2015.09.08.

Djabe – Forward: szabadon előre!

2014-ben jelent meg a Djabe zenekarnak a Miskolci Szimfonikusokkal közös, Forward című lemeze. Olyan önálló projekt született, ami – kísérleti jellege mellett – mintegy megkoronázza a fúziós jazz legjobb hazai képviselőjének eddigi, húszéves munkásságát. A világsztárokat is felvonultató produkció születéséről, a műhelymunka rejtelmeiről és a „késztermékről” beszélgettünk az októberi és novemberi lemezbemutató nagykoncertekre készülő három alkotóval: Égerházi Attilával, Barabás Tamással és Kovács Zoltánnal.

Gramofon: Mikor és hogyan indult a Forward-projekt?
Barabás Tamás: Minden komponista és zenész álma egyszer átírni saját szerzeményeit szimfonikus zenekarra. Nekem, nekünk ez most megadatott. Mi nem a meglévő szerzeményeinkhez hangszereltünk hozzá egy szimfonikus zenekart, hanem eleve a nagyzenekarra komponáltunk. Az egész onnan indult, hogy Steve Hackettel játszottunk Miskolcon.
Égerházi Attila: Egy kapcsolat révén kerültünk 2013 végén a miskolci zenekar koncerthelyére, a Művészetek Házába, ők fogadták be Steve-vel közös produkciónkat, csupán annyi volt a kérésük – mivel saját koncertprogramjukba illesztették be - , hogy szeretnének valahogy bekapcsolódni. Tomi nem javasolta, hogy régi Djabe-számokhoz hangszereljünk szimfonikus zenekart. Ráadásul az egészre, partitúra-írásra, hangszerelésre mindössze másfél hónapunk volt, ami minimum lehetetlenségnek látszott. Akkor vetettem föl: mi lenne, ha a szimfonikusokkal kamarazenekarokkal gyakran együtt zenélő Steve Hackett néhány kompozícióját dolgoznánk fel az előadásra. Steve beleegyezett, javasolta is néhány darabját, azonban egyikhez sem volt kotta. Így jött képbe Zoli, aki ezeket a Hackett-számokat hangszerelte. Végül a koncert jól sikerült, ami felvetette a további közös munka lehetőségét a szimfonikusokkal.

G.: Úgy tudom, meglehetősen rövid idő állt rendelkezésetekre.
É.A.: Novemberben volt a vonósokkal közös koncert, 2014 április elején pedig már a teljes szimfonikus zenekarral történtek a felvételek.
B.T.: Feszített tempóban bár, de határidőre megírtam a számokat, a Zoli pedig hozzátette a hangszerelést. Mindezt pedig még pontos, emészthető, feldolgozható formában kellett hozni a zenészek számára, lekottázni.
Kovács Zoltán: Vagyis leírni a hangokat, kötőíveket, utasításokat az előadásmódra. Szerencsére Legendy Laci ezt nagyon szépen megcsinálta. Március végére mindezekkel elkészültünk. Aztán amikor az első próbán meghallottuk a zenénket szimfonikus köntösben, az valami felemelő érzés volt.
É.A.: Már próba közben megjegyeztem Tominak, hogy a szimfonikusok önmagukban is jól szólnak, akár külön is megjelenthető az előadásuk. Ebből született aztán a Forward Symphonic Suite, az album vinyl változatának komplett negyedik oldala, ahol csak a szimfonikusok hallhatók.
B.T.: Ez már egy szerkesztett változat, igyekeztem a legizgalmasabb részeket benne hagyni, az üresjáratokat kivágni. Persze, hallgatva az anyagot, azért lehet az embernek helyenként hiányérzete, ismerve a felvételt a Djabe-val együtt.

G.: Milyen szempontok alakították a rögzített anyag szerkezetét? Strukturálisan hogyan építkezik a lemez?
B.T.: Egyértelmű volt, hogy a nyitó szám, a címadó Forward első három percében  csak a szimfonikusok szólnak, mintegy beköszönésképp, megszólal a téma, amire beszólunk mi. Egyébként csupán két nótában nem szerepelnek a miskolciak. Valójában ösztönösen adta magát, hogy mely zeneszámot melyik követi. Zárásnak egy basszusgitár – szimfonikus zenekar összjátékot tettem, amibe bekapcsolódik a Djabe zenekar, és az egész kiteljesedik nagyzenekari hangzássá.

G.: Milyen nehézségeket jelentett a Djabét összehangolni fél tucat hazai közreműködővel, csaknem ugyanennyi külföldi vendégzenésszel, egy 57 tagú szimfonikus zenekarral, és mindezeket egymással? És akkor ott volt még néhány archív felvétel beépítése.
B.T.: Alapvető, hogy jól ismered a zenésztársaidat, amennyire lehet, megismered az alkalmi kollégákat, és úgy tudd őket rendezgetni, hogy megmaradjon a zenekar egyedi hangzása. Az évek során egyszerűen odahallod a kollégák játékát a partitúrába.

G.: Teljesen szabad kezet adtatok Tominak?
K.Z.: Mikor hangszereltem az anyagot, annyi volt a szerepem a szerzőkkel, Tomival és részben Attilával szemben, hogy megmutattam nekik az elképzeléseimet: tetszik-e ez vagy az az ötletem. Ezekben a kérdésekben általában összhangban voltam a srácokkal. A hangszerelések MIDI-fileba készültek el, amihez kell egy speciális hallás, hogy a befogadó belehallja azt a rengeteg hangot, amit az élőzene még pluszban hozzáad. Nagyon tetszettek Attilának az egyszerű, frappáns zenei ötletei, amelyekből egy egész zenekari arculat ráhúzható a hangszerelésre. Ugyanakkor Tomi olyan bonyolult, szövevényes elképzeléseket adott, amelyekkel jócskán volt dolgom, de ez a kontraszt szerintem csak jót tett az anyagnak. Például a Hang Out vagy a Forward című számban kitűnően sikerültek a szólamfelrakások a zenekari szövetbe.
B.T.: Csak megerősíteni tudom: Zolival olyan jó az együttműködés, hogy elég ha odaadok neki egy kezdő oboahangot, ő már a fejemmel gondolkozva tudja, milyen szólammá teljesedjen ki a végére.

G.: Milyen volt az összhang a külföldi muzsikusokkal, köztük világsztárokkal?
B.T.: A Mr. East című számot az azeri Malik Mansurovnak ajánlottuk. Ő a tar nevű hangszert szólaltatja meg. Vele nem ez az első munkánk, ráadásul ott lesz a novemberi nagykoncertünkön is. A tar voltaképpen a gitár elődje, amelynek meglehetősen nehéz a hangolása a sok zengő üres húr miatt, a hangzását pedig a negyedhangok teszik egyedivé.
É.A.: Steve Hackett találó hasonlatával élve olyan Mansurov játéka, mintha John McLauchlint ötvöznénk Ravi Shankarral.

G.:A Life Spirit című háromrészes számot Steve Hackett tiszteletére írta Attila.
É.A.: Inkább azt mondanám, az ő hatására. Steve zenéjén nőttem fel, egyik kedvenc zenekarom gyerekkoromban a Genesis volt. Aztán amikor Steve kivált és szólólemezeket jelentetett meg, az még jobban tetszett. Szerettem a kísérletező stílusát. Hogy indul egy akusztikus gitárhanggal, folytatja valamilyen rockos hangzással, ami végül valami monumentális témába torkollik.
B.T.: A Life Spirit kezdődik egy gitárszólammal, amire a második tételben rájön a szimfonikus zenekar, aztán a harmadik tételben Steve genesises korszakára emlékező „stílusgyakorlat” hallható. A szám egyfajta tisztelgés lett Hackett munkássága előtt.

G.: Szerepel még az albumon Gulli Briem dobos és John Nugent szaxofonos is.
É.A.: Bizonyos zenék kedvelői mindkettőjüket ismerik, de hangsúlyozom: nem azért hívjuk ezeket a zenészeket vendégjátékra, közreműködőnek a lemezeinkre, hogy az ő fényükben jobban eladható legyen a produkciónk, hanem mert úgy érezzük, hogy az ő tudásuk bizonyos pontokon megdobja a zenénket. Régóta ismerjük őket, gyakran muzsikáltunk együtt.

G.: Játszik a lemezen még számos hazai vendégzenész. Valamint hallhatók a 2007-ben elhunyt dobosotok, Sipos András egykori felvételei. Hogyan sikerült megtalálni ennyi szín (hangszín) egészséges arányát?

B.T.: Nagyjából magam koordináltam az anyagot, és mint említettem, ismerni kell a társakat. Most hozzáadódott még egy szimfonikus zenekar, ami nem könnyítette meg a dolgom. Az október elsejei miskolci Művészetek Háza és a novemberi MÜPA-koncertig a szimfonikusok felvételről szólnak alattunk, az említett két helyszínen viszont már a nagyzenekarral közösen lépünk fel, Malik Mansurov és a tablás Mótyán Tibor vendégszereplésével.

Bencsik Gyula / Gramofon 2015