Djabe
Take Five, 2010. augusztus 9.
15 év az ember életében a kamaszkor kezdete, a zenekari létben azonban bőven felnőttkor. Megélve, túlélve tagcseréket, sikereket, válságokat és kiteljesülést. Túlélve a halált is, muzsikustársuk elvesztését. Utóbbi a world music-jazz fúziót magyarosan megújító Djabénak is kijutott (az alapító tag ütőhangszeres Sipos András távozott közülük), mindent összevetve azonban egyértelműen a siker a domináns tényező náluk. (Pori Jazzfesztivál, és hosszan sorolhatnám.)
Az „igazi” születésnapi buli, a nagy összeborulás valamennyi, valaha volt zenekari taggal és az egykori Genezis pengés gitárosával, Steve Hackettel, már megvolt, lezajlott a MüPában. Ez az augusztusi, jóindulattal 150 főt befogadó klubkoncert afféle ráadás, mérsékelt, ám hatásos vendégjárással: Hackett, Muck Ferenc, Koós-Hutás Áron. (Érthetetlen, hogy a résztvevőként meghirdetett marokkói ütős-énekes Said Tichiti (Chalaban) jelen volt a helyszínen, mégsem lépett színpadra.)
Leszámítva a kezdeti, természetes elfogódottságot Sipos András kivetített megidézése közben, a zenekar nevével azonos címet viselő számban, ezen a bulin nehéz fogást keresni. (Kifogást végképp.) Mert mi az, ami kiemelésre érdemes? Üzletileg kész ráfizetés az egész, nincs mit beszélni róla. Lehetne szemezgetni a jövőre nézve igencsak bíztató új szerzeményekkel megtűzdelt track-listából. Hackett-szerzemény a Djabe előadásában - a mester személyes részvételével? Megtisztelő, sőt különleges, de olyan régóta dolgoznak együtt, hogy ím, ennek is eljött az ideje. A klubhangulat? A világsztár Hackett amikor nem játszott éppen (kevésszer fordult elő), elsétált az italpulthoz autogramot osztani, fotózkodni. Sztárallűr helyett – szépségdíjas emberi gesztus. Tökéletesen illeszkedik a Djabe szellemiségéhez. A zenekari tagok teljesítményének értékelése? Felesleges: ezen a szinten nem szokás hibázni. Az élmény, befogadói részről? Szubjektív tényező: ezt az estét úgyis elraktározza ki-ki maga az ünnepi alkalmakra fenntartott polcon, a lelkében.
Steve Hackett zenei szabadságának magával ragadó kiteljesedése, valamint tagadhatatlanul (mégiscsak) rockos hatású szólói: új összetevő a magyaros world jazz közegében? Igen, talán ez az! A „csak itt, csak nekünk, csak ma” varázsa. A koncert a végéhez közeledik, a holnap azonban beláthatatlan messzeségben van. Djabe? Szabadság! Szeretem.
