Hír archívum - 2003

Táncolnak a kazlak Unplugged2003.12.18.

Első Djabe koncert 2004-ben

Táncolnak a kazlak Unplugged

január 31. szombat
New Orleans Music Club Lovag u. 5.
Asztalfoglalás: 06 20 451 7525
Jegyinformáció: 06 1 217 1121

2003.11.04.

Akusztikus Djabe

Kettős lemezbemutató
New Orleans Music Club
november 11. kedd, 19 óra

Megszokhattuk, hogy a Djabe együttes nagy színpadokon, különleges látványelemekkel, akár surround hangzással mutatja be műsorát. A nagyszabású koncertek mellett tavaly bensőséges hangulatú klubbulikon is részt vett a zenekar, a New Orleansban minden este más programot bemutatva. A legvégén már akusztikusan játszottak a muzsikusok - ezt örökíti meg a most megjelent, Unplugged At The New Orleans című dupla album.

A lemezbemutató koncertnek keresve sem lehetett jobb helyszínt találni annál a klubnál, ahol a felvételek készültek. Ahogy az album, úgy a koncertműsor is átfogja a Djabe teljes pályáját, a hét éve megjelent első lemezről éppúgy szerepelnek dalok, mint a legutóbbi anyagról. (Érdekes egyébként, hogy jelenleg is zajlik a tavasszal napvilágot látott, Táncolnak a kazlak című album bemutató turnéja, de ezen az estén természetesen egészen más műsort hallhatunk.)

"Nagy örömünkre újra velünk lesz a színpadon Saïd Tichiti", mondja Égerházi Attila, a zenekar vezetője. "A marokkói népzenész a gembri, azaz a hegedű és a gitár közti átmenetet képviselő, háromhúros afrikai hangszer mestere. Már az Update albumon is muzsikált, tavaly itt volt az egyik unplugged koncerten, s természetesen a lemezen is hallható a játéka."

A Djabe műsora fél kilenckor kezdődik. Héttől Európa egyik legjobb jazzénekese, a szlovák Peter Lipa tart ugyancsak lemezbemutató koncertet. Első magyar anyaga a Beatles In Blue(s) címet viseli, amiből könnyen kitalálható a tartalma. Tizenhat Beatles dal került rá, méghozzá sajátos értelmezésben. "A feldolgozásokkal az előadó sokkal többet tud megmutatni saját zeneiségéből, mint amikor új ötlettel áll elő", magyarázza Peter Lipa. "Negyven éve szeretem a Beatles fülbemászó dallamait, lenyűgöz egyszerűségük, könnyedségük és természetességük, ezért döntöttem úgy, hogy feldolgozom a dalokat."

M. Gy.

Djabe - Unplugged at the New Orleans2003.10.18.

Új dupla koncertalbum
Unplugged at the New Orleans

2002-ben a Djabe New Orleans Music Clubban adott különböző tematikájú koncerteket úgy, hogy minden este teljesen más volt a program. Összesen több mint hét óra (!) különböző zenét játszott el a zenekar. Az utolsó két este unplugged koncert volt. A november 19-ei koncertre a zenekarhoz csatlakozott Saïd Tichiti marokkói muzsikus, aki már az Update albumon is szerepelt.

Bővebben a kiadványról

Djabe őszi koncertek2003.09.29.

Djabe őszi koncertek

November 6. Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház
este 7 óra, Bartók tér 1.
Jegyinformáció: 06 25 402 598
Táncolnak a kazlak turné műsora
cikk a koncertről

November 11. Budapest,
New Orleans Music Club Lovag u. 5.
Asztalfoglalás: 06 20 451 7525
Jegyinformáció: 06 1 217 1121
19h Peter Lipa - Beatles in Blue(S)
lemezbemutató koncert
20h30 Djabe - Unplugged at the New Orleans
lemezbemutató koncert

November 20. Csáktornya - Cakovec
(Horvátország) Jazz Fair - CZK
Táncolnak a kazlak turné műsora

2003.09.17.

cikkek a "Táncolnak a kazlak" turnéról

Djabe koncert2003.08.25.

Nagyszabású Djabe koncertek a "Táncolnak a kazlak" lemezbemutató turné keretében

Az Arany Zsiráf és eMeRTon díjas Djabe zenekar nagyszabású koncertsorozatot tart hazai és külföldi állomásokon. A koncerteken a tavasszal megjelent "Táncolnak a kazlak" című album anyagát mutatják be.

Letisztult és minőségi zenével varázsolja el a hallgatót több mint két órán át a world music, a jazz határain egyensúlyozó kitűnő hazai zenekar. A Djabét már jól ismerjük lemezeinek, DVD-jének világszínvonalú megszólalásáról, és ezt a minőséget most élőben is megtapasztalhatja a koncertlátogató. A különleges zene - elsőként a magyarországi együttesek esetében - Surround 5.1-es hangzásban hallható.

A varázslatos hangzáshoz látványos világítástechnika párosul, melyet a nagyméretű kivetítő vásznon látható filmek és animációk egészítenek ki, a koncert teljes ideje alatt. A vetített anyag Égerházi Imre festőművész képeire épül, mivel az ő alkotásai ihlették a lemezen hallható számokat. Láthatunk egy hat és fél perces animációt is, melyet Égerházi Imre klinikai halál állapotában megélt benyomásaiból festett alkotásai alapján készítettek, a "Jégvilág" című kompozícióra. Nem mindennapi élményben lehet tehát része a koncertre látogató közönségnek.

A jegy árát teljes mértékben beszámítják a helyszínen vásárolt Djabe CD-k árába.

Fotósorozat a koncertekről
Próbák
Békéscsaba
Cegléd
Csíkszereda
Esztergom
Debrecen
Petőfi Csarnok

A Djabe - Táncolnak a kazlak turné korábbi 2003-as állomásai:
Március 5. Budakalász
Március 6. Győr
Március 12. Veszprém
Március 18. Békéscsaba
Május 8. Tatabánya
Május 24. Budapest
Június 22. Cegléd
Június 28. Deménd (Szlovákia)
Augusztus 15. Pécs
Augusztus 17. Csíkszereda
Augusztus 20. Esztergom
Augusztus 23. Szombathely
Szeptember 10. Sopron
Szeptember 12. Szolnok
Szeptember 13. Zalaegerszeg
Szeptember 17. Debrecen
Szeptember 18. Miskolc
Szeptember 20. Budapest

Djabe őszi koncertek2003.07.24.

Megjelent a Djabe klub 2003-as, második ingyenes kiadványa, a videoarchívum 2001-2002 VHS kazetta

A 2003-as Djabe klub második ingyenes kiadványa. Fontos időszak, a fejlődés időszaka volt ez a zenekar életében. Ez a kazetta ennek lenyomatát tartalmazza.

Aki most lép be a klubba, már két ingyenes kiadványt kap kézhez a belépéskor egyszerre, hiszen a Live in Slovakia 2002 címet viselô Djabe CD-t is megküldjük részére. A klubtagok az összes szeptemberi koncertet ingyen látogathatják. Ezen felül a megrendelôlapon meghírdetett kedvezményes árakból további 20% extra kedvezményre jogosultak. Megéri tehát belépni a Djabe Kubba!

2003.05.29.

A Digitális Házimozi 2003-as májusi száma három oldalas cikkben méltatja a Djabe - Flying című DVD-jének kiemelkedő színvonalát.

Djabe - Flying a Digitális HázimozibanDjabe - Flying a Digitális HázimozibanDjabe - Flying a Digitális Házimoziban

A cikk szövege itt olvasható

Djabe - Erre táncolnak a kazlak2003.03.21.

Djabe - Erre táncolnak a kazlak

A Djabe két éve nem készített remix albumot. Az Erre táncolnak a kazlak című hat felvételt tartalmazó CD elsősorban a Táncolnak a kazlak anyagából válogat. Érdekes felvétel a dance-es alapokra készített Angklung valamint a Techno stílusú Memory of Bells. A Thiérachei emlék rádió változatában, akár csak az albumon a világhírű Genesis gitárosa Steve Hackett is közreműködik.

A ZeneForum kritikája:
www.zeneforum.hu

2003.03.18.

Cikk a veszprémi koncertről

Djabe - DVD Magazin2003.03.21.

Djabe - DVD Magazin

A DVD Magazin 2003. 02. - 11. számában megjelent a Djabe - Flying DVD kritikája, melyet 5 csillagal értékeltek.

A kritika szövege itt olvasható

Djabe - Táncolnak a kazlak2003.02.17.

Djabe - Táncolnak a kazlak

Az Arany Zsiráf és eMeRTon díjas Djabe zenekar eddigi legjobb lemezét készítette el 2002-2003 folyamán, Táncolnak a kazlak címmel.

A lemez anyagát a Djabe hazai és külföldi turnén mutatja be.

Djabe - Táncolnak a kazlak szórólapA world music kiemelkedő hazai képviselője ezúttal a magyar zenei kincsből merített elsősorban. Barabás Tamás és Égerházi Attila kompozícióit, a nemrégiben elhunyt, Égerházi Imre festőmuvész képei ihlették. Az alföld, az erdélyi táj és Égerházi Imre többi motívumai zenei megfelelést nyertek. Újdonság, hogy a szerzők között olvashatjuk a zongorista Kovács Zoltán és a hegedűs, trombitás Kovács Ferenc nevét is. A zenekar egyik alapítója Sipos András ezúttal új színeket szólaltat meg ütőhangszerein. Banai Szilárd a fiatal tehetséges jazzdobos egyre érettebben illeszkedik a Djabe arculatához. Kovács Zoltán ezúttal a szintetizátorok helyett akusztikus zongorán bizonyítja rendkívüli zenei tudását. Kovács Ferenc esetében pedig ezen a lemezen a hegedű dominál. Karakteres, magyar, "parasztbarokk" játéka alapvetően meghatározza az CD jellegét. Trombitán is nagyszerű, ahogy Archie Shepp nyilatkozta: "Súgy trombitál, mint Miles Davis". Barabás Tamás kitunő basszusgitár játéka mellett, elsősorban zeneszerzői és hangszerelői munkáját kell dicsérnünk. Égerházi Attila hitelesen állította össze az album koncepcióját Barabással karöltve. Kompozíciói és gitárjátéka ismét meghatározó a 2003-as Djabe produkció esetében is.

Djabe - Táncolnak a kazlak szórólapA Djabe most is több vendéget hívott a Táncolnak a kazlak elkészítéséhez. A közreműködők közül kiemelkednek: Steve Hackett (Genesis) gitárjátéka érdekes színnel gazdagítja az album hangzásvilágát. Ben Castle (Sting, Marillion, The Brand New Heavies) aki szopránszaxofon játékával emeli a felvétel színvonalát. Ő már az UPDATE és Flying (DVD) esetében is meghatározó zenész volt. Ezen az albumon 2 felvételen is játszik. Először szerepel tabla Djabe felvételen, melyet Szalai Péter szólaltat meg. Visszatérő vendég a Djabe lemezeken Herczeg Judit énekesnő is.

A CD nagyon szép, papírtokos csomagolásban kerül forgalomba. A lemezen nemcsak "meghallgathatjuk" a 14 festményt, hanem kis könyvében meg is csodálhatjuk őket. Hallgasson bele mp3

CD rendelés

www.egerhaziimre.hu
www.egerhaziimre.com

Djabe - Erre táncolnak a kazlakDjabe klub 2003

A Djabe klub tovább folytatja működését 2003-ban is.

A klubtagság előnyei, szolgáltatásai:
A klubtagok 2003 folyamán az alábbi kiadványokat kapják kézhez ingyen: január 30-ig a Live In Slovakia 2002, október 31-ig Djabe videók 2001-2002 VHS.

A klubtagok 2003-bann minden Gramy Records által rendezett Djabe koncertet ingyenesen látogathatnak!

A Gramy Records kiadványaiból, a megrendelőlapon meghirdetett árakból 20% kedvezményre jogosultak, a postai úton történő vásárlás esetén.

A klubtagsági díj 6.000.- Ft + áfa,
régi klubtagoknak 5.000.- Ft + áfa.

Hír archívum: 2010 - 2009 - 2008 - 2007 - 2006 - 2005 - 2004 - 2003 - 2002 - 2001 - 2000 - régebbiek

Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166