Hír archívum - 2010

2010.08.09.

Djabe és Steve Hackett
Djabe 15 - ráadás koncert

Gerébi Zoltán írása, a Genesis világa honlapon

Egy klubkoncertnél nincs jobb

Az utóbbi időben, ha tehettem, leginkább nagykoncertekre jártam. Kevés jobb dolog van annál, amikor a látvány és a zene találkozik egymással. A kevés jobb dolog egyike a klubkoncert. A 15 éves Djabe jóvoltából ismét fantasztikus klubkoncertet élvezhettünk végig, a nagysikerű MÜPA koncert után, ezúttal a Take Five-ban, ahol ismét testközelből láthattuk Steve Hackett vendégszereplését.

Egy nagykoncerten mindig hatalmas távolság van a zenészek és a közönség között. Valahogy mindig ott van a választó vonal, még akkor is, ha megvan a bensőséges hangulat. Egy klubkoncerten a zenészek és a közönség között meglévő fal ledől. Mivel a klubok mérete nem engedi meg, hogy a zenészeket hermetikusan elzárják a rajongók elől, könnyen szóba lehet elegyedni a fellépőkkel, arról már nem is beszélve, hogy testközelből látható mindaz, ahogy a szerzeményeket megszólaltatják. Egy ilyen koncerten az sem számít, ha a fényekkel nem varázsolják el a közönséget, mert ilyenkor mindenki inkább látni szeretné, hogyan születik meg az a csoda, amit zenének hívunk. Ha mindezt igazi profik teszik, és a közönség is vevő a dologra, és érzik a zenekar legapróbb rezdüléseit is, kialakul az a mindent elsöprő összhang, ami hétfőn este volt a Take Five-ban.

Hogy pontosan mivel volt több ez az este a többinél, azt nehéz leírni, de valahogy minden a helyén volt. A legutóbbi Take Five koncerttől eltérően, ezúttal széksorok várták az érdeklődőket. Mivel időben érkeztünk, az első két sort foglalta el a társaságunk. A hely méreteiből adódóan azok sem jártak sokkal rosszabbul, akik csak hátrébb tudtak letelepedni, mert ők is tökéletesen láthatták a történteket.

Mivel a beállás még folyamatban volt érkezésünkkor, kicsit megrémültünk, hogy mennyire hangosan szólt minden. Szerencsére a koncert alatt nem estek túlzásba a hangosítással, így az első sorokban ülők sem szenvedtek halláskárosodást. Sőt. Minden hang simogatta a hallójáratokat.

A MÜPA koncerthez hasonlóan, ismét Sipos András digitális közreműködésével indult a műsor, amiben egy projektor segített a zenekarnak. Első vendégként Muck Ferenc lépett színpadra, aki ismét elkápráztatott tökéletes hangzásával. Amikor Kovács Ferenc is beszállt mellé trombitával, hihetetlen hangok születtek a két hangszer együtteséből. Második vendégként érkezett Steve Hackett, és ahogy legutóbb, most is a Firth Of Fifth volt az első száma. Minél többet hallom ezt az önmagában is tökéletes szólót élőben, Steve annál csodálatosabban adja elő. Ráadásul most közelről figyelhettem a mozdulatait, ahogy előcsalja azokat a csak rá jellemző hangokat gitárjából. A fantasztikus Genesis számot a Djabe is sajátjaként játssza már, ahogy a többi Steve Hackett szerzeménynél is ezt éreztem. Ráadásul Steve is egyre inkább otthon van a Djabe világában. Nem hiába lépnek fel egyre többször együtt. A legújabb Djabe szám is egyre jobban tetszik, amelyet Steve közreműködésével vettek fel a reményeim szerint minél hamarabb megjelenő új albumukra. Ismét elhangzott Steve - The Steppes című száma, ami ha lehet, még feszesebben szólalt meg ezúttal, majd nagy meglepetésemre, ha már saját zenekarával nem látható nálunk Steve, egy kis ízelítőt kaptunk a Djabe közreműködésével az utolsó Hackett album anyagából. Persze természetesnek is mondható a dolog, mivel az előadott Last Train To Istanbul című számban Kovács Ferenc vendégszerepel az albumon is. Égerházi Attila felkonferálása szerint, a szám most volt hallható másodszor élőben. Az utolsó Hackett szerzemény ismét egy Genesis szám volt, a hihetetlenül intenzívre hangszerelt, fúvósokkal feljavított In That Quiet Earth, amely számban már három fúvóst is hallhattunk. A harmadik vendég Koós-Hutás Áron egészítette ki a fúvós szekciót, aki az este folyamán lehetőséget kapott szólózásra is, ami szintén nagyon rendben volt.

Most már az is egyértelmű, hogy Banai Szilárd az ország legjobb dobosainak egyike. Megint hihetetlen izgalmas dobszólókkal szórakoztatta a közönséget. De egyesével fel lehetne sorolni a zenekar minden tagját. Ezen az estén (sem) volt gyenge láncszem. Egyben volt az egész produkció, és mindenféle extra látványosság nélkül, pusztán a zenével elvarázsoltak. Nekem a fantasztikus MÜPA koncertnél is jobban tetszett ez a koncert, és örömmel konstatáltam, hogy ezt a fellépést is több kamerával rögzítették. Részemről vevő vagyok rá külön kiadványként is, mert ez a baráti kis összeröffenésnek tűnő klubkoncert, minden szempontból teljes értékű koncertnek bizonyult, ami egy külön kiadást is megérdemelne.

A budapesti ráadás koncertet két további hazai fellépés követte, előbb Debrecenben, majd Pécsett. Ha azok a koncertek fele ilyen jók voltak, már akkor is rossz érzésem van, hogy azokat nem láthattam.

Gerébi Zoltán
A Genesis világa honlap

Tekintse meg a Genesis világa honlap galériáját

2010.07.22.

Banai Szilu hivatalos endoser-e a Microsonic Fülmonitoroknak
és a Big Stick dobverőknek.

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2010.07.05.

Djabe special guest Steve Hackett koncertek Magyarországon!

A Djabe augusztusi kelet-európai turnéjának keretében az alábbi három koncertet adja Magyarországon:

Augusztus 9. - Budapest, Take Five,
Augusztus 10. - Debrecen, Városháza Udvara
Augusztus 11. - Pécs, Pécsi Est Café sátor

A koncertek egységesen 8 órakor kezdődnek, és mindenütt fellép Steve Hackett is.
A turné Horvátországot, Oroszországot, Bulgáriát, Szerbiát és Magyarországot érinti.

Jegyinformáció a budapesti koncertre:

A belépőjegyek egységesen 3000 forintba kerülnek. Június 15-től megvásárolhatók a Gramy Records irodájában, Budapest IX. kerület, Ráday u. 40. szám alatt, vagy megrendelhetők a rendeles@gramy.hu email címen, a (06-1) 217-1121-es telefonszámon, vagy a (06-1) 218-0166-os fax számon, ill. a helyszínen elővételben és a koncert napján.
A Gramy Records-nál elővételben augusztus 6-ig megváltott jegyekhez választhatóan ajándékba adunk egy Djabe: Live in Slovakia (2002), vagy Djabe: New Orleans+ (2004) CD-t.

Az EST.hu cikke itt olvasható

Rendelje meg a Take Five jegyet a Gramy Records-tól online

2010.07.02.

Visszatérő siker Rochesterben!

A Djabe az idén 4-ik alkalommal vett részt a New York államban megrendezett Rochester Jazz elnevezésű fesztiválon. Barabásék két évente kapnak meghívót a rendezőktől. John Nugent és Marc Icona producerek egyik kedvenc produkciója a Djabe, és ennek rendzeresen hangot is adnak. Azonban nem csak a szervezőké, hanem a közönségé is, hiszen mindig "standing ovation" a koncertek vége, azaz a nézők felállva, hosszú ideig éltetik a zenekart. Sőt, az emberek az utcán is megismerik a zenészeket és hangosan, amerikai módra, dícsérik a zenekart.

Ebben az évben 10 napon át, 11 színpadon zajlott a rendezvény. Összesen 162.000 látogatója volt a fesztiválnak. A headlinerek között volt Herbie Hancock, Gladys Knight, Jeff Back, Stanley Jordan és sokan mások. A Banai, Barabás, Égerházi, 2 x Kovács ötösfogat  június 18-án és 19-én lépett színpadra két helyszínen, összesen 4 alkalommal. 18-án teltház volt a fesztivál szívének számító Big Tentben. 19-én a rochesteri világközponttal bíró Xerox auditóriumában lépett fel az együttes. A fesztivál névadójának szinháztermét úgy sikerült megtölteni Djabe rajongókkal, hogy közben a városban volt két 40.000 férőhelyes szabadtéri előadás, és másik 8 színpad is működött egyidőben. És akinek ez mind semmi, annak legyen meglepetés, hogy a fesztivál helyszíneinek helyet adó városközpontban a jazz koncertekkel egyidőben a hoki arénában ezrek szórakoztak egy country előadáson. Rochesternek 60.000 lakosa van...

A sikeres koncertek után a  Djabe megkapta meghívóját 2012-re is John Nugenttől.

A zenekar utazása az ARTISJUS alapítvány és az EJI támogatásával valósult meg, melyet ezúton is köszön a management!

       

Barabás Tamás egyik szólója a Xerox auditóriumban

2010.07.01.

Barabás Tamás a Rockinformban

A rock-korszak óta a zenészek többsége gitáros szeretne lenni. Te miért a ritmusszekcióhoz tartozó testvérét választottad magadnak? Volt előted zenész a családodban?

Én is gitáros akartam lenni! Tizenévesen amatőr szinten Santanát nyomattam fateromékkal koncerteken, tehetségkutatókon, rockfesztiválokon (mert akkoriban minden hétvégén volt valami megmozdulás). Már válaszoltam is, volt zenész a családban. Fater basszusgitárrozott a Mr. Wagner zenekarban. Ők voltak "A" győri rock csapat a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejég.

A teljes Rockinform cikk letölthető PDF-ként (1 MB)

2010.05.25.

Djabe 15 év – 15 művész a színpadon

Felejthetetlen élmény! Így tudnám két szóban összefoglalni a 15 éves jubileumi koncertünket. A budapesti Művészetek Palotájában megrendezett koncertre már előző héten teljesen elfogytak a belépőjegyek. A zenésznek ez mindig jó kezdet egy koncerthez. Emellett a Fesztiválszínháznak jó technikai és akusztikai adottságai vannak. A szervezők és a technikusok is nagyon jó partnernek bizonyultak.

Olyan műsort állítottunk össze, mely bemutatta teljes egészében az elmúlt 15 évet. Annak érdekében, hogy még teljesebb legyen a kép, meghívtunk minden olyan zenészt és művészt, akik fontos szerepet játszottak az életünkben, akikhez megannyi koncertélmény köt bennünket.

A felkérésemet minden zenészbarátunk örömmel elfogadta. Így aztán izgalommal töltött el bennünket, hogy ismét egy színpadon leszünk Mukival, Malikkal, Bennel és a többiekkel. A 16-i főpróbára befutott mindenki, kiéve John Nugent-et, aki egy váratlan haláleset miatt az utolsó pillanatban nem tudott Budapestre utazni.

Kötetlen, baráti beszélgetéssel és ebéddel indult a maratoni délutáni próba. Mindenki jó hangulatban, felfokozott izgalommal várta, hogy sorra kerüljön, hiszen ötünkön (Szilu, Tomi, Ko, Feri és Én) kívül mindenki együtt csak a ráadás számban játszott együtt, a többi kompozícióban egy, két vagy maximum három vendég szerepelt egyszerre. Az időtartama miatt fárasztó, de élménydús volt a próba. Malik, Steve és Ben fantasztikus volt, akárcsak a magyar zenészbarátaink, Dresch Misi, Said, Tóth Viktor, Koós-Hutás Áron és Bakó Gábor táncos koreográfus. Külön szeretném kiemelni Muki (Muck Feri) nagyon pozitív és baráti hozzáállását. Jó volt újra hallani a régi djabés szaxofon hangot és figurákat. Steve Hackett most is az volt, aki mindig. Szerény, fantasztikusan profi muzsikus, csodálatos barát, mindenkinek élményszámba menő zeneszámokkal. (A próbáról és a koncertről írott blogja itt olvasható.) Nem hirdettük meg, mert meglepetésnek szántuk, hogy a koncert nyitányaként a Visions és a Djabe című számokat a technika segítségével Sipivel együtt játsszuk el. Sipivel próbálni gépről mindig szívszorító élmény.

17-én már ebédre gyülekeztünk a Müpában. A jó hangulatot fokozta Ben Castle csirke fotózási projectje, melybe természetesen mi is belekerültünk. Minden a terv szerint sikerült, a soundcheck, a próbák, és végül kamerapróba.

Éreztük, hogy erős és jó hangulatú lesz a koncert! Ezt már az első szám utáni vastaps is igazolta, ami végig, folyamatosan ismétlődött a koncerten. Három és félórát zenéltünk. Nekünk, alaptagoknak kicsit fárasztó volt, de nagyon megérte! Nagy megtiszteltetés volt, hogy zenészbarátaink a színpadról végignézték a koncertet. És amikor rájuk került a sor, fantasztikusak voltak. Igazi Djabe ünnep volt! A ráadásban, mikor mindenki színpadon volt, a táncosokkal együtt 15-en voltunk a színpadon. 15 művész, 15 nagyszerű év.

A koncertről DVD készül.

A telt ház miatt sokan nem tudták megnézni a koncertet, és mivel oroszországi és szerbiai turnénk között Budapesten leszünk Steve-vel, ezért elhatároztuk, hogy Djabe 15 ráadás koncertet tartunk augusztus 9-én a Take Five klubban, ahol a hazai zenészek közül velünk lesz Muck Feri, Said és Koós-Hutás Áron is. További részletek hamarosan!

Minden Djabe rajongónak, hallgatónak és szimpatizánsnak köszönjük az elmúlt 15 évet!

Égerházi Attila

Tekintse meg a koncerten készült fotókat

Orosz nyelvű kritika a Djabe 15 Müpa koncertről

2010.05.17.

Tökéletes helyszín, szárnyaló zene

Gerébi Zoltán írása, a Genesis világa honlapon

Ismét nálunk járt Steve Hackett a Djabe meghívására. Ezúttal a zenekar 15. születésnapja volt az apropó. Az izlandi vulkánkitörés miatt, a hazánkba tervezett rövid turné ugyan elmaradt, a Művészetek Palotájába meghirdetett koncert sikeresen lement.

A koncert különlegességét már az is előre jelezte, hogy tökéletes helyszínre került a Djabe különleges muzsikája. Ez a miliő nagyon illik a zenekar szárnyaló zenéjéhez. A színpadot meglátva még izgatottabban vártam a kezdést. A Fesztiválterem meghittségén még az sem igazán tudott rontani, hogy a közönség szinte végig világosban ült, aminek valószínűleg a DVD felvétel volt az oka.

Rögtön egy meglepetéssel indult a koncert, ugyanis Sipos András ismét a zenekarral volt a technika segítségével. A következő meglepetést a színpadra libbenő három táncos jelentette, akik a jól megválasztott fényben lebegtek a zenében. Utánuk folyamatosan érkeztek a vendégek. Mindig kíváncsian várom, milyen újdonsággal lep meg a zenekar, és ez valahogy mindig sikerül is nekik. A tőlük megszokott különleges hangszerek ismét bemutatásra kerültek, és a vendég zenészek is kiválóan belesimultak a műsorba. Ezúttal talán Muck Ferenc lepett meg a legjobban, akit én még nem hallottam így játszani. A közönség legnagyobb kedvence talán az azeri Malik Mansurov volt, aki különleges hangszerével, ami a tar névre hallgat, kápráztatta el a nagyérdeműt.

A mi kedvencünk, időrendben az utolsó vendégmuzsikusként került elő, és azonnal megörvendeztetett minket A SZÓLÓVAL. Igen, a Firth Of Fifth nyitotta a Hackett szerzemények sorát, amelyet a The Steppes szóló szerzeménye követett, majd egy újabb Genesis szám, az In That Quiet Earth. Ezután már a Djabe számok voltak a főszereplők, és természetesen az örömzenélés és az improvizáció.

A főműsor végén ismét előkerültek az angklungok, amelyek szokás szerint nagy sikert arattak. A ráadásban mindenki a színpadra lépett, és természetesen mindenki szólózott. A több mint három órás koncert ismét megmutatta milyen az, ha a tökéletes helyszín találkozik a szárnyaló zenével. A jól megválasztott fények meg csak még kifinomultabbá tették az egészet. Ha elkészül a DVD, egy újabb kötelező vétel kerül a piacra.

A koncert után dedikálásra is sor került, amely során néhány szót is sikerült váltani Steve-vel. Ebből megtudhattuk, hogy a Chris Squire / Steve Hackett album szinte teljes egészében elkészült, már csak finomítanak rajta, de már most is jól szól. Esetleg turné is várható, de ez még nem emelkedett hivatalos szintre. Kérdésemre, hogy mikor láthatjuk újra a Steve Hackett zenekart, az volt a válasz, hogy nagyon szívesen játszanának újra Budapesten, de még nincs konkrétum.

És hogy egy jó hírrel fejezzem be a rövid beszámolót, a csapat augusztus 9-én egy ráadás koncertet ad Steve közreműködésével a Take Five-ban.

Gerébi Zoltán
A Genesis világa honlap

Tekintse meg a Genesis világa honlap galériáját

2010.04.20.

15 éves a Djabe! Jubileumi koncert a Művészetek Palotájában május 17-én.

Közreműködik:
Steve Hackett (UK)
John Nugent (USA)
Ben Castle (UK)
Malik Mansurov (AZ)
Koós-Hutás Áron
Dresch Mihály
Tóth Viktor
Muck Ferenc
Said Tichiti
Bakó Gábor

A Djabe 15 éves pályafutása során kiérdemelte a legjobb hazai jazz/world fusion zenekar megtisztelő címet. Az együttest 1995-ben alapította Égerházi Attila (gitár) és Sipos András (ének, ütőhangszerek). Első albumuk 1996-ban jelent meg Djabe címmel. A következő évtől kezdődően folyamatosan koncerteznek. 1997 – 2000 között quartet felállásban dolgoztak. Az alapítók mellett Barabás Tamás (basszusgitár) és Muck Ferenc (szaxofon) alkotta az együttest. Az1998-as Witchi Tai To című albumukat a Magyar Hanglemezkiadók szövetsége a legjobb world music album díjjal jutalmazta. Azóta minden sorkiadványukat jelölték a magyar zenei díjra.

2001-ben a zenekar 6 tagúra bővült, és a Sipos András 2007-es tragikus halála okozta változást leszámítva, azóta is ebben a felállásban dolgozik. Banai Szilárd dobol, Barabás Tamás basszusgitározik, Égerházi Attila gitározik, Kovács Ferenc trombitán és hegedűn játszik, Kovács Zoltán zongorázik.

A zenei rendezői és zeneszerzői feladatok oroszlánrészét az évek múlásával Barabás Tamás fokozatosan átvette Égerházi Attilától. Ezáltal a Djabe hangzása a world music irányából valamelyest eltolódott a jazz irányába. Barabás egyben a zenekar felvételeinek nemzetközileg elismert hangmérnöke is. Sipos András elvesztésével és Kovács Ferenc autentikus népi hegedűjátékának és énekstílusának előtérbe kerülésével, az afrikai és latin world music elemeket felváltották a magyar zenei motívumok.

2001-ben megjelent albumukért eMeRTon díjat kaptak. Ez a CD hozta el számukra a nemzetközi szereplés lehetőségét is. 2002 óta 42 országban lépett fel a Djabe Európában, Észek-Amerikában és Ázsiában. Olyan presztizsértékű fesztiválok vendégei voltak, mint a Pori Jazz (Finnország), Burghausen Jazzwoche (Németország), Rigas Ritmi (Lettország), Kaunas Jazz (Litvánia), Dubrovnik Summerfest (Horvátország), Jazz Sommer Graz (Ausztria), Penang Island Jazz Festival (Malaysia), Dubai International Jazz Festival (Egyesült Arab Emirátusok), Rochester International Jazz (NY, USA), San Jose Jazz (CA, USA), Giant Steppes Jazz Festival (Mongólia) stb.

Táncolnak a kazlak című albumuk DVD-Audio verzióját Los Angelesben Surround Music Award díjra jelölték 2004-ben. A Djabe zenekar stúdióban és koncerten alkalmazott technikai megoldásai azóta is folyamatos elismerést váltottak ki a hazai és külföldi közönség, valamint szakmai berkekben egyaránt.

A Djabe zenéjét egyedi kompozíciók és virtuóz szólók jellemzik, melyek a stúdiófelvételekhez viszonyítva koncerten még jobban kiteljesednek. Barabás Tamás basszusgitár játékát, stílusát és virtuózitását Malájziától Los Angelesig jól ismerik. Tehetségére már a vezető gitár és erősítő világmárkák marketingesei is felfigyeltek. Banai Szilárd dobos tudása sok nemzetközi hírű dobost és persze a közönséget is ámulatba ejtette szerte a világban. 2009-ben Szilu kapta az év dobosa Arany Dobverő díjat. Kovács Ferenc kimagasló teljesítményre képes két eltérő hangszeren. A vele szívesen dolgozó világsztárok közül Archie Shepp ezt nyilatkozta róla: „A világ egyik legjobb hegedűse, aki közben úgy trombitál mint Miles Davis.” Kovács Zoltán a zenekar hangzásának textúrájáért felel, ugyanakkor elképesztően muzikális és virtuóz szólókra képes. Égerházi Attila zenekarvezető gitárjátéka nélkülözhetetlen eleme a Djabe hangzásának.

Az együttes 2001 óta számos kiváló hazai és külföldi előadót invitált meg vendégnek lemezeire és koncertjeire egyaránt. A 15. éves jubileumi koncertre sikerült meghívni a legjelentősebb szerepet játszó zenészbarátokat.

Steve Hackett (a Genesis egykori gitárosa) a Táncolnak a kazlak című albumon közreműködött először a Djabe munkáiban. 2004-ben együtt adtak koncertet Londonban. Steve aktív közreműködöje volt a 2007-es, Sipos András emlékére rendezett jótékonysági koncertnek. Olyan művészi és baráti együttműködés mélyült el a Djabe és Steve Hackett között, mely a következő évekre is meghatározó lett. Európában és Ázsiában számos teltházas koncertet adtak, a romániai Garanában 13.000 ember volt kíváncsi a Djabe és Steve Hackett zenéjének szintézisére. Steve és a Djabe a jövőben is folytatja a közös munkát a nemzetközi zenei életben.
Steve véleménye a Djabéról: „A legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam…”

John Nugent (tenor és szoprán szaxofon) a kanadai jazz élet prominenseként vált ismertté a nyolcvanas években. Olyan amarikai sztárokkal játszott együtt mint Tony Bennett, Ella Fitzgerald, tagja volt a Woody Herman Orchestrának, saját lemezein közreműködött Al Foster és David Liebman is. Jelenleg a RochesterJazz, NY, fesztivál művészeti igazgatója, innen ismeri a Djabét is. Közreműködött a zenekar Take on című lemezén, majd részt vett annak bemutató turnéján. 2009-ben a Djabe/Steve Hackett produkció vendégeként fellépett a hágai jazzfesztiválon is.
John véleménye a Djabéról: „Az egyik legjobb fúziós zenekar a világon.”

Ben Castle (tenor és szoprán szaxofon, fuvola) A Djabe 6 tagúra bővülésekor érkezett az Update album felvételeire 7. zenészként, majd csatlakozott annak bemutató turnéjához. Szerepel az erről kiadott DVD-n, mely a Flying címet viseli, és több más koncertalbumon. Annak ellenére, hogy 2002 óta nem szerepelt a Djabe koncertjein, további 3 stúdióalbumon (Táncolnak a kazlak 2003, Életképek 2005, Take on 2008) is hallható magasszínvonalú és élvezetes játéka. Játszott Stinggel, a The Brand New Heaviesssel, Jamie Cullum-al, és még számos más világsztárral is.

Malik Mansurov (tar) az azerbajdzsáni Baku felsőfokú zenei intézményében, az ősi népi hangszer, a tar professzora. A legismertebb tar játékos a világon, a tradícionális mugham zene nemzetközi nagykövete. A Djabe 2007-es bakui vendégszereplésének alkalmával kérte fel Malikot közös zenélésre. Ezt követően játszott a zenekar Take on című CD-jén, és részt vett annak magyarországi bemutató turnéján.

Dresch Mihály (tenor és szoprán saxofon, furulya). Kovács Ferenc, a régi zenészbarát hívta el a Sipos András emlékkoncertre 2007 november 30-án. Az előadás sikerén felbuzdulva számos további hazai és külföldi fellépésre kísérte el a zenekart. Részt vett a Djabe zenekar Steve Hackettel közösen készített budapesti felvételein is.

Koós-Hutás Áron (trombita). Áron a 2008-as év felfedezettje. A Magyar Rádió trombitaversenyének megnyerésével hívta fel magára a figyelmet. A Djabe zenekarral 2009 óta dolgozik, elsősorban Kovács Ferencet helyettesíti, ha a trombitás más irányú kötelezettsége miatt nem tudja vállalni a Djabe koncertet. Az együttműködés azonban nem merül ki ennyiben, mert már többször játszott úgy az együttessel, hogy Kovács Feri mellett szerepelt. Sokoldalú zenész, játéka kiforrott és élvezetes.

Tóth Viktor (alt szaxofon) 2004 és 2005 között a Djabe tagjaként koncertezett a zenekarral Európában és az USA-ban. Egy közös koncertfelvételük megtalálható az Életképek című album DVD változatán.

Muck Ferenc (szoprán és tenor szaxofon) 1997 és 2000 között volt a zenekar tagja. Játéka meghatározta a Djabe első 4 albumának hangzásvilágát. Coffee break című kompozíciója révén pedig a Djabe a slágereket sugárzó rádió és TV műsorokba is bekerült.

Said Tichiti (ének, gembri, ütőhangszerek) marókkói származású ütőhangszeres, aki saját népi zenei gyökereiből táplálkozik. Az Update című albumon szerepelt először, majd 2002-től több alkalommal koncertezett a Djabéval itthon és külföldön egyaránt. Hallható az Unplugged at the New Orleans (2003) és a Sipi emlékkoncert (2009) című koncertalbumokon is.

Bakó Gábor (táncos, koreográfus) az 1998-as és 1999-es Djabe turnék táncprodukcióinak koreográfusa és vezető táncosa volt.

A koncertre a Fesztivál Színházban kerül sor, Május 17-én, hétfőn, este 19.30-tól.

Jegyinformáció

MÜPA ajánló

2010.04.19.

Közérdekű közlemény!

Ezúton tájékoztatjuk kedves koncertlátogatóinkat, hogy az izlandi vulkánkitörés okán európa nagyrésze felett érvényben lévő légtérzár miatt, Steve Hackett április 18-i koncertje után Portugáliában rekedt, így nem tudott csatlakozni a Djabe jubileumi turnéjához. A helyi szervezők döntése alapján az április 20-i kecskeméti, az április 21-i debreceni és az április 22-i szombathelyi koncert nem kerül megrendezésre.

Az áprilisi törlések semmilyen formában sem érintik a májusi Müpában rendezendő ünnepi koncertet.

A jegyek visszaváltását illetően kérjük keressék fel az irodát, ahol azt vásárolták:

Kecskeméten a jegyeket április 30-ig váltja vissza a Kecskeméti Kulturális Központ jegypénztára. Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.

Debrecen: A vásárlás helyszínén válthatók vissza a jegyek.

Szombathelyen a jegyek az Agora jegyirodában, Szombathely, Fő tér 10. alatt válthatók vissza április 30-ig.

Mindenkitől elnézést kérünk, és imádkozunk, hogy a vulkán fejezze be a működését!

Djabe zenekar

Tovább a turné oldalra

2010.02.12.

Születésnapi turné Steve Hackettel!
Április 20 Kecskemét, 21 Debrecen és 22 Szombathely

A Djabe idén ünnepli 15 éves születésnapját. Ebből az alkalomból országos jubileumi turnéra indul. A koncertek vendége lesz Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa.

A Djabe és Hackett együttműködése nem újkeletű, hiszen 2003 óta dolgoznak együtt. Steve közreműködője volt a „Táncolnak a kazlak” című lemeznek, melyet 2004-ben közös londoni fellépés követett. Az együttműködés 2007-ben mélyült el a zenészek között. Steve segített megtölteni a Petőfi Csarnokot az elhunyt Sipos András emlékére rendezett jótékonysági koncerten. Az előadás annyira inspirálta a Djabe zenekar tagjait és Stevet is, hogy elhatározták, együtt maradnak, és közösen vállalnak majd fellépéseket. Azóta jónéhány emlékezetes koncertet adtak Lettországban, Romániában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, Bosznia Herczegovinában és Malajziában. A romániai Garanában 13000 ember tombolt az előadás alkalmával.

A Djabe jazz/world fusion stílusa és Steve rock gyökerei jól kiegészítik egymást a koncerteken. A Genesis gitárosa szívesen kapcsolódik be a Djabe számok előadásába, szólóival új színt visz a jól ismert Djabe hangzásba. Barabás Tamásék pedig szívesen játsszák Steve szerzeményeit, és a Genesis klasszikusokat is. A műsor változatosan felépített, ahol jól megfér egymás mellett az „In that Quiet Earth” és a „Firth of Fifth” a Genesistől, vagy a „Clouds Dance”, az „Erdő,erdő”, vagy akár a „Fátyol mögött” a Djabétól. Mindegyik megtartja a saját karakterét, de a közreműködő zenészektől új szintézisben szólal meg. A világon bármerre megy a Djabe special guest Steve Hackett produkció, a közönség mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadja. Steve egyénisége, legendás gitárjátéka és a Djabe minősége garancia erre.

A közös zenei elképzeléseket az is mutatja, hogy a Djabe szinte sajátjaként játsza Steve „The Steppes” című kompozícióját. Az angol gitáros pedig elkérte saját lemezére a „Distant Dance” című Djabe számot, melyet Budapesten a zenekarral rögzített. Az együttműködés tehát nem csak a koncertekre korlátozódik, hiszen az eddig említettek példákon felül a Djabe tagjai közreműködtek Steve új, „Out of the tunnel’s mouth” című lemezén, ő pedig már feljátszott jónéhány gitársávot a Djabe következő stúdió albumára.

A kecskeméti, a debreceni és szombathelyi koncertek után májusban a Müpá-ban rendezendő 15 éves ünnepi Djabe koncerthez is csatlakozni fog Steve Hackett.

Interjú Égerházi Attilával a Nyugat Rádióban

További részletek a koncertekről és jegyinformáció

 

Hír archívum: 2010 - 2009 - 2008 - 2007 - 2006 - 2005 - 2004 - 2003 - 2002 - 2001 - 2000 - régebbiek

Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166