Hír archívum - 2007

Gramofon cikke a Djabe: Köszönjük, Sipi! cd-ről2007.12.12.

Gramofon cikke a Djabe: Köszönjük, Sipi! cd-ről

Köszönjük, SIPI!

A Djabe zenekar alapító tagja, az ütőhangszeres és énekes Sipos András, vagy ahogy barátai hívták, Sipi ötvenhárom évesen, nemrég váratlanul elhunyt, óriási űrt hagyva maga után a magyar zenei életben. Őrá emlékezik legújabb lemezével zenekara, a magyar paletta egyik legegyénibb, legátütőbb együttese. Nehéz egy emléklemezt méltatni, főleg akkor, ha olyan zenészt búcsúztatunk, mint Sipos András, aki több mint tíz éve határozta meg a Djabe hangzását. Ő volt a Djabe lelke, sikereinek motorja, és nem mellesleg olyan kiváló ütős, amilyen kevés születik. Olyan felvételek kerülnek ilyenkor elő, amelyek régi emlékeket idéznek, ezért felkavaróak.

Amikor egy emléklemez megjelenik, általában nem abból indulnak ki a szerkesztők, hogy szélesebb hallgatósághoz szóljanak. Leginkább a kiváló muzsikus tisztelői számára állítják össze az anyagot. Ez azonban a Djabe elmúlt bő évtizedét is összefoglalja, talán azért is, mert a Djabe valahol egyenlő lett Sipos Andrással. Egy komoly, elemi erővel ható album, ami után nehéz másik lemezt feltenni. A technikának köszönhetően ma már nem akadály, hogy korábban felvett, fel nem használt zenei alapra jóval később újra rámuzsikáljanak, megidézve a múltat, a régi időket. Az ilyen jellegű, ritka élményt nyújtó felvételek mellett két új szám, a Sipi emlékének íródott Szavak nélkül és Lelkek cseréje is felkerült az albumra, mindkettő kiváló, méltó kompozíció. A magyar zenei díjas Witci Tai To legutolsó megszólalása zárja a sort, ez önmagában is kuriózum és emlék, Sipos András közvetlenül halála előtt játszotta Debrecenben szeptember 7-én, amikor utoljára állt színpadon.

Pál Eszter
Gramofon, XII. évfolyam 4. szám

10.08.2007

DJABE ÉS STEVE HACKETT
„Sipos András jótékonysági és emlékkoncert”

Sipi 2007. november 30. 19.00 óra
Petőfi Csarnok
1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.
Teleohone: 06 1 363 37 30
Jegyrendelés: www.jegyelado.hu, www.gramy.com

Közreműködnek: Djabe, Steve Hackett, Saïd Tichiti, Balogh Kálmán, Dresch Mihály, a Magony zenekar és színész barátok.

Göbölyös N. László interjúja Steve Hackettel

A Djabe zenekar alapító tagja, az ütőhangszeres és énekes Sipos András életének 53. évében váratlanul elhunyt. Óriási űrt hagyott maga után a színpadon és a zenekarban egyaránt. Meghatározója volt a Djabe hangzásának, és oroszlánrésze volt a zenekar itthoni és külföldi sikereiben, díjaiban. Sokszínű, vidám egyéniségét tisztelték és szerették barátai, zenész- és színésztársai és a nagyközönség egyaránt. A Djabe zenekarral Magyarországon kívül 19 országban örvendeztette meg a közönséget játékával.

Sokan színészként ismerték. 1981-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 18 évig a Vígszínház tagja volt. Emlékezetes alakításai maradandóak a nézők számára. Legszívesebben a Dzsungel könyve, a Padlás, az Össztánc, a Játszd újra, Sam! előadásokra emlékezett. Szinkronszínészként nívódíjat kapott.

A legtesthezállóbb szerep számára az Európai Reneszánsz Tisztelői Társulattal bemutatott Hrabal előadás a Táncórák idôsebbeknek és haladóknak volt.

Bubik Istvánnal és Ruzicska Tamással alapították a Macumba ütőegyüttest, mellyel később nagy sikereket értek el.

ipi úgy tudott a kézi ütőhangszereken játszani, hogy ha eloltották a villanyt, azt hitte a közönség, hogy egy eredeti afrikai dobost hall. Ez történt a párizsi Pompidou központban. A fekete közönség szinte „felháborodott”. Egy fehér ember úgy zenélt, mint ők…

Szenzációsan játszott mindenen, amihez hozzányúlt, de igazából ő a djembe fejedelme volt.

Sipos Andrást gyászolja a színésztársadalom, zenészbarátai és legfőképpen a családja -felesége és három kicsi lánya. Tercsike hét, Anna és Ágota négy évesek.

A szervezők a koncert teljes bevételét a családnak ajánlották fel. Minden szereplő, technikai közreműködő és szolgáltató lemondott a díjazásról.

A „Sipos András jótékonysági és emlékkoncert” műsora

A műsor első részében a színészkollégák emlékeznek.

A prózai bevezető után színpadra lép a Djabe zenekar. Külön erre az estére összeállított műsorával búcsúzik a baráttól, a zenésztárstól az együttes. Fellép a műsorban több, korábban a zenekarral együtt játszó zenész is. Said Tichiti, marokkói származású énekes és ütőhangszeres, aki több lemezen és koncerten szerepelt már a zenekarral.

A műsor kiemelkedő vendége Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa, aki a „Táncolnak a kazlak” c. albumon közreműködött és koncertezett is a Djabe-val Londonban. Első szóra elvállalta a fellépést. Saját repertoárjából is játszani fog egy külön blokkot. Természetesen Steve több közös számot előad a koncerten a Djabe-val is.

Fellép Kovács Ferenc Magony zenekara; Balogh Kálmán cimbalmossal és Dresch Mihály kiegészítve emlékeznek meg Sipiről.

Természetesen mindent előre nem tudunk elmondani a koncertről, maradjanak még meglepetések, de az biztos, hogy a Djabe a technika és videokivetítő segítségével még egyszer, utoljára együtt fog zenélni Sipivel.

Szeretne a zenekar méltóképpen emlékezni Andrásra, ezért minden idők egyik legizgalmasabb Djabe programját rakják össze, melynek színvonalát tovább emelik a fellépő vendégművészek.

Reméljük, sokan lesznek erre a rendkívüli műsorra kíváncsiak, hiszen minden jegy megvásárlásával a családot segítik.

Jegyárak:
Diákjegy: 1800 Ft - belépéshez (érvényes matricával ellátott) diákigazolvány felmutatása szükséges.
Belépőjegy: 3800 Ft
Belépőjegy + Djabe: Köszönjük Sipi! CD: 5800 Ft

Jegyek kaphatók: A Concert and Media hálózatában, a Gramy Records irodájában és a helyszínen. Online jegyrendelés: www.jegyelado.hu, www.gramy.com

"A Djabe búcsúzó CD-t készít Sipinek. Az együttes október elején stúdióban rögzíti a lemez anyagát. Minden hangot Andrásnak játszunk. Régi számok, soha nem játszott kompozíciók, archív és fel nem használt felvételek segítségével Sipi is ott lesz a stúdióban és a számok egy részén.

A lemezt az a Witchi Tai To zárja, mely Sipi utolsó koncertjének, utolsó száma volt a debreceni Jazz napokon 2007. szeptember 7-én. Ha tudjuk, hogy ez lesz az utolsó alkalom, talán sohasem jövünk le a színpadról."

Égerházi Attila

A koncert megrendezését lehetővé tették: Votec, HG Event Technics, Perfect Design Factory, Duotone Repro, Print America, Pharma Press Kft., Pont Reklám, Jazzy Rádió, Duna TV, QIB, Concert és Média Kft.

A koncert támogatóinak listáját folyamatosan frissítjük.

Djabe - Nyári turné 2007

2007.07.13.

Nyári turné 2007

A Djabe zenekar 2007-ben 10 országot érintő nyári turnéra indult. A külföldi koncertsorozat az azerbajdzsáni Bakuban kezdődött és a szerbiai Nisben zárul. Az előbbieken kívül június elejétől augusztus közepéig az együttes ellátogat Lettországba, Finnországba, Ausztriába, Portugáliába, Kanadába, az Egyesült Államokba és Bulgáriába.

Augusztus végén és szeptember elején Magyarországon ad koncerteket a Djabe. Pécs, Keszthely, Budapest és Debrecen látja vendégül a jazz/world stílus kiemelkedő hazai képviselőjét.

„A zenekar egyértelműen tehetséges.”

Jed Eisenmann, Village Vanguard, New York

A DEOL cikke a turnéról
Turné időpontok
Jegyrendelés

A zenekar amerikai utazását támogatta:

Nemzeti Kulturális Alap
Nemzeti Kulturális Örokség Minisztériuma
Nemzeti Kulturális
Alap
Nemzeti Kulturális
Örokség Minisztériuma

Djabe a bakui jazz fesztiválon2007.06.19.

Sikerrel szerepelt a Djabe zenekar Azerbajdzsánban, a bakui jazz fesztiválon.
Következik Finnország és Lettország!

A Djabe zenekar június 10-én lépett fel a több mint egy hétig tartó bakui nemzetközi jazz fesztiválon. A zenekar jazz és world music elemeket felvonultató muzsikája osztatlan sikert aratott az M. Magomayev Philarmony közönsége előtt. A koncert végén két azerbajdzsáni muzsikus is csatlakozott a zenekarhoz: a világhírű Malik Mansurov tar- játékos és a szédületesen virtuóz Natig Shirinov ütőhangszeres.

A filharmónia közönsége állva, tapssal köszöntötte a produkciót az előadás végén. Malik Mansurov már korábban felkérést kapott a Djabe zenekartól következő stúdiólemezükön történő közreműködésre, így valószínű, hogy hallható lesz még a későbbiekben is a zenekarral.

A fesztivál szervezői kifejezték szándékukat, hogy a közeljövőben szívesen meghívnák ismét a zenekart bakui vendégszereplésre.

A bakui jazz fesztivál vendége volt jó néhány nemzetközileg is ismert formáció, a Billy Cobham Culture Mix, a Hiram Bullock Band, Denise Jannah és a világhírű azerbajdzsáni Aziza Mustafa Zadeh.

A Djabe nyári turnéját Lettországban és Finnországban folytatja július elején, ahol szintén két nemzetközileg is elismert fesztiválon lépnek fel, Rigában és Imatraban.

Rigában a fesztivál vendége lesz a Yellowjackets és Horacio "el Negro" Hernandez.

Imatraban a Djabe zenekar együtt szerepel a Jamaica All Stars-szal, Candy Dulferrel, Ike Turnerrel és a skandináv jazz élet kiválóságaival.

További információ:
Baku Jazz 2007
Rigas Ritmi
Imatra Festival

Djabe koncert Égerházi Imre kiállításának megnyitóján2007.06.19.

Djabe koncert Égerházi Imre kiállításának megnyitóján június 5-én

Égerházi Imre legkedvesebb festői témájából készült alkotásokból válogatta össze a június 5-én nyíló tárlat anyagát Égerházi Attila.
Az Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériájában nem először szerepelnek a mester művei. 1995. után 2007. junius 5-étől július 13-ig életmű jellegű kiállítást tekinthetnek meg a látogatók. Közel 70 olajfestmény festmény kerül bemutatásra. Az anyag jelentős része még sohasem szerepelt a nagyközönség előtt.

A tárlatot Székelyhidi Ágoston a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep alapítója nyitja meg. A rendezvényen közreműködik a Djabe zenekar.

Cím: Budapest, V. kerület, Vármegye u. 11.

Bővebben

Djabe a bakui jazz fesztiválon2007.06.01.

A Djabe zenekar Magyarországot képviseli Azerbajdzsánban

A Djabe zenekar, mint a hazai jazz/world fusion műfaj kiemelkedő képviselője, meghívást kapott az azerbajdzsáni fővárosba, a 2007-es bakui Jazz Fesztiválra.

A több mint egy hetes rendezvény kiemelt eseménye az azerbajdzsáni zenei életnek, hiszen olyan neves világsztárok lépnek fel, mint Billy Cobham (USA) és Hiram Bullock (USA). A Djabe zenekar Azerbajdzsán magyarországi nagykövetségének támogatásával jutott el a fesztiválra.
A zenekar vezetője, Égerházi Attila hangsúlyozta, hogy fellépésükkel szeretnék elmélyíteni a két nép kulturális kapcsolatát.
A Djabe együttes közös azeri-magyar produkcióval is készül, hiszen új lemezük felvételeihez felkérték Malik Mansurov tar játékost is. A különleges autentikus hangszer világhírű művésze a június 10-én megrendezésre kerülő koncerten, a tervek szerint, csatlakozni fog a zenekarhoz.
Égerházi Attila reméli, hogy a zenei együttműködés hosszabb távon lesz gyümölcsöző a magyar és azeri zenészek között.

A bakui jazz fesztiválra utazó Djabe zenekar tagjai:
Barabás Tamás - basszusgitár, Banai Szilárd - dob, Kovács Ferenc - trombita, hegedű, Égerházi Attila - gitár, Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek, Sipos András - ének, ütőhangszerek.

További információ:
www.festival.jazz.az

Ingyenes DJABE koncert - Ismét Égerházi Imre megnyitón2007.01.17.

Ingyenes DJABE koncert - Ismét Égerházi Imre megnyitón

"Emberábrázolások Égerházi Imre művészetében" címmel nyílik kiállítás a budapesti Barabás Villában.

"Égerházi Imre figurális, emberábrázoló képei mögött érezzük a pillanat atmoszférikus erejét, a festő gyors reagálását, s érezzük a tudatos és alapos kutatómunka eredményét.. Ez a válogatás azért is izgalmas, mert egyrészt szinte átfogja a teljes életmű időrendiségét is, másrészt, mert felvillantja a szakmai, technikai megoldások sokszínűségét, változatosságát. 1958-tól halála évéig, 2001-ig tekinthetünk így végig, folyamatosan érzékelve a fejlődés, a változás állomásait."

Feledy Balázs, művészettörténész

A Djabe fellépésének a megnyitón különleges aktualitást ad, hogy novemberben megjelent az Égerházi Imrének és festészetének emléket állító turné koncertfelvétele dupla DVD-n, a "Táncoltak a kazlak". A fellépésre a zenekar külön műsorral készül a DVD anyagából.

2007 január 17. este 6 óra
Barabás Villa, 1122 Budapest, Városmajor u. 44.

A belépés díjtalan. A tárlat látogatói megkapják a kiállítás 32 oldalas, színes katalógusát!

Bővebben

Hír archívum: 2010 - 2009 - 2008 - 2007 - 2006 - 2005 - 2004 - 2003 - 2002 - 2001 - 2000 - régebbiek

Menedzsment: Gramy-H Reklámügynökség Kft.
1092 Budapest, Ráday u. 40.
e-mail: djabe@djabe.com
Tel.: 06 1 217 1121
Fax: 06 1 218 0166