angol felirattal rendelkezik. (A hang magyar, kivéve természetesen Ben Castle-t.) Képes életrajzokat is nézegethetünk, valamint az együttes diszkográfiáját is szemügyre vehetjük. Ez utóbbi jópofa megoldásokat rejt: a borító és a tracklista mellett rövid történet is olvasható. Ám minden lemez mellé egy dalt hallhatunk az aktuális albumról, ami a tracklistában meg is van jelölve. Egyszerű, és ügyes megoldás.
Ajánlás
Igazán nem tudok itt mit mondani. Nem mondhatom, hogy a világzene kedvelőinek, nem mondhatom, hogy a jazz kedvelőinek, hiszen mint az elején írtam, nem lehet a műfajt megkötni. Azt mondanám, ajánlom mindenkinek, aki nyitott a világ sokféleségére, aki két órára el akarja felejteni a világ és saját maga gondjait.
A kockázatok és mellékhatások tekintetében egy figyelmeztetés: A lemez lejátszásának megkezdése az esetek nagy részében a teljes végignézést vonja maga után! Ezt akkor a legkellemetlenebb, ha este csak "kicsit belehallgatok"... Ha másnap reggel dolgom van, akkor tuti, hogy késni fogok...
