A Djabe zenekar 2016 októberében megújult formációval állt színpadra. Égerházi Attila az együttes alapítója és Barabás Tamás a zenei vezetője a tőlük megszokott igényességgel frissítették fel a csapatot.
A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki jelenleg is Al di Meola együttesének dobosa immáron hetedik éve. A Djabe régi-új tagja Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes trombitás, aki 2008- és 2010 között rendszeresen szerepelt a zenekar koncertjein. Elsősorban Kovács Ferenc helyetteseként lépett fel a zenekarral, de 2010 után együtt is játszottak koncerteken. A billentyűknél a hazai jazzélet kimagasló zongoristája, az Artisjus-, eMeRTon- és Erkel-díjjal rendelkező Nagy János hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt.
A lemezfelvétel az új felállás legelső koncertjén készült 2016. október 26-án a Columbus Jazz Klubban. A közönség meggyőződhetett a Djabe friss formációjának kvalitásairól. Ezt az élményt a kiadó most elhozta Önöknek is. A koncertről soksávos analóg felvétel készült, melyet a világszerte elismert hangmérnök, a zenekar basszusgitárosa Barabás Tamás kevert ki. Az analóg mesterszalagokat a gyártáshoz a zenekar gitárosa Égerházi Attila készítette el.
Az előadás alkalmával a zenekar Best Of jellegű műsort játszott átfogva a Djabe 21 éves repertoárját.
A koncert februárban CD-n jelenik meg, a vinyl változatra március közepéig várni kell.
A fellépésről készített videofelvételt a zenekar az interneten teszi közzé.
A Djabe 2016-os stúdióalbuma a CD és DVD-Audio kiadás után vinyl lemezen is megjelent.
A kiadvány két 180 grammos audiofil lemezt tartalmaz, melynek préslemezeit analóg mesterszalagokról vágták. A kiadás további érdekessége, hogy mindkét korong hófehér vinyl. A bakelit kiadás keretében mindössze 500 darab sorszámozott limitált példány kerül forgalomba. A dupla LP a CD változathoz képest egy bónusz felvételt is tartalmaz, melyet Égerházi Attila és Barabás Tamás ketten készítettek. A címe Lelkek cseréje.
A kiadvány rendelhető a bónusz CD-vel (5900 forint) és CD nélkül is (5500 Ft).
A korábbi Forward albumhoz képest, mely a Miskolci Szimfonikusokkal való együttműködésre épült, most sokkal inkább a zenekar akusztikus és fúziós vonala került előtérbe, helyenként megfűszerezve modern elektronikával. A 20 darabot, azaz dimenziót tartalmazó lemez keretes szerkezetű. Az elején megfogalmazzák a lemez koncepcióját adó dimenziók alapvetéseit, a 20. darab pedig filozofikus összefoglalása az elhangzottaknak és iránymutatás a folytatásra. A Barabás Tamás és Égerházi Attila által megkomponált felvételeket 9 improvizáció (Transition 1-9) köti össze. Ezeken az improvizációkon nem csak a zenekar alaptagjai, hanem Malik Mansurov (tar) és Kovács Sára (didgeridoo, fuvola) is közreműködtek. Barabás Tamás kompozíciói a tőle megszokott lendületes és sodró virtuóz darabok, az Égerházi Attilával közös kompozíciók a Djabe első időszakára jellemző lírai hangvételű felvételek.
Megjelent a Djabe első 20 évét 344 oldalon bemutató, közel 900 színes fotóval illusztrált keményfedeles könyv, melynek minden egyes példányát Égerházi Attila, a Djabe alapítója kézzel sorszámozta.
A könyvben a zenekar tagjai saját történeteiket is elmesélik, melyek révén eddig nem ismert részleteket tudhatunk meg a Djabéról, bepillanthatunk a kulisszák mögé. Megismerhetjük az együttes egyedülálló, világszerte elismert kiadványait. Göbölyös N. László író, újságíróként, zenekedvelőként, rajongóként, barátként és útitársként szinte minden fontosabb mérföldkőnél jelen volt. Számos releváns hazai és külföldi lemez és koncert kritikát is idéz az albumok és a turnék kapcsán. Az események „koronatanúja”, a Djabe életművét behatóan ismerő, avatott írástudóként alapos, mégis könnyen áttekinthető és olvasmányos összefoglalót alkotott. Aki kíváncsi egy megvalósult álom, több mint húsz évet felölelő stációira, és aki lelkesen szurkol a magyar muzsikusok nemzetközi sikereiért, örömmel fogja
forgatni legújabb zenei témájú könyvét.
A komplexebb élmény érdekében a vásárló talál egy megrendelőlapot a könyvben, amellyel az összes Djabe kiadvány 50-80%-os árengedménnyel vásárolható meg. A kiadónál számítottak arra, hogy sok olyan könyvtulajdonos lesz, akinek már több Djabe kiadványa is van, ezért ezt a módját választották, hogy az olvasottak illusztrálásaként bárki a gyűjteményét ki tudja egészíteni. Minden megrendeléshez, függetlenül a darabszámtól, a Djabe Slices Of Live DVD-t ajándékba elküldik.
Új tagok, új dimenziók. Megújult felállásban folytatja a Djabe zenekar!
A hazai jazz/world fusion első számú képviselője 21. életévébe lépett az idén. A Djabe eddig 42 országban vendégszerepelt sikerrel. Számos hazai és külföldi zenei díjat és elismerést is begyűjtött már pályafutása során. Az idén tavasszal megrendezett 20 éves jubileumi koncertjük napján jelent meg a 20 Dimensions című új albumuk, mely címében is utal az eddig eltelt időre. Az anyag több szempontból is összefoglalja és összegzi a zenekar pályafutását. A 20 Dimensions nyári bemutató turnéja két kontinenst is felölelt, és az amerikai Rochester után, a kanadai Edmontonban zárult.
A turné után a Djabe alapítója, Égerházi Attila (gitár) és zenei vezetője Barabás Tamás (basszusgitár) három új taggal frissítette a zenekart, és már ebben a felállásban kezdik meg a 2016-17-es évet átölelő New Dimensions Update névre keresztelt koncertsorozatukat. Égerházit és Barabást ezúttal is a tőlük megszokott igényesség vezette a zenekar megújításában.
A doboknál a nemzetközi szinten is több szakmai elismerést elnyert, valamint Artisjus-díjas és Grammy-díjra jelölt Kaszás Péter ül, aki jelenleg is Al di Meola World Sinfonia együttesének dobosa immáron hetedik éve. A Djabe régi-új tagja Koós-Hutás Áron többszörös díjnyertes trombitás, aki 2009-ben és 2010-ben rendszeresen szerepelt a zenekar koncertjein. Elsősorban Kovács Ferenc helyetteseként lépett fel a zenekarral, de 2010 után együtt is játszottak koncerteken. Láthatjuk és hallhatjuk őt a Djabe 15 DVD-n, és az In the Footsteps of Attila and Genghis dupla CD-n. A billentyűknél a hazai jazzélet kimagasló zongoristája, az Artisjus-, eMeRTon- és Erkel-díjjal rendelkező Nagy János hallható, aki rengeteg kiemelkedő nemzetközi és hazai művésszel dogozott már együtt.
Ha kíváncsi rá, hogy milyen dimenzióba lépett a Djabe, ott a helye a koncerten!
Jegyek a mellékelt megrendelőlappal vagy a jegymester.hu-n keresztül rendelhetők, illetve a helyszínen vásárolhatók.
Djabe – Táncolnak a kazlak – stúdió és élő
(2016-os kiadás)
2016 őszén került a boltok polcaira a hazai zenetörténet egyik legkiválóbb albumának, a 2003-as Táncolnak a kazlak CD-nek a deluxe újrakiadása, mely az egyik legjobban sikerült album a zenekar történetében. Különleges jelentőséget ad számára, hogy a kompozíciókat Égerházi Imre festőművész képei ihlették. Az album az „egy festmény, egy zeneszám” szerkesztést követi. Barabás Tamás basszusgitáros és Égerházi Attila gitáros saját szerzeményei alkotják az anyagot. Az együttesnek sikerült zenei mondanivalóval hűen visszaadni a festő vizuális gondolatait. A hangokkal „tovább festették” a képeket. Megjelennek az Alföld, erdélyi táj, a külföldi tanulmányutak (Olaszország, Bulgária, Lengyelország, Franciaország) hangulatai a zeneszámokban. A Djabe az album segítségével rengeteg külföldi meghívást kapott, igazából ebben az időben teljesedett ki nemzetközi karrierje.
A Sheafs are dancing - studio and live címet kapott felújított kiadvány első CD-je egy az egyben megegyezik az eredeti CD-kiadáséval. A második, most kiadásra került extra CD pedig a Sheafs are dancing – live, avagy a Táncolnak a kazlak koncertlemez, melynek felvételei bár négy különböző helyszínen készültek, albumként mégis egységesnek hat, hála a gondos szerkesztői munkának és az egységes hangképnek, a kitűnő hangmérnöki utómunkának. A koncert CD törzsanyaga, hét felvétel a Pesti Vigadóban készült 2003-ban a Táncolnak a kazlak lemezbemutató turné egyik budapesti állomásán. További két kompozíció (Szemrehányás, Ház a dombtetőn) szintén ugyanezen a turnén került rögzítésre, csak egy másik előadáson, a Petőfi Csarnokban.
2015-ben megvalósult a zenekar egyik régi álma, és elkészültek a Repülés és a Jégvilág című kompozíciók szimfonikus változatai. Barabás Tamás újrakomponálta a két szerzeményt, melyeket Kovács Zoltán zongoraművész hangszerelt 59 tagú szimfonikus zenekarral kiegészített Djabe együttesre. A Kazlak koncertlemezen hallható Repülés és Jégvilág felvételek szintén Budapesten, a Művészetek Palotájában a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével készültek 2015. november 10-én.
A két korong egy, - az első kiadáshoz képes kibővített,- 36 oldalas, gyönyörű keménykötésű könyvben, digipak tálcákon került elhelyezésre. Tartalomhoz a forma. Jó kézbe venni. Ezt a minőséget így, és csakis ebben a formában szabad tálalni. Csillagos ötös.
Megjelent a 20 Dimensions album
DVD-Audio lemezen is!
Megszokhattuk, hogy Djabe stúdióminőségben is piacra dobja albumait surround és stereo változatban is. A 24 bit/96kHz MLP 5.1, MLP 2.0 hangsávok úgy szólnak mint a stúdió felvétel. A kínálatot DTS 5.1, és PCM 2.0 egészíti ki.
A stúdiófelvételeket tartalmazó DVD-Audio lemez mellé egy DVD-Video korong is került a csomagolásba, melyen az album 2016. ápriliselsejei lemezbemutató koncertjének egy órás verziója látható. Az extra a lemezen a Transition-öket aláfestésként felhasználó film is helyet kapott, melyet a zenekar a turnéi során rögzített Super8-as filmekből vágott össze.
Ez az összeállítás nem csak azért érdekes, mert bepillanthatunk a kulisszák mögé, hanem a kilenc Transition egyben meghallgatható.
A Djabe zenekar 2016-os stúdióalbuma a tőle megszokott újító szellemben készült.
A korábbi Forward albumhoz képest, mely a Miskolci Szimfonikusokkal való együttműködésre épült, most sokkal inkább a zenekar akusztikus és fúziós vonala került előtérbe, helyenként megfűszerezve modern elektronikával. A 20 darabot, azaz dimenziót tartalmazó lemez keretes szerkezetű. Az elején megfogalmazzák a lemez koncepcióját adó dimenziók alapvetéseit, a 20. darab pedig filozofikus összefoglalása az elhangzottaknak és iránymutatás a folytatásra. A Barabás Tamás és Égerházi Attila által megkomponált felvételeket 9 improvizáció (Transition 1-9) köti össze. Ezeken az improvizációkon nem csak a zenekar alaptagjai, hanem Malik Mansurov (tar) és Kovács Sára (didgeridoo, fuvola) is közreműködtek. Barabás Tamás kompozíciói a tőle megszokott lendületes és sodró virtuóz darabok, az Égerházi Attilával közös kompozíciók a Djabe első időszakára jellemző lírai hangvételű felvételek.
A zenekar az albumot június és július folyamán koncertturné keretében mutatja be, mely érinti Magyarországot, Szlovéniát, az Amerikai Egyesült Államokat és Kanadát.
A koncertsorozat bemelegítő előadása a debreceni SIKK klubban lesz, június 23-án este nyolc órától. Ezt követi a június 24-i bemutató a Budapest Jazz Clubban, szintén este nyolc órától.
Jegyek a debreceni koncertre a 06 -70-3154104-es telefonszámon rendelhetők.
A budapesti előadásra jegyeket a helyszínen, a Gramy-H Kft irodájában, továbbá a jegymester oldalon lehet vásárolni.
A 20 éves jubileumát ünneplő zenekar 2016-os stúdióalbuma
A Djabe zenekar 2016-os stúdióalbuma a tőle megszokott újító szellemben készült.
A korábbi Forward albumhoz képest, mely a Miskolci Szimfonikusokkal való együttműködésre épült, most sokkal inkább a zenekar akusztikus és fúziós vonala került előtérbe, helyenként megfűszerezve modern elektronikával. A 20 darabot, azaz dimenziót tartalmazó lemez keretes szerkezetű. Az elején megfogalmazzák a lemez koncepcióját adó dimenziók alapvetéseit, a 20. darab pedig filozofikus összefoglalása az elhangzottaknak és iránymutatás a folytatásra. A Barabás Tamás és Égerházi Attila által megkomponált felvételeket 9 improvizáció (Transition 1-9) köti össze. Ezeken az improvizációkon nem csak a zenekar alaptagjai, hanem Malik Mansurov (tar) és Kovács Sára (didgeridoo, fuvola) is közreműködtek. Barabás Tamás kompozíciói a tőle megszokott lendületes és sodró virtuóz darabok, az Égerházi Attilával közös kompozíciók a Djabe első időszakára jellemző lírai hangvételű felvételek.
A CD változat után előkészületben van a DVD-Audio kiadás. Ezen High Resolution Audio formátumban sztereóban és surround-ban is meghallgatható lesz az album. A stúdiófelvételek mellett a DVD-re rákerül a 2016. április 1-jei lemezbemutató koncert 1 órás verziója, melyen a lemezkompozícióinak nagyobb része elhangzott. További vizuális extra a lemezen a transition-ökre készített film, melyet a zenekar a turnéi során rögzített Super8-as filmekből vágott össze. Ez az összeállítás nem csak azért érdekes, mert bepillanthatunk a zenekar életébe, a kulisszák mögé, hanem a 9 Transition egyben, egymás után meghallgatható. A DVD várhatóan 2016. május végére jelenik meg.
Előkészületben van az anyag vinyl kiadása is, mely dupla album lesz. Előreláthatólag a CD és DVD kiadáshoz képest egy bónusz track-et is fog tartalmazni. A hanglemez várható megjelenési ideje 2016. szeptember.
A zenekar 1999-es, magyar zenei díjra jelölt albumának újrakevert jubileumi kiadása DVD-n.
GR-120-3, DVD Audio/Video
A Djabe harmadik stúdióalbumának 24 bit / 96 kHz technológiával
újrakevert változata talán az egyik legjobban sikerült hangzóanyag a
zenekar történetében.
A sztereó és a surround változat is valószínűleg a high-end bemutató
termek és berendezés tesztek kedvelt demó anyaga lesz.
A Djabe zenekar Arany Zsiráf díjas Witchi Tai To albuma után, az egy évvel később készült Ly-O-Lay Ale Loya című lemeze is kivívta a legjobb kritikai elismerést, és a közönség tetszését is elnyerte. A Sipos András ének, ütőhangszerek, Muck Ferenc szaxofon, Barabás Tamás basszusgitár és Égerházi Attila gitár felállású zenekar harmadik stúdióalbuma tovább építette a Witchi Tai To zenekari hangzását. A zenei fejlődés mellett Sipos András ezen az albumon mutatta meg leginkább sokszínű zenei egyéniségét és zseniális ütőhangszeres tehetségét. Autentikus hitelességgel hallhatunk a lemezen tőle indonéz angklungot, afrikai djembét, arab derboukát, latin kongát és brazíliai berimbaut is. Egyes kompozíciók pedig, mint például a Memory
Of Bells vagy az Underwater Sunlight hangszerelésükben, megszólalásukban és minőségükben is előre vetítik a Djabe későbbi nemzetközi sikereit. 2015-ben Barabás Tamás az eredeti hangsávok felhasználásával 24 bit 96 kHz technikával újrakeverte az albumot. Megtartotta saját eredeti keverésének alapvető jegyeit és erényeit, de a mai technika adta lehetőségekkel tovább is fejlesztette azt.
Djabe: Live in Blue
with Steve Hackett, Gulli Briem and John Nugent
GR-116-3, DVD
A Djabe 2013. március elsején surroundban mutatta be Down And Up című albumát Budapesten a Pecsa Music Hallban. A koncerten az új album után a zenekar teljes
életpályáját átfogó egyveleg következett. Minden idők egyik legjobb Djabe koncertje volt, melynek élő surround hangzása hamar legendássá vált. A DVD lemez ezt a zenei
és hangzás élményt tökéletesen adja vissza. Nyugodtan kijelenthető, hogy a kiadvány hanganyaga, a Djabe esetében már szokásosnak tekinthető maximumot nyújtja. A zenekar Banai Szilárd – dobok, Barabás Tamás – basszusgitár, Égerházi Attila – gitár, Kovács
Ferenc - trombita, hegedű és ének, Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek felállását kiegészítette Gulli Briem – ütőhangszerek és dob, valamint John Nugent szaxofon játéka.
Ezt követi bónuszként egy részlet a szlovákiai vágújhelyi Blue Note Jazz klubban, 2013. november 8-án rögzített előadásból. Ezt a koncertet Steve Hackett-tel közösen adta a zenekar. Az összeállításba olyan számokat válogattak be, melyek a Pecsa Music Hallban
nem kerültek műsorra, és elsősorban Steve Hackett vagy Genesis kompozíciók. Csemege
a rajongóknak az In That Quiet Earth, a Los Endos, a Last Train To Istanbul és a Walking
Away From Rainbows. Mindegyik Live in Blue kiadványon van olyan felvétel, ami a többi korongon nem szerepel.
Ezen a DVD-n 26 perc egyedi felvétel található, a teljes extra film Blue Note koncertből.
Live in Blue (2 óra)
Intro, Down And Up,Take A Deep Breath, Awakening City, No Chance For Dance, Almi & Kitti, Backstreet Toys, I Remember, Dark Soup, Five Months Later, Hills Of The Valley, Angklung In The Sun, Take On, Wind And Bell, Altitude Synergy, Indian Experience, End Of A Beautiful Day, Hang Drum Song, This Is Not America, Butterfly, House On The Hill, Hortobágy At Winter, Clouds Dance, First Step, Distant Dance
Hang: stereo LPCM és 5.1 DTS
Extra– Live at the Blue Note (26 perc)
Down And Up, In That Quiet Earth, Walking Away From Rainbows, Last Train To Istanbul, Los Endos.
Hang: stereo LPCM és 5.1 DTS
2016. április 1., este 8 óra
Budapest, 1124 Csőrsz u. 18.
Jegyvásárlás: MOM, Interticket hálózat, Mom Kulturális Központ jegyirodája, GR1993 Records
Ünnepi koncert a zenekar fennállásnak 20 éves jubileuma alkalmából.
Szintén ezen a koncerten mutatják be a Djabe új stúdió albumát is, mely a 20 Dimensions címet kapta.
A Djabe, mint a jazz/world fusion elsőszámú magyarországi képviselője számos hazai és nemzetközi díj és elismerés birtokosa. Eddig 42 országban öregbítették a saját és a magyar zene hírnevét, kirobbanó sikerrel. A zenekar alapítója Égerházi Attila gitáros, valamint Barabás Tamás basszusgitáros és zenei vezető következetes úton járnak. A Djabe zenéje folyamatosan változik és fejlődik, de mindig magában hordozza a csak rá jellemző különlegességeket. Ezt az eredeti és sikeres zenei világot állandó zenésztársaik teljesítik ki. Banai Szilárd nemzetközi szinten is jól jegyzett dobos, Kovács Zoltán zseniális zongorista nemrégiben, mint szimfonikus hangszerelő is bemutatkozott a legutóbbi, Forward albumon. Kovács Ferenc trombitás, hegedűs jellegzetes játéka fogalom a magyar zenei életben, és a Djabéval dolgozó és más külföldi sztárzenészek is felsőfokon nyilatkoztak róla. Barabás Tamást kompozíciói mellett világszínvonalú virtuóz basszusgitár játéka és hangmérnöki teljesítménye teszi igazán egyedivé.
A Djabe fennállása alatt sok ismert külföldi zenésszel dolgozott együtt Azerbajdzsántól Anglián át az Egyesült Államokig. Steve Hackett (Genesis), Ben Castle (The Brand New Heavies, Sting, George Michael), John Nugent (Ella Fiztgerald, Tony Bennett), Gulli Briem (Mezzoforte), Oleg Butam (Eric Marienthal) és Malik Mansurov csak néhány név a közreműködők közül.
A MOM Kultban megrendezendő koncert első részében a zenekar az eddig eltelt 20 év terméséből válogat. A 20 évvel ezelőtt megjelent első, szimplán a zenekar nevét viselő album anyagától egészen a 2014-es Forwardig válogatnak számukra legkedvesebb kompozíciókból.
A második részben a legújabb, a koncert napján megjelenő 20 Dimenzió című albumukat mutatják be.
A koncerten közreműködik jó néhány zenész barát is, akik az elmúlt években együtt dolgoztak, vagy jelenleg is dolgoznak a zenekarral. A Djabe klasszikus ötösfogatán kívül láthatjuk és hallhatjuk Gulli Briemet dobon és ütőhangszereken, Muck Ferencet szaxofonon, Koós-Hutás Áront trombitán, Mótyán Tibort tablán, Karvaly Tibort hegedűn és furulyán valamint Sipos Andrást videó és hangfelvételről.
A 20 éves ünnepi koncertsorozat tavaly vette kezdetét a Művészetek Palotájában, ahol a Miskolci Szimfonikus Zenekarral és Malik Mansurovval együtt mutatták be a Forward albumot. A MOM Kultban teljesen más műsorral szerepel a zenekar, mindössze egy-két kompozíció erejéig lesz átfedés a két program között.
A koncertre jelenik meg Göbölyös N. László a Djabe első 20 évét bemutató kötete is.
Jegyek kaphatók a MOM Kult jegypénztárában, az Interticket hálózatában, a mom.jegy.hu oldalon, és a Gramy-H Kft irodájában (1092 Budapest, Ráday u. 40.)
Jegyár | 3900 Ft, 2900 Ft, 1500 Ft
Minden jegyre 1000 forint kedvezményt adnak a helyszínen árusított CD, LP, DVD és Blu-ray-ek árából. Egy kiadvány vásárlásához csak egy jegy használható fel.
Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar – Forward
Miskolci ősbemutató
Göbölyös N. László kritikája a koncertről:
Akik ott voltak a minden idők legnagyobb létszámú Djabéjának koncertjén, alighanem öt csillagos élménnyel távoztak.
Mert Budapest legkiválóbb akusztikájú termét a Djabe ötösfogata, kiegészülve a Reményi József vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekarral, Mótyán Tibor tablással, és a nagyszerű azerbajdzsáni tar-művésszel, Malik Manszurovval, minden szegletében betöltötte Muzsikával. Ez az „öt M”-es produkció megérdemli az öt csillagot, amit meg is kapott a közönségtől az estet záró vastapssal.
Ki merem jelenteni, hogy a Djabe Forward című lemezét már kívülről tudom (legalábbis az alapzenét), az élő szimfonikus változatot most volt szerencsém röpke másfél hónap alatt negyedszer hallani (az október 1-i miskolci előadással és azt megelőző két összpróbával együtt), de egyszerűen megunhatatlan, annyira gazdag, annyira folyamatosan termékenyülő zeneanyagról van szó, amelynek rejtett ízeit e terem még jobban kihozta. Mint amikor nem csupán éhségünk csillapítására, hanem külső-belső épülésünkre eszünk egy frissen sütött, teljes kiőrlésű kenyeret, külön élvezve minden falatját.
Csupán néhány pillanatot emelnék ki a kétórás koncertből. Malik, aki az est folyamán végig szerényen, a Zene odaadó szolgájaként volt jelen, már a bevezetőben, a Hajdúböszörményi utcarészben elkápráztatta szólójával a közönséget. Remek ráhangolás volt az elején Barabás Tamás és Mótyán Tibor basszus-tabla felelgetőse, Banai Szilárd földmorajlás-szerű dobszólója. A hangélmény a Szimfonikusok színrelépésével teljesedett ki, már a címadó Forwardban minden hangszercsoport önálló színként szólalt meg a nagy közös szövet részeként, amelyet Tamás álmodott meg. A többtételes New Words ezúttal is súlyosan, mégsem nehézkesen szólalt meg, és szenzációsra sikerült a befejezése Kovács Ferenc, Malik és Tibor időtlen hegedű-tar-tabla kavalkádjával. A mindig vérpezsdítő Lava Lampben egy rohanó város jelent meg, miközben a színpadot elárasztó vörös fényben az éppen pihenő nagyzenekari tagok feje körül ragyogó aurák jelentek meg. Fontos látványelemmé váltak a színpad hátsó részén álló fényoszlopok, amelyek váltakozó színeikkel mintha csak a Zene őrei lettek volna. Égerházi Attila Life Spiritjével remekelt akusztikus és elektromos gitáron fenséges háttérrel, miközben a terem orgonája zöldbe borulva szimbolizálta az „emberélet útja felének” sűrű, ám kiutat mutató erdejét is. Ezúttal is csúcspont volt a Táncolnak a kazlakból átemelt Jégvilág, amely Tamás által szimfonikusokra átkomponálva, a billentyűs Kovács Zoltán hangszerelésében szólalt meg. Az Égerházi Imre halálközeli élményéből született „hangzó festmény”, amelynek álomszerű mozgalmasságát a fényekben is felfedezni véltük, minden eddiginél világosabban fejezte ki előbb a vonósok „szívó hatásával”, majd a dobok és ütősök „ébresztésével” ezt az állapotot. A Forward lezárásaként pedig Tamás ezüst napok forgásában készíthetett megnyugtató számadást önmagáról a My Day-ben.
A Djabe-életmű néhány fontos állomását tömörítő egyveleg zárta a gyorsan, mégis sűrűn eltelt estet a közönség hálás köszönetétől kísérve. Aki kihagyta, sajnálhatja, de ha a zenekar, szokásához híven, megjelenteti szimfonikus kísérletét DVD-n, a távol maradottak pótolhatnak valamit belőle.
A Djabe zenekar 2015-ben ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját. Az Arany Zsiráf és eMeRTon díjas zenekar eddig a világ 42 országában lépett fel, és szerepelt sikerrel. Itthon a fúziós jazz/világzene műfaj első számú képviselőjének számít.
Az együttes a huszadik jubileumát eddigi legnagyobb projektjével ünnepeli meg. Legújabb albumukat, a Miskolci Szimfonikus Zenekar részvételével készült Forwardot élőben mutatják be az ország legrangosabb hangversenytermében, a Művészetek Palotájában november 10-én.
A koncerten a Djabe mellett természetesen ott lesznek a miskolci szimfonikusok is, valamint a világ legjobb tar művésze, Malik Mansurov, aki az album felvételein is közreműködött.
A felkészülés a Müpa koncertre már korábban elkezdődött. A Djabe és a Miskolci Szimfonikus Zenekar nagy sikerrel tartotta meg az ősbemutatót október elsején Miskolcon, a Művészetek Házában. A Forward hangzása végre élőben is kiteljesedhetett a közel 60 főnyi szimfonikus zenekarral.
A grandiózus Djabe projekt első felvonása kitűnően sikerült, köszönhetően nem utolsósorban a zenészek közötti kölcsönös tiszteletnek és megértésnek, valamint a Hamburgból hazahívott Reményi József karmester kitűnő munkájának. A Forward album darabjain kívül szimfonikus előadásban szólaltak meg a Jégvilág, a Téli Hortobágy, a Clouds Dance, a First Step, a Butterfly, a Dark Soup, és a Ház a dombtetőn című, méltán közismert Djabe kompozíciók is. A koncert elején, még a szimfonikusok bevonulása előtt, a Djabe régebbi klasszikus számaival melegítette be a közönséget. Elhangzott a Táncolnak a kazlak, a Kilinama és a Take A Deep Breath. A Hajdúböszörményi utcarészben az est vendége, Mótyán Tibor tablás virtuóz szólókkal válaszolt Barabás Tamás fergeteges basszusgitár játékára.
November 10-én a Müpában ismét előadják a miskolci koncert anyagát. Az élmény valószínűleg még komplexebb lesz Malik Mansurov tar művész közreműködése nyomán.
A tar ősi azerbajdzsáni hangszer, melyet a gitár egyik autentikus változatának is felfoghatunk. Az Égerházi Attila és Barabás Tamás vezette formációval rendszeresen dolgozó Steve Hackett azt nyilatkozta Mansurovról, hogy játéka olyan, mintha John McLaughlint ötvöznénk Ravi Shankarral.
Malik Mansurovon kívül a koncertnek lesz egy másik vendége is, aki szintén játszott a Forward albumon. Mótyán Tibor tablás 20 éve rabja a hindusztáni klasszikus zenének. Hortobágyi László zeneszerző mellett olyan neves indiai mesterektől tanulhatott, mint Vinode Pathak és Abhijit Banerjee, akik révén megismerhette a tála rendszer egyedülálló ritmikai világát.
A Djabe hangzása az elmúlt 20 évben folyamatosan tökéletesedett, és a világ számos pontján a magyar zenei minőség reprezentánsává vált. A lemezbemutatón a Müpa közönsége ismét meggyőződhet a zenekar tagjainak világviszonylatban is elismert virtuozitásáról.
Az előadás során közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Djabe együttes:
Banai Szilárd – dobok, Barabás Tamás – basszusgitár, Égerházi Attila – gitár,
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének, Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek.
Vendég zenészek: Malik Mansurov – tar, Mótyán Tibor – tabla.
A Forward című album bemutatása:
A Djabe zenekar eddigi legnagyobb vállalkozásáról Égerházi Attila, a zenekar vezetője így nyilatkozott: „A Djabe zenekar elmúlt 20 évében mindig úgy éreztük, hogy az aktuális stúdió lemezünk az addigi munkásságunk legjelentősebb darabja. Visszatekintve, szakmai szempontból ez így is volt. A Forward mégis különleges ebből a szempontból. 2013-ban elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen, egyenrangú félként közreműködik egy szimfonikus zenekar. Nagy örömünkre sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében a Miskolci Szimfonikus Zenekarral.”
A Djabe új albuma azonban nem csak a szimfonikus hangzástól különleges, hanem a zenekar minden tagja tudása és zeneisége legjavát adja. Barabás Tamás, aki a kompozíciók nagy részét jegyzi és a szimfonikus részeket is írta, basszusgitár játékával bizonyítja, hogy nem véletlenül tartják az egyik legjobb előadónak ezen a hangszeren, az egész világon. Kovács Zoltán zongoristától megszokhattuk a nagyszerű és izgalmas billentyűs játékot, most azonban ő is többel járult hozzá a Forward sikeréhez, hiszen ő hangszerelte és vezényelte a miskolci szimfonikusokat a felvételen. Kovács Ferencre jellemző, hogy trombitán és hegedűn is kiválót alkot. Erről a Forwardon is meggyőz bennünket. Banai Szilárdot nem csak a ritmikai alapokért, hanem muzikális teljesítményéért is érdemes megemlítenünk. Égerházi Attila ezúttal kompozícióival a régebbi Djabe hangzásvilágot hozta vissza. Akusztikus és elektromos gitárhangzásai is figyelemreméltóak.
A Djabe zenekar 2015-ben ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját. Az Arany Zsiráf és eMeRTon díjas zenekar eddig a világ 42 országában lépett fel és szerepelt sikerrel. Itthon a fúziós jazz/világzene műfaj első számú képviselőjének számít.
A Djabe pályafutása legjobb albumát készítette el Forward címmel 2014-ben.
Régóta szerettek volna egy olyan zeneanyagot komponálni és felvenni, melyben szimfonikus zenekarral dolgoznak. A 2013-ban kezdődött együttműködés eredményeként a Forwardon a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenészei kiemelt szerepet kaptak. A közös munka nyomán a Djabétól megszokott egyedi hangzású, ezúttal klasszikus és crossover jegyeket is magában hordozó világszínvonalú album született. A zenekari részeket az anyag nagyobb részét szerzőként jegyző Barabás Tamás basszusgitáros komponálta, a hangszereléseket Kovács Zoltán a Djabe billentyűse készítette. Az albumot a szerzők úgy alkották meg, hogy abban a szimfonikusok jelentős szerepet kaptak, tehát nem korábbi Djabe zeneszámok szimfonikusokkal kiegészített átiratait rögzítették. A teljesen új zeneanyag szakmai és hallgatói körökben is nagy elismerést kapott.
Az album bemutatására elsőként október 1-én, a közreműködő Miskolci Szimfonikus Zenekarnak otthont adó Miskolcon kerül sor, éppen a zene világnapján. Ez a nap a Szimfonikus Zenekar számára is kiemelkedő esemény, hiszen ezen a napon egy olyan érték kerül a figyelem középpontjába, amely kitölti minden zeneszerető életét, és amelynek közvetítése a zenészek hivatása.
A soron következő, november 10-i fellépés helyszíneként a budapesti Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme szolgál. A koncerten megcsodálhatjuk a vendégként fellépő Malik Mansurov bakui tar művész zseniális játékát, aki meghatározó közreműködője volt a Forwardnak. A tar ősi azerbajdzsáni hangszer, melyet a gitár egyik autentikus változatának is felfoghatunk. A Djabével rendszeresen dolgozó Steve Hackett azt nyilatkozta róla, hogy játéka olyan, mintha ötvöznénk John McLaughlint Ravi Shankarral.
Lesz a koncerteknek egy másik vendége is, aki szintén játszott a Forward albumon. Mótyán Tibor tablás szerepet kap mind a Forward mind az extra kompozíciók bemutatásában, aki több hangszeren játszó muzsikus és 20 éve rabja a hindusztáni klasszikus zenének. Hortobágyi László zeneszerző mellett neves indiai mesterektől tanulhatott, akik révén megismerhette a tála rendszer egyedülálló ritmikai világát. Rendszeresen kísér rangos indiai szólistákat, akik mellett folyamatosan csiszolja tudását. Magyarországi fellépésein kívül indiai, szerbiai, erdélyi, portugál színpadokon hallhatták játékát.
A Djabe hangzása az elmúlt 20 évben folyamatosan tökéletesedett, és a világ számos pontján a magyar zenei minőség reprezentánsává vált. A lemezbemutatókon a Művészetek Háza és a Müpa közönsége ismét meggyőződhet a zenekar tagjainak világviszonylatban is elismert virtuozitásáról.
Az előadások során közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar, valamint a Djabe együttes:
Banai Szilárd – dobok
Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
Vendégek:
Malik Mansurov – tar (csak a budapesti Müpában)
Mótyán Tibor - tabla
A koncerteken elejétől a végéig eljátsszák a Forward című lemezt, valamint további két kompozíciót a szimfonikusokkal. Így a miskolci zenekarral kiegészített nagyfelállás kb. 75 percet fog színpadon tölteni. Ezen felül a Djabe zenekar a budapesti Müpában 20-25 percet fog még játszani Malik Mansurovval, olyan további kompozíciókat is, melyekben korábbi lemezeken közreműködött a bakui művész.
A Forward című album bemutatása:
A Djabe zenekar eddigi legnagyobb vállalkozásáról Égerházi Attila a zenekar vezetője így nyilatkozott: „A Djabe zenekar elmúlt 20 évében mindig úgy éreztük, hogy az aktuális stúdió lemezünk az addigi munkásságunk legjelentősebb darabja. Visszatekintve, szakmai szempontból ez így is volt. A Forward mégis különleges ebből a szempontból. 2013-ban elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik egy szimfonikus zenekar. Sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében a Miskolci Szimfonikus Zenekarral.”
A Djabe új albuma azonban nem csak a szimfonikus hangzástól különleges, hanem a zenekar minden tagja tudása és zeneisége legjavát adja. Barabás Tamás, aki a kompozíciók nagy részét jegyzi és a szimfonikus részeket is írta basszusgitár játékával bizonyítja, hogy nem véletlen tartják az egyik legjobb előadónak a világon ezen a hangszeren. Kovács Zoltán zongoristától megszokhattuk a nagyszerű és izgalmas billentyűs játékot, most azonban ő is többel járult hozzá a Forward sikeréhez, hiszen ő hangszerelte és vezényelte a miskolci szimfonikusokat. Kovács Ferenctől megszokhattuk, hogy trombitán és hegedűn is kiválót alkot. Banai Szilárdot nem csak a ritmikai alapokért, hanem muzikális teljesítményéért is érdemes megemlítenünk. Égerházi Attila ezúttal kompozícióival a régebbi Djabe hangzásvilágot hozta vissza. Akusztikus és elektromos gitárhangzásai is figyelemreméltóak.
2014-ben jelent meg a Djabe zenekarnak a Miskolci Szimfonikusokkal közös, Forward című lemeze. Olyan önálló projekt született, ami – kísérleti jellege mellett – mintegy megkoronázza a fúziós jazz legjobb hazai képviselőjének eddigi, húszéves munkásságát. A világsztárokat is felvonultató produkció születéséről, a műhelymunka rejtelmeiről és a „késztermékről” beszélgettünk az októberi és novemberi lemezbemutató nagykoncertekre készülő három alkotóval: Égerházi Attilával, Barabás Tamással és Kovács Zoltánnal.
Gramofon: Mikor és hogyan indult a Forward-projekt?
Barabás Tamás: Minden komponista és zenész álma egyszer átírni saját szerzeményeit szimfonikus zenekarra. Nekem, nekünk ez most megadatott. Mi nem a meglévő szerzeményeinkhez hangszereltünk hozzá egy szimfonikus zenekart, hanem eleve a nagyzenekarra komponáltunk. Az egész onnan indult, hogy Steve Hackettel játszottunk Miskolcon.
Égerházi Attila: Egy kapcsolat révén kerültünk 2013 végén a miskolci zenekar koncerthelyére, a Művészetek Házába, ők fogadták be Steve-vel közös produkciónkat, csupán annyi volt a kérésük – mivel saját koncertprogramjukba illesztették be - , hogy szeretnének valahogy bekapcsolódni. Tomi nem javasolta, hogy régi Djabe-számokhoz hangszereljünk szimfonikus zenekart. Ráadásul az egészre, partitúra-írásra, hangszerelésre mindössze másfél hónapunk volt, ami minimum lehetetlenségnek látszott. Akkor vetettem föl: mi lenne, ha a szimfonikusokkal kamarazenekarokkal gyakran együtt zenélő Steve Hackett néhány kompozícióját dolgoznánk fel az előadásra. Steve beleegyezett, javasolta is néhány darabját, azonban egyikhez sem volt kotta. Így jött képbe Zoli, aki ezeket a Hackett-számokat hangszerelte. Végül a koncert jól sikerült, ami felvetette a további közös munka lehetőségét a szimfonikusokkal.
G.: Úgy tudom, meglehetősen rövid idő állt rendelkezésetekre.
É.A.: Novemberben volt a vonósokkal közös koncert, 2014 április elején pedig már a teljes szimfonikus zenekarral történtek a felvételek.
B.T.: Feszített tempóban bár, de határidőre megírtam a számokat, a Zoli pedig hozzátette a hangszerelést. Mindezt pedig még pontos, emészthető, feldolgozható formában kellett hozni a zenészek számára, lekottázni.
Kovács Zoltán: Vagyis leírni a hangokat, kötőíveket, utasításokat az előadásmódra. Szerencsére Legendy Laci ezt nagyon szépen megcsinálta. Március végére mindezekkel elkészültünk. Aztán amikor az első próbán meghallottuk a zenénket szimfonikus köntösben, az valami felemelő érzés volt.
É.A.: Már próba közben megjegyeztem Tominak, hogy a szimfonikusok önmagukban is jól szólnak, akár külön is megjelenthető az előadásuk. Ebből született aztán a Forward Symphonic Suite, az album vinyl változatának komplett negyedik oldala, ahol csak a szimfonikusok hallhatók.
B.T.: Ez már egy szerkesztett változat, igyekeztem a legizgalmasabb részeket benne hagyni, az üresjáratokat kivágni. Persze, hallgatva az anyagot, azért lehet az embernek helyenként hiányérzete, ismerve a felvételt a Djabe-val együtt.
G.: Milyen szempontok alakították a rögzített anyag szerkezetét? Strukturálisan hogyan építkezik a lemez?
B.T.: Egyértelmű volt, hogy a nyitó szám, a címadó Forward első három percében csak a szimfonikusok szólnak, mintegy beköszönésképp, megszólal a téma, amire beszólunk mi. Egyébként csupán két nótában nem szerepelnek a miskolciak. Valójában ösztönösen adta magát, hogy mely zeneszámot melyik követi. Zárásnak egy basszusgitár – szimfonikus zenekar összjátékot tettem, amibe bekapcsolódik a Djabe zenekar, és az egész kiteljesedik nagyzenekari hangzássá.
G.: Milyen nehézségeket jelentett a Djabét összehangolni fél tucat hazai közreműködővel, csaknem ugyanennyi külföldi vendégzenésszel, egy 57 tagú szimfonikus zenekarral, és mindezeket egymással? És akkor ott volt még néhány archív felvétel beépítése.
B.T.: Alapvető, hogy jól ismered a zenésztársaidat, amennyire lehet, megismered az alkalmi kollégákat, és úgy tudd őket rendezgetni, hogy megmaradjon a zenekar egyedi hangzása. Az évek során egyszerűen odahallod a kollégák játékát a partitúrába.
G.: Teljesen szabad kezet adtatok Tominak?
K.Z.: Mikor hangszereltem az anyagot, annyi volt a szerepem a szerzőkkel, Tomival és részben Attilával szemben, hogy megmutattam nekik az elképzeléseimet: tetszik-e ez vagy az az ötletem. Ezekben a kérdésekben általában összhangban voltam a srácokkal. A hangszerelések MIDI-fileba készültek el, amihez kell egy speciális hallás, hogy a befogadó belehallja azt a rengeteg hangot, amit az élőzene még pluszban hozzáad. Nagyon tetszettek Attilának az egyszerű, frappáns zenei ötletei, amelyekből egy egész zenekari arculat ráhúzható a hangszerelésre. Ugyanakkor Tomi olyan bonyolult, szövevényes elképzeléseket adott, amelyekkel jócskán volt dolgom, de ez a kontraszt szerintem csak jót tett az anyagnak. Például a Hang Out vagy a Forward című számban kitűnően sikerültek a szólamfelrakások a zenekari szövetbe.
B.T.: Csak megerősíteni tudom: Zolival olyan jó az együttműködés, hogy elég ha odaadok neki egy kezdő oboahangot, ő már a fejemmel gondolkozva tudja, milyen szólammá teljesedjen ki a végére.
G.: Milyen volt az összhang a külföldi muzsikusokkal, köztük világsztárokkal?
B.T.: A Mr. East című számot az azeri Malik Mansurovnak ajánlottuk. Ő a tar nevű hangszert szólaltatja meg. Vele nem ez az első munkánk, ráadásul ott lesz a novemberi nagykoncertünkön is. A tar voltaképpen a gitár elődje, amelynek meglehetősen nehéz a hangolása a sok zengő üres húr miatt, a hangzását pedig a negyedhangok teszik egyedivé.
É.A.: Steve Hackett találó hasonlatával élve olyan Mansurov játéka, mintha John McLauchlint ötvöznénk Ravi Shankarral.
G.:A Life Spirit című háromrészes számot Steve Hackett tiszteletére írta Attila.
É.A.: Inkább azt mondanám, az ő hatására. Steve zenéjén nőttem fel, egyik kedvenc zenekarom gyerekkoromban a Genesis volt. Aztán amikor Steve kivált és szólólemezeket jelentetett meg, az még jobban tetszett. Szerettem a kísérletező stílusát. Hogy indul egy akusztikus gitárhanggal, folytatja valamilyen rockos hangzással, ami végül valami monumentális témába torkollik.
B.T.: A Life Spirit kezdődik egy gitárszólammal, amire a második tételben rájön a szimfonikus zenekar, aztán a harmadik tételben Steve genesises korszakára emlékező „stílusgyakorlat” hallható. A szám egyfajta tisztelgés lett Hackett munkássága előtt.
G.: Szerepel még az albumon Gulli Briem dobos és John Nugent szaxofonos is.
É.A.: Bizonyos zenék kedvelői mindkettőjüket ismerik, de hangsúlyozom: nem azért hívjuk ezeket a zenészeket vendégjátékra, közreműködőnek a lemezeinkre, hogy az ő fényükben jobban eladható legyen a produkciónk, hanem mert úgy érezzük, hogy az ő tudásuk bizonyos pontokon megdobja a zenénket. Régóta ismerjük őket, gyakran muzsikáltunk együtt.
G.: Játszik a lemezen még számos hazai vendégzenész. Valamint hallhatók a 2007-ben elhunyt dobosotok, Sipos András egykori felvételei. Hogyan sikerült megtalálni ennyi szín (hangszín) egészséges arányát?
B.T.: Nagyjából magam koordináltam az anyagot, és mint említettem, ismerni kell a társakat. Most hozzáadódott még egy szimfonikus zenekar, ami nem könnyítette meg a dolgom. Az október elsejei miskolci Művészetek Háza és a novemberi MÜPA-koncertig a szimfonikusok felvételről szólnak alattunk, az említett két helyszínen viszont már a nagyzenekarral közösen lépünk fel, Malik Mansurov és a tablás Mótyán Tibor vendégszereplésével.
2015.06.12.
Djabe special guest Steve Hackett koncert
2015. július 31.,
Budapest Jazz Clubban, este 8 óra
1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.
Jegyek egységesen 3500 Ft-ba kerülnek.
Jegyrendelés: Jegymester, GR1993 Records
A Djabe zenekar a hazai Jazz/World fusion műfaj első számú képviselője. Több mint 40 kiadványuk jelent meg eddigi 20 éves működésünk alatt. Birtokosai a MAHASZ Arany Zsiráf (Fonogram) díjának, eMeRTon díjasok, megkapták a nemzetközi PRince Award elismerést, valamint jelölték a zenekart Los Angelesben Surround Music Awardra is.
A Djabe az egyik legtöbbet külföldön koncertező magyar fúziós zenekar. Eddig 42 országban léptek fel, általában kirobbanó sikerrel. Világszerte népes rajongó táboruk van.
A Djabe minden évben lebonyolít egy rövid turnét a Genesis (Phil Collins, Peter Gabriel) gitárosával Steve Hackettel. Ázsia és Európa kiemelkedő fesztiváljain, nemegyszer 15.000 ember előtt léptek fel, tomboló sikerrel.
Az idén júliusban és augusztusban több koncertet is adnak Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában és Horvátországban. Ennek a sorozatnak a nyitókoncertje lesz Budapesten a Budapest Jazz Clubban rendezendő koncert.
A Djabe special guest Steve Hackett felállás műsorában klasszikus Genesis (Firth of Fifth, Los Endos, In that Quiet Earth), Djabe (Dark Soup, Awakening City, Distant Dance, Angklung, és a Forward album számai) valamint Steve Hackett (The Steppes, Ace of Wands, Last Train to Istanbul) darabok szerepelnek.
Djabe: Forward Lemezbemutató koncert a Miskolci Szimfonikus Zenekarral
2015. október 1. Miskolc, Művészetek Háza, este 7 óra
2015. november 10. Budapest, Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, este 8 óra
Jegyek a MÜPA honlapján rendelhetők.
Budapesten közreműködik Malik Mansurov – tar (Azerbajdzsán)
A Djabe pályafutása legjobb albumát készítette el Forward címmel 2014-ben.
Régóta szerettek volna egy olyan zeneanyagot komponálni és felvenni, melyben szimfonikus zenekarral dolgoznak együtt. A 2013-ban kezdődött együttműködés eredményeként a Forwardon a Miskolci Szimfonikus Zenekar zenészei kiemelt szerepet kaptak. A közös munka nyomán a Djabétól megszokott egyedi hangzású, ezúttal klasszikus és crossover jegyeket is magában hordozó világszínvonalú album született. A zenekari részeket az anyag nagyobb részét szerzőként jegyző Barabás Tamás basszusgitáros komponálta, a hangszereléseket Kovács Zoltán a Djabe billentyűse készítette.
A budapesti bemutató koncerten megcsodálhatjuk Malik Mansurov bakui tar művész zseniális játékát, aki meghatározó közreműködője volt a Forwardnak. A tar ősi azerbajdzsáni hangszer, melyet a gitár egyik autentikus változatának is felfoghatunk. A Djabével rendszeresen dolgozó Steve Hackett azt nyilatkozta róla, hogy játéka olyan, mintha ötvöznénk John McLaughlint Ravi Shankarral.
A Djabe hangzása az elmúlt 20 évben folyamatosan tökéletesedett, és a világ számos pontján a magyar zenei minőség reprezentánsává vált. A lemezbemutatón a művészetek háza és a Müpa közönsége ismét meggyőződhet a zenekar tagjainak világviszonylatban is elismert virtuozitásáról.
GR-111-5, Deluxe Media book, 64 oldal könyv, LP méret – 2CD, 2 DVD
Bese Jozefák László (Ellenesúly) ajánlója
„Megjelent a jazz / világzene mérföldkövének számító 1998-as Djabe album luxus kivitelű monstre újrakiadása. A Witchi Tai To médiabookba csomagolt négylemezes újrakevert új változata több mint három óra, korábban kiadatlan extrát tartalmaz, a korábban már megjelent egyéb bónuszok: klipek, interjúk, koncertfelvételek mellett.
A rendkívüli színész-zenész egyéniség Sipos András, Sipi 1994-ben találkozott az Égerházi Attila vezette Novus Jam együttessel, melynek tagja is lett. Két közös album után 1995-ben „Djabe” néven új projektbe kezdtek. Az 1996-ban megjelent bemutatkozó albumon együtt szerepeltek a korábbi Novus Jam muzsikusai és a későbbi Djabe zenekart alkotó jazz zenészek is.
Az igen jól sikerült hanganyag után felmerült az igény a Djabe zenei világának élő bemutatására is, melyhez stabil felállás és állandó tagság szükségeltetett. 1997-ben kezdett el koncertezni az Égerházi Attila – gitár, Sipos András - ének, ütőhangszerek, Barabás Tamás – basszusgitár és Muck Ferenc – szaxofon formáció, mely mára már a Djabe első klasszikus felállásának számít.
A különleges zenét már az első 1997-es koncertektől kezdve különleges látványvilág kísérte. A világszínvonalú produkciókat idéző, felsőfokú színpadi látványról a Vari*Lite világítástechnika, valamint a Bakó Gábor táncos-koreográfus-tánctanár vezette tánckar gondoskodott.
A Djabe Witchi Tai To turnéjának minden egyes koncertje olyan különleges, átfogó és monumentális látványvilággal rendelkezett, melyhez foghatót hazai körülmények között csak néhány kivételes előadónál, mint például az Omega vagy a Hungarian Pink Floyd Show egyes nagyobb koncertjein lehet megtapasztalni.
1998-ban készült el a Djabe második, együttesként első nagylemeze, mely Jim Pepper elévülhetetlen klasszikusától, a Witchi Tai To című örökzöldről kapta a címét. Sipiék ezen a módon segítették a lemezboltosokat, illetve a Djabéval ismerkedő zenerajongókat, hogy a bandát elhelyezzék a polcokon az előadók és a stílusok között. Az album sztárvendége a Trio Stendhal legendája: Snétberger Ferenc, világhírű gitárművész lett.
A második Djabe kiadvány egy erősen átgondolt és kiforrott produkció. Zenei szabadságára jellemző, hogy a Djabe akkori legénysége a Witchi Tai To (és az azt követő Ly-O-Lay Ale Loya) albumon az egyetemesnek tekinthető repetitív „törzsi” ritmusokra harmonizálva bátran ötvözte a különböző kontinensek népzenéjének jellemzőit, bevett dallamformáit és a jó értelemben vett popzene, valamint a populáris jazz és funk stílusjegyeit. Döbbenetes lett a végeredmény. Megjelenésekor kirobbanó sikert ért el, szinte letarolta a hazai popszakmát. A Witchi Tai To mára már zenei mérföldkőnek, alapműnek számít.
Az album Arany Zsiráf díjat kapott jazz / world music kategóriában, mint „Az év hazai világzenei albuma”.
2015-ben, húsz évvel a Djabe indulása után a Witchi Tai To Deluxe mediabook formában ismét napvilágot látott. Az LP méretű, 64 oldalas keményfedeles könyv átfogóan, a teljesség igényével mutatja be ezt a korszakot.
Az első CD és az első DVD Barabás Tamás által újrakevert változatban mutatja meg a a klasszikussá érett album dalait, a DVD-n surround változatban sok rejtett finomságot előhozva az anyagból. A 2014-ben már önálló kiadványként, előzetesként megjelent DVD-Audio változat a Djabétól már megszokott kétoldalas (DVD-10) lemez, melynek egyik oldala valódi DVD-A (a teljes album 5.1 MLP Surround és 2.0 MLP stereo 24 bit / 96 kHz formátumokban), a második oldal pedig egy szabványos DVD-Video (a teljes album 5.1 DTS Surround, 5.1 Dolby Digital Surround és 2.0 PCM Stereo 24 bit / 48 kHz formátumokban), mely további érdekes extrákat tartalmaz.
Ezek egyike, az eredetileg az Enhanced CD-n szereplő Confidence, valamint a Djabe Live 1997 című koncertfilm. Továbbá a korongon helyet kapott még két, az album kiadása után készült videóklip, melyek a Djabe, illetve a Coffee Break című slágerekhez készültek.
A második CD, mely a Witchi Tai To Live címet viseli, 1997 és 1999 közötti koncertváltozatokat (köztük a '98-as márványtermi koncert anyagát), az eredeti CD kiadás bónusz lemezén szereplő eredeti bónusz dalt, és 1998-as próbatermi felvételeket tartalmaz.
A második DVD pedig a Witchi Tai To Tour 1998 című klasszikus koncertvideó feljavított változata, mely korábban csak az 1999-ben napvilágot látott VHS formátumban volt elérhető.
A rengeteg extra között megtalálhatók még korabeli TV- és rádióinterjúk - rengeteg zenével, továbbá fotóalbumok, az Arany Zsiráf díj átadóünnepsége, a Coffee Break (Dance version) 2015-ös videóklipje, 20 perc a turné főpróbából, valamint az újrakiadáshoz tartozó, átfogó visszatekintő interjúk is.
Feltétlen érdemes még kiemelni, hogy Barabás Tamás a basszusgitár mellett hangmérnökként is nagyot alkotott. Olyan szenzációsan keverte akkor is, anno az eredeti- és most a felújított anyagot is, hogy a Witchi Tai To már csak Tamás munkája miatt is érdemes a kiemelt figyelemre.
A Witchi Tai To 2015-ös, 4 lemezes Deluxe újrakiadása borítékolhatóan az év legigényesebb hazai kiadványának fog bizonyulni, mely igen magasra helyezi a lécet a további retrospektív összeállítások előtt.
A Djabe egyik csúcsalkotásának ultraigényes újrakiadása kötelező alapmű!”
A Djabe Live in Blue Blu-Ray lemez premierje elérkezett!
Az első Djabe Blu-Ray hivatalos megjelenésének napján május 26-án este 8 órától, a Corvin Mozi Radványi termében lesz a díszbemutató. A kiadványt itt a moziban lehet először megvásárolni.
Vásárolj 4000 forintos reklámáron egy kópiát a terem bejáratánál, vagy rendeld meg elővételben a kiadónál. Az elővételben megrendelt lemezeket is a helyszínen lehet átvenni és kifizetni. A szabad helyek erejéig ez a beugró a vetítésre, melyre elhozhatod a partneredet is. A biztos részvétel érdekében küldd el regisztrációdat a djabe@djabe.com email címre. Kérünk jelöld meg, hogy hány Blu-Ray lemezt szeretnél vásárolni, és hányan vesztek részt a vetítésen. Egy lemez vásárlása max. 2 fő belépésére jogosít. Aki elővételben veszi meg a Blu-rayt, annak a helye a premieren garantált.
A Djabe 2013. március elsején surroundban mutatta be Down And Up című albumát Budapesten a Pecsa Music Hallban. Koncerten az új album után a zenekar teljes életpályáját átfogó egyveleg következett.
A zenekar Banai Szilard Banai dobok, Tamas Barabas - basszusgitár, Attila Égerházi - gitár, Ferenc Kovacs - trombita, hegedű és ének, Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek felállását kiegészítette Gulli Briem - ütőhangszerek és dob, valamint John Nugent szaxofon játéka.
Minden idők egyik legjobb Djabe koncertje volt, melynek élő surround hangzása legendássá vált azóta. A Blu-Ray ezt a zenei és hangzás élményt tökéletesen adja vissza.
A vetítés előtt Barabás Tamás és Égerházi Attila beszélnek a filmről. A vetítés után a zenekar jelen lévő tagjai dedikálják a kiadványt.
Igazi mozi surround élmény lesz. Mi már kipróbáltuk! Éld át át Te is!
Djabe Live in Blue BD50, GR-116-5
Live in Blue (2 hours)
Intro, Down And Up,Take A Deep Breath, Awakening City, No Chance For Dance, Almi & Kitti, Backstreet Toys, I Remember, Dark Soup, Five Months Later, Hills Of The Valley, Angklung In The Sun, Take On, Wind And Bell, Altitude Synergy, Indian Experience, End Of A Beautiful Day, Hang Drum Song, This Is Not America, Butterfly, House On The Hill, Hortobágy At Winter, Clouds Dance, First Step, Distant Dance
Extra features
Live at the IBS (44 minutes)
Recorded in Budapest at the IBS, 30th November 2012, with Steve Hackett, and Gulli Briem. Awakening City, I Remember, Firth Of Fifth, In That Quiet Earth, Distant Dance, Los Endos, Tears For Peace
Miskolc acoustic set and Los Sipos (19 minutes)
Recorded in Miskolc at the Művészetek háza 10th November 2013,
with Miskolc Symphony Orchestra, Steve Hackett, Sára Kovács.
Walking Away From Rainbows, Ace Of Wands, Jacuzzi, Overnight Sleeper, Los Sipos
Tears For Peace video clip (7 minutes)
Djabe with Steve Hackett
Djabe: Live in Blue
with Steve Hackett, Gulli Briem and John Nugent
GR-116-2, 2CD, digipak
A felvételek a Down And Up sztereo és surround turnék alakalmával készültek 2012 – 2014 között.
Ez a második darabja a Live in Blue LP, 2CD, DVD, Blu-Ray, és 5 disc box szériának. Minden kiadvány tartalmaz olyan számokat, ami a többi lemezen nem található meg.
A dupla CD 158 perc hosszú. Mindössze 32 percnyi az átfedés a 45 perces LP zeneanyagával, és kb. 80 perc olyan felvétel van rajta, ami nem került fel a 185 perc játékidejű Blu Ray-re.
A Djabe 2012-ben a Down And Up album megjelenése kapcsán nagyszabású koncertkörútba kezdett és 2014 nyaráig emlékezetes fellépések sorát adták Magyarországon, Európában és Kanadában. Az előadásokhoz gyakran csatlakoztak a zenekar zenész barátai is. Így a kiadványon jelentős szerep jutott a vendégeknek is. Steve Hackett gitározott a Genesisből, Gulli Briem ütőhangszeren és dobon játszott a Mezzofortéből, és a New Yorkban élő kanadai szaxofonos John Nugent (Tony Bennett, Ella Fiztgerald) tette teljessé a vendégek listáját.
A 2013. november 10-i Miskolci koncert különösen rendhagyó lett, hiszen a Miskolci Szimfonikusok és Kovács Sára fuvolán is közreműködött a programban.
A Live in Blue kiadványok első két darabja, a vinyl LP és a dupla CD, a koncerteken szereplő mindegyik színpadi felállásból ad izgalmas ízelítőt.
A Djabe Live in Blue című új vinyl LP-jének audiofil meghallgatása
az Audio Centrum bemutatótermében
A Djabe zenekar most megjelent Live in Blue című koncert albumának exkluzív bemutatóját rendezi meg a High End felhasználók körében népszerű Audiocentrum bemutató termében.
A 180 grammos, kék színű átlátszó vinylre nyomott audiofil bakelitet az Audiocentrum csúcsminőségű lemezjátszóján és hangrendszerén lehet meghallgatni.
A programban Égerházi Attila és Barabás Tamás ismertetik az album felvételének, keverésének és gyártásának részleteit. A rövid bemutatás után lejátszásra kerül a lemez mindkét oldala. Ezután kötetlen beszélgetés keretében folytatódik az este. Lehetőség lesz az album kedvezményes áron történő megvásárlására, melyet a jelenlévő zenekari tagok dedikálni fognak. A lemez különlegessége, hogy mindössze 500 db számozott példány készült, valamint az albumhoz 24 bit/96 kHz wav downloadot adnak ajándékba. A helyszínen nem csak az új hanglemez, hanem a Djabe korábban megjelent DVD-Audioi, CD-i és LP-i is megvásárolhatóak lesznek kedvezményes áron a rendezvény teljes időtartama alatt.
A lemezbemutatón való részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges.
Regisztrálni lehet a djabe@djabe.com címen,
vagy a 06 1 217 1121-es telefonszámon Gueth Ritánál (GR1993 Records).
Helyszín: Audiocentrum, 1148 Budapest, Fogarasi út 10-14. Időpont: 2015. február 12. 17 óra
Jozé (Bese Jozefák László) rock producer, zenei újságíró (Rock Diszkont, RockinforM, Ellensúly, Passzió, Értékmegőrző, stb. ) lemezajánlója:
Djabe – Live in Blue LP(GR1993 Records / 2015)
A 2015. év első Djabe kiadványa a Down and Up turné érdekesebb felvételeiből szemezget. Égerházi Attiláék ezzel, az újabb rendkívül igényes kiadvánnyal ismét szintet ugrottak. A Live in Blue LP példaértékű mind tartalmában, mind kivitelében, mind minőségében.
A 180 grammos audiofil hanglemez egy coloured vinyl, vagyis egy gyönyörű, átlátszó kék színű LP. Limitált kiadás, melyből mindössze ötszáz darab sorszámozott példány készült. Ízléses, csodaszép tasakban. Öröm kézbe venni. Ráadásul az albumhoz 24 bit / 96 kHz minőségű tömörítetlen(wav) letöltést ad ajándékba a zenekar, digitális borítóval együtt. Gagyizásról (mp3) szó sem lehet…
Röviden megfogalmazva: jól szól. Kissé hosszabban: megdöbbentően jól szól. Még a Djabe / Gramy katalógus korábbi darabjaihoz viszonyítva is kiemelkedő a hangfalakból áradó zene összhatása. A tiszta élettel teli hangzás erőteljes, egészséges dinamikával társul. Közhelyek, de kevésszer voltak ennél igazabbak, aktuálisabbak. Igencsak meg lennék lepve, ha a Live in Blue nem kerülne be nagyon hamar a komoly hifisták, illetve a világ mértékadó audió-szalonjainak gyakran forgatott tesztlemezei közé.
A felvételek 2013-ban és 2014-ben készültek budapesti és miskolci helyszíneken, változó felállásokban. Természetesen hallható rajta életerőtől duzzadó koncertfelvétel a Djabe (Barabás Tamás, Banai Szilárd, Égerházi Attila, Kovács Ferenc, Kovács Zoltán) alapfelállásától. A felvételek tanúsága szerint az előadásokon a sztárvendégek, a zenekar barátai (Steve Hackett – Genesis; Gulli Briem – Mezzoforte; John Nugent - Tony Bennett, Ella Fiztgerald) is kitettek magukért. Rajtuk kívül egy tehetséges fiatal fuvolista: Kovács Sára, illetve a Forward album közreműködője, a Miskolci Szimfonikus Zenekar hallható még Banaiék mellett.
A nagylemez tartalmilag egy igen kompakt, highlights jellegű tracklistet tartalmaz, mely átfogó módon tartalmazza a Djabe életművének ismertebb darabjait. Még pontosabban az 1996-os debütalbumtól a 2008-as Take On CD / DVD-audio párosig eltelt időszak klasszikussá érett szerzeményeit foglalja össze. Az összesen tizenöt tétel nagyrészt medley, azaz különleges egyveleg formában szólal meg. Így nemcsak, hogy sok dalból hangzanak fel ismerős dallamok, hanem a hosszú kompozíciók lerövidítésével, illetve a szólók visszafogásával minden korábbinál lényegre törőbben mutatkoznak meg a Djabe formanyelv gyökei: a rájuk jellemző és az évek során egyre egyedibbé váló harmóniavilág; valamint az egzotikus hangszerelés és a repetitív részek által keltett kissé meditatív, felfelé tekintő, alapvetően pozitív szellemiségű hangulatok.
A korongon természetesen helyet kaptak még Steve Hackett zseniális szerzeményei. Valamint a This Is Not America című, mára már sztenderdnek számító kompozíció, melyet eredetileg 1984-ben rögzített David Bowie és a Pat Metheny Group, de azóta már számos emlékezetes feldolgozás bontotta ki a különleges szerzemény színeit. Ezúttal a Gulli Briemmel és John Nugenttel kiegészült Djabe pipálta ki a kéket.
A Live in Blue egy kivételes karrier kiemelkedő koncertlemeze, az idén húsz esztendős zenekar koncertélményeinek kiérlelt sűrítménye. A Djabe live esszenciája. Egy ilyen prémiumkiadvánnyal leginkább önmagát tiszteli meg a kultúrára éhes és minőségre igényes emberi lélek. A tökéletesség illúziójában csak másodsorban merülhet fel az erkölcsös eljárás és a zenekar támogatása.
Az együttes tájékoztatása szerint idén még további kiadványokkal, köztük egy gyűjteményes box-szal folytatódik a Down and Up Tour2012-2014 feldolgozása. Úgy legyen!
Djabe: Live in Blue
with Steve Hackett, Gulli Briem and John Nugent
GR-116-1 LP
180 grammos, átlátszó kék vinyl LP.
Limitált kiadás, mindössze 500 darab számozott példány készült.
Az albumhoz 24/96 wav letöltést adunk ajándékba a borítóval együtt.
A felvételek a Down And Up sztereo és surround turnék alakalmával készültek 2012 – 2014 között.
Ez az első darabja a Live in Blue LP, 2CD, DVD, Blu-Ray, és 5 disc box szériának. Minden kiadvány fog olyan számokat tartalmazni, ami a többi lemezen nem található meg.
A Djabe 2012-ben a Down And Up album megjelenése kapcsán nagyszabású koncertkörútba kezdett és 2014 nyaráig emlékezetes fellépések sorát adták Magyarországon, Európában és Kanadában. Az előadásokhoz gyakran csatlakoztak a zenekar zenész barátai is. Így a kiadványon jelentős szerep jutott a vendégeknek is. Steve Hackett gitározott a Genesisből, Gulli Briem ütőhangszeren és dobon játszott a Mezzofortéből, és a New Yorkban élő kanadai szaxofonos John Nugent (Tony Bennett, Ella Fiztgerald) tette teljessé a vendégek listáját.
A 2013. november 10-i Miskolci koncert különösen rendhagyó lett, hiszen a Miskolci Szimfonikusok és Kovács Sára fuvolán is közreműködött a programban.
A Live in Blue kiadványok első darabja, a vinyl LP, a koncerteken szereplő mindegyik színpadi felállásból ad izgalmas ízelítőt.
Hallható rajta a Djabe alapfelállásától (Barabás, Banai, Égerházi, Kovács Ferenc, Kovács Zoltán) a Los Sipos a miskolci koncertből és a Life Spirit a 2014-es Óbudai Fesztiválról. Ez a kompozíció már a Forward albumról való, és a sorozat többi kiadványára nem kerül fel, csak az LP-n lehet megtalálni.
A Djabe Steve Hackettel hallható az Ace of Wands felvételén Miskolcról. Szintén Miskolcon készült a Jacuzzi és az Overnight Sleeper ahol Kovács Zoltán hangszerelte és vezényelte a szimfonikusokat. Kovács Sára fuvolázott, Steve Hackett gitározott.
A Djabe 2013-ban a PECSA Music Hallban rögzítette a az LP anyagának többi felvételét, ahol Gulli Briem és John Nugent voltak a vendégzenészek. Ezek a darabok két hosszú egyveleg formájában ízelítőt adnak a zenekar teljes pályafutásából, hiszen a Take on-ig mindegyik albumról tartalmaznak kompozíciókat.
A Djabe zenekar elmúlt 19 évében mindig úgy éreztük, hogy az aktuális stúdió lemezünk az addigi munkásságunk legjelentősebb darabja. Visszatekintve szakmai szempontból ez így is volt, és egyébként is természetes hozzáállás egy zenekar részéről, még ha nem is lenne feltétlenül igaz az eredmény, hiszen ez visz előre egy csapatot.
A Forward mégis különleges ebből a szempontból. 2013-ban a Miskolci Szimfonikus Zenekar meghívására a borsodi megyeszékhelyen koncerteztünk a Djabe special guest Steve Hackett felállásban. Mivel a szimfonikusok is szerettek volna bekapcsolódni az előadásba, ezért ki kellett őket szolgálnunk hangszereléssel és kottákkal. Szerencsére van a zenekarunkban egy zeneszerző, Kovács Zoltán, aki abszolválta a fenti feladatokat, és egy sikeres előadásban volt részünk a miskolci zenekarral.
Ekkor kaptunk kedvet a Djabe zenekar vendégeinek komplett szimfonikus zenekarral történő kibővítésére. Elhatároztuk, hogy írunk egy teljes lemezt, amiben szervesen közreműködik a zenekar. Sikerült megállapodni a felvételek elkészítésében az MSO-val, miközben Barabás Tamás elkezdte úgy írni és összerakni a számokat, hogy azok a szimfonikus zenekarra épüljenek. Zolival megkonzultálták a zenekar összetételét, és folyamatosan dolgoztak a partitúrákon. Tamás a tőle megszokott igényességgel, zeneszerzői stílusban és színvonalon vágott bele a munkába. Meghallgatva a kompozícióit felismerhetők benne az utóbbi Djabe lemezek karakteres jegyei, ugyanakkor a szimfonikusok más dimenzióba emelik műveit. A címadó Forward azért is kiemelkedő, mert az első 3 percben, mintegy a lemez nyitányaként, csak a klasszikus zenészek játszanak. Ezután játszi könnyedséggel folyik át a zene a megszokott Djabe megszólalásba, úgy, hogy mégis a szimfonikusok maradnak a hangzás csúcsán. Ezek az erények a Twin Pines és a My Day kompozíciókra is jellemzők.
Különleges darab a Hang Out, mely Gulli Briemmel a Mezzoforte dobosával kialakult, egyre gyümölcsözőbb együttműködésünknek köszönhető. Gulli rendszeres résztvevője a Djabe koncerteknek, és most már a lemezeknek is. A Forwardon ütőhangszeres oldaláról mutatkozik be a kiváló dobos. Egyik kedvenc hangszere a hang drum, amely koncerten különleges hangzása és formája miatt mindig óriási siker. Mi is megszerettük, és Tamás írt egy nagy ívű művet erre a hangszerre. A Hang Outban is jelentősen épít a szimfonikusokra. Gulli emellett több számban is közreműködik. A New Wordsben berimbaun játszik és énekel, amit utoljára Sipos Andrástól hallhattunk a Djabe zenekarban.
Szerettük volna, hogy a lemez ne csak a szimfonikusoktól legyen különleges, hanem legyen további egyedi karakterisztikája is. Ezért elhívtuk Budapestre régi barátunkat Azerbajdzsánból, Malik Mansurovot, az ősi tar legnagyobb mesterét a világon. Ahogy Steve Hackett jellemezte őt, zenei nagysága és játéka keveréke John McLaughlinnak és Ravi Shankarnak. Tamás Mr. East című kompozícióját kifejezetten neki írta. Maliknak nagyon tetszett, és dicsérte Tamás zeneszerzői képességeit, és ahogy fogalmazott, a melódia az iráni tar stílusra emlékezteti. Szívesen játszaná a témát saját bakui, hagyományos azeri együttesével is.
Több számban hallhatjuk Malik fantasztikus játékát, pl. a Lava Lamp-ben is, ahol közreműködött még a régi barát New Yorkból, John Nugent szaxofonos. John az amerikai szaxofonosokra jellemző hangon és világszínvonalon szólal meg egyenesen Rochesterből, ahonnan elküldte nekünk a felvételt. Szintén hallható a Lava Lamp-ben, és még két másik számban Steve
Hackett, régi zenész- és lelki társunk, a Genesis gitárosa, aki Malikkal együtt járt a Gramy stúdióban, hiszen az ő következő lemezére is dolgozott a tar mestere. Jó hír Malik szerelmeseinek, hogy egy teljes lemezre való anyag maradt egyelőre dobozban a felvételekből, amelyken Kovács Ferenc is közreműködött trombitán és hegedűn, valamint Feri lánya, Kovács Sára didgeridoon és fuvolán.
A végére hagytam a saját számaimat, melyekkel ezúttal a legrégebbi Djabe hangzásból is sok megszólal a lemezen, igazi átfogó kép kialakulását segítve a zenekarról. Tomi nagy kedvvel és lelkesedéssel nyúlt az újabb és régebbi kompozícióimhoz. A megszokott rutin szerint szerkesztette, hangszerelte, és írt hozzá részeket, különös tekintettel és gonddal kezelve a szimfonikusokat. A New Words igazi world music opus lett, hiszen hallható benne a zenekar tagjain kívül Malik taron, Gulli berimbaun, Steve jazz(!) gitáron, Kovács Sára didgeridoon, én pedig kalimbán és esőcsinálón játszom. Egy korábbi kezdetleges változata a számnak már felkerült Szavak nélkül címmel a 2007-es Köszönjük Sipi! emlék CD-re is. A Life Spirit 3 részes kompozíció, melynek 3-ik tétele Steve Hackett és a Genesis iránti tiszteletem jegyében született. Tomi remek ötlete volt a lead téma és szóló, ami igazi progresszív ízt ad neki, és nem utolsó sorban el fogja varázsolni a Genesis rajongókat.
A Wind Tale című szám felvételei még 2004-ben kezdődtek a Slices of Life című CD-hez. Akkor nem került befejezésre, bár azóta mindegyik stúdió album készítésekor felvetődött részemről a kidolgozása. Most megtalálta az útját az albumra. Nem is baj, hogy éppen most, hiszen bizonyos részei pont a szimfonikusokkal szólnak remekül. A felvétel érdekessége, hogy 2004-ben Sipos András játszotta fel a kongát, az ütőhangszereket, beleértve a Kovács Feri által készített xylophon szerű ütőfák hangját is. Abban az időben tagja volt a zenekarnak a kitűnő altszaxofonos Tóth Viktor is, akinek alto szólója és bambusz fuvola játéka is megszólal a Wind Tale-ben.
A lemez záródarabja az ürömi madárcsicsergéssel induló My Day, Tomi hiánypótló darabja. A melodikus, szólisztikus basszusgitárjátékra épülő kompozíció számomra hiánypótló. Ezt a hangzást főleg improvizációk alkalmával hallhattuk tőle. Itt egy szimfonikusokkal kísért nagyívű kompozícióként adja a Forward album zárását.
A Djabe tagjai mind lelkesen vettek részt a munkában. Új elem volt, hogy a dobok egy részét Banai Szilárd az otthoni stúdiójában vette fel. Az otthoni intim környezet a tapasztalatok szerint inspirálóan hat a munkára. Így volt ez Kovács Zoli billentyűinél és az én otthoni gitár és ütőhangszer felvételeimnél. Ferivel a New Words-höz szintén otthon, nálam vettük fel a hegedűket. Tomi is otthon dolgozott a lemezen mint hangmérnök, és mint zenész is. Természetesen sok felvétel készült a Gramy stúdióban is.
Köszönet a többi közreműködőnek is, Mótyán Tibornak a Mr. East tabla felvételért, Herczeg Juditnak és Kaszás Péternek a vokálért a Hang Outban, Sára lányomnak a lelkes ütőhangszeres játékáért a New Words-ben.
Nagy élmény és munkatapasztalat volt az áprilisi 3 napos felvétel Miskolcon a szimfonikusokkal. Tomi felügyelte a felvételeket, és mint zeneszerző együtt dolgozott Zolival, aki a hangszerelést készítette és vezényelte a zenekart. Én pedig szorgalmasan videóztam. Itt az eredménye:
A Forward a Gramy Records kiadásában megjelenik CD-n, dupla 200 grammos vinyl LP-n több mint 20 perc extra tartalommal a CD-hez képest. Az LP-hez ajándékként a CD változatott is megkapják a vásárlók. 5.1 surround változatban DVD-Audio lemezen is kiadásra kerül szintén extrákkal, és természetesen letöltésben is.
A Djabe az egyik legsikeresebb és legkeresettebb jazz/world fúziós együttes Magyarországon és a nemzetközi fesztiválokon. Számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett. Több mint 40 országban vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában, mindig nagy sikerrel. A Djabe nagyon eredeti, egyedi zenét játszik közel 20 éve, melyben az etno- és dzsessz elemek keverednek fergeteges rock témákkal, magyar és a világzene különböző elemeivel, műfaji jelzésük szerint a ,,jazz/world fusion” első-számú hazai képviselői.
A „djabe” szó afrikai (ashanti) nyelven a „nagybetűs szabadságot” jelenti. A zenekar ezt a szabadságot elsősorban saját zenei stílusának kialakításában és hangszerelések szabad alkalmazásában látja. Az együttest Égerházi Attila (gitár) és Sipos András (ütőhangszerek) alapította 1995-ben.
Az afrikai, arab, latin, indonéz és magyar ütőhangszerek autentikus megszólaltatója az ütős és énekes Sipos András, aki hangszereinek hangzásával, harmóniáival és ritmikájával a legtöbb világzenei hatást kölcsönözte a Djabe zenekar hangzásának. Ő volt a csapat névadója is. Sajnos korai halálával nagy vesztesége az együttesnek.
Az 1996-ban csatlakozott virtuóz, Barabás Tamás (basszusgitár) alakítja a zenekar egyedi, világszínvonalú hangzását. Ő a zenekar zenei vezetője, aki kiváló hangmérnöki munkájával az Abbey Road stúdió szakembereinek elismerését is kivívta A Djabe komplex művészeként ő az együttes első számú komponistája és a koncertek zenei rendezője is egyben.
A zenekar másik komponistája, Égerházi Attila gitáros, akire már gyermekkorában különösen nagy hatást tett az Oregon együttes, elsősorban Collin Walcott ütőhangszeres és Ralph Towner gitárjátéka, a CoDoNa trio, valamint az Egberto Gismonti és Nana Vasconcelos duó. (micsoda nevek!!!)
A jazz és az autentikus magyar zene egyszerre van jelen Kovács Ferenc hegedűjátékának köszönhetően. Kovács Zoltán (zongora, billentyűs) sokszínű harmóniái nagyban emelik a Djabe együttes játékának színvonalát.
A Djabe dobosa Banai Szilárd, talán a legtehetségesebb fiatal magyar jazz-dobos, aki megbízható és muzikális játékával a lehető legjobb alapot biztosítja az együttesnek.
Bár a Djabe stúdiója az egyik legkorszerűbb az országban, az együttesnek 1998-ra visszatekintő kapcsolata van a híres londoni Abbey Road stúdióval. A Beatles és a Pink Floyd hajdani műhelyében készült az első magyar Enhanced CD, a Djabe Witchi Tai To című albuma, melyen már akkor interaktív számítógépes tartalom is helyet kapott. A Djabe mindig a legkorszerűbb, előremutató technikai megoldásokat alkalmazta kiadványai és koncertjei tekintetében is. Magyarországon először a Djabe koncertek szóltak igazi 5.1-es surround hangzásban! A 2001-es Update turné alkalmával készült DVD komoly elismerésre tett szert hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az Update albumon a zenekar sztárvendége a brit jazz fiatal, kiemelkedő tehetsége Ben Castle volt. A német Stereo szaklap szerint, „ha létezik a koncerthangzásban High-End, akkor a Djabe koncertje az volt”. 2003-ban az Abbey Road kapott megbízást az első magyar DVD Audio (Táncolnak a kazlak) utómunkálataira. A stúdió elmondása szerint ilyen összetett és igényes anyagon még nem dolgoztak.
Witchi Tai To – még az elsők között elkészült felvételek most kiadott DVD-Audio újrakevert 5.1-es változata. A művészek között Snérberger Ferenc – gitár, Muck Ferenc – saxofon, Herceg Judit – vokál, Szalóky Béla – szárnykürt játéka szórakoztatóan emeli éteri magaslatokba az együttes muzsikáját.
Update – a 2001-ben készült és most 5.1 DTS hanggal kiadott lemezen olyan hangi esszenciát kapunk amit egy életen át nem felejtünk. Ben Castle – tenor saxofon, Kovács Ferenc – trombita, szárnykürt, Said Tichiti – vokál, egzotikus hangszerek közreműködésével. Gyűjtőknek kötelező, „hangászoknak” berendezés és hangsugárzó tesztelő anyag.
Táncolnak a kazlak – Égerházi Imre festőművész munkássága egy részének állít emléket – a zene szinte láttatja a festményeket. Ha érzelemrajzolásról van szó egy zenemű kapcsán azt ez esetben, a hallgatás során megtapasztalhatjuk. Ez a lemez még 2004-ben megkapta a nemzetközi Prince Award Public Relations Fesztivál nagydíját, mint a legjobb referenciafilm, video- és multimédiás alkotás.
Down and Up – a 2012-ben készült felvételeken egy igazi világsztár Steve Hackett (ex- Genesis) működik közre. Az együttes tagjai és Steve között nemcsak zenei, de igaz-emberi barátság is köttettet, ez a hangulaton és a mesteri hangszeres játékon is érződik.
Az együttes a DVD-Audio formátum mellett tette le a voksát – egyre másra, de nem időrendi sorrendben jelennek meg a kiválóan felvett anyagok újrakevert 24bit/96khz mintavételezésű változatai. A lemezek DVD-Audio réteg mellett DVD-video DTS hangsávú oldallal is rendelkeznek. Itt kapnak helyet a koncert bemutatók és az extrák, amikhez csak ily módon lehet hozzájutni. Igazi hangcsemegéket rejtő lemezek kihagyhatatlanok a gyűjteményből. Már az eddig megjelentek is hűen tükrözik az együttes munkásságát, a remek felvételek akár „berendezés izzasztónak” is, de hangzásbemutatónak felettébb ajánlottak.
A Djabe együttes tagjai példaadók az azon ritka előadóművészeknek, akik fontosnak tartják az emberiség kultúrkincsének minél jobb minőségben való közreadását és megőrzését.
A Djabe zenekar legendássá vált Update turnéjáról eredetileg 2004-ben megjelent CD kibővített, remasterizált újrakiadása.
A 2001-ben megújult zenekar Update címû lemeze június elején jelent meg. A sajtótájékoztató után a zenekar próbaterembe vonult és felkészült addigi legnagyobb országos turnéjára. Június 21-én csatlakozott a zenekarhoz Ben Castle szaxofonos Angliából.
A turné fôpróbájára a Gödöllôi Színházban került sor 22-én, majd az elsô elôadásra 23-án. Érdemes visszahallgatni a 7 tagú Djabe premier elôadását, hiszen egy jelentôs korszak kezdete volt a zenekar életében. Élvezetes figyelni Ben Castle és Kovács Ferenc színpadi reagálásait egymás játékára.
A gödöllôi felvétel egyik csemegéje Barabás Tamás „My Way“ címû kompozíciója.
Az Update turné négy állomásán készült soksávos hangfelvétel.
A budapesti koncert a Flying c. DVD-n jelent meg, a szolnoki koncert az Update 2012-es 5.1-es újrakiadásának extra DVD-jeként sztereóban és 5.1-ben is napvilágot látott. Szintén készült soksávos felvétel a ceglédi Bori Jazz Napokon, a Sportcsarnokban. Ez a koncert a fesztivál miatt rövidebb volt, mint a többi fellépés, melyek általában három órán át is tartottak.
A ceglédi felvétel egyelôre dobozban pihen, keverése és kiadása várat magára. A gödöllôi koncert a turné nyitóállomása volt. Ennek ellenére a produkció már teljesen kiforrott és élvezetes hallgatni. A több mint három órás koncertrôl 2004-ben a Djabe klub kiadványaként jelent meg ez a CD, melynek egy számmal kibôvített változatát tartja kezében a tisztelt hallgató. A keverést Barabás Tamás újramasterelte, valamint harmadik tracknek bónuszként felkerült az Above the Skies címû kompozíció.
Djabe: Witchi Tai To 2014 edition - DVD (Audio/Video)
DVD GR-111
A Djabe 1998-as albuma a második volt a zenekar történetében.
A dupla CD nagyrészt már az éppen átadott saját stúdióban készült.
A zene a Djabe első, quartet formációjának munkája. Sipos András énekel és ütőhangszeren játszik, Muck Ferenc szaxofonon működik közre, Égerházi Attila gitározik, valamint Barabás Tamás basszusgitározik.
A kiadvány nagy feltűnést keltett, mid a szakma, mind a közönség nagyon jól fogadta.
Jelölték a magyar zenei díjra, melyet meg is kapott World Music kategóriában. (2000 - Arany Zsiráf díj).
A dupla CD különlegessége volt, az akkor még ritkaságnak számító papír csomagolás a digipak, mely Hollandiában készült.
Más külföldi vonatkozása is volt a kiadványnak. A második CD, melyre a rádiók számára készített remixek kerültek, tartalmazott egy számítógépben lejátszható úgynevezett enhanced partíciót, melyen interaktív felület segítségével videók voltak lejátszhatók, és sok információt is el lehetett olvasni a zenekarról. Mindezeken felül weblink segítségével a Djabe honlapjára is el lehetett jutni. Ezt a lemeziparban éppen bevezetésre került megjelenési formát, akkoriban még csak a legendás londoni Abbey Road stúdióban tudták kivitelezni. Így a produkció a Gramy stúdió mellett a Pink Floyd és a Beatles egykori műhelyében készült.
A CD és a vinyl LP változat is a High-End szalonok és Hi-Fi rajongók egyik kedvenc lemeze lett, mai napig sokan emlékeznek rá.
2013-ban ezt a legendás hangzást újította fel a Djabe.
A zene ma is frissen szól, a 15 év még inkább megérlelte a produkciót és a hallgatói füleket.
A zenekar kiadványainak hangmérnöke Barabás Tamás az eredeti felvételt a nyers hangsávokból kiindulva teljesen újrakeverte.
Megtartva az eredeti CD hangzásbeli értékeit, továbbfejlesztette a hangképet, mely ismét a tesztlemez lehet az igényes hangzást kedvelők számára. Különösen igaz ez a surround változatra. 5.1-ben még plasztikusabb a hangzás, az akusztikus hangszerekre épülő felvétel minden egyes finom részlete kivehető, olyanok is, melyek értelemszerűen összemosódnak a sztereóban.
A most megjelent 2014-es változat a Djabétól megszokott magas színvonalú egylemezes DVD kiadvány.
A formátuma fordítható DVD10, tehát a lemez mindkét oldalára került tartalom. Az egyik oldalon található a DVD Audio készülékekben lejátszható DVD Audio partíció. Ezen a layeren érhetjük el a nagyfelbontású tömörítetlen MLP (24 bit/96kHz) sztereó és 5.1 hangsávokat. Az egész eredeti album meghallgatható ebben a minőségben, valamint 1 bonus track is, az 1999-ben rögzített Visions is.
A DVD másik oldalát, mely DVD video formátumú, minden DVD és Blu-Ray készülék lejátssza. Természetesen itt is meghallgatható a teljes album és a Visions 1999 sztereóban (PCM), és kétféle 5.1-ben is (DTS és Dolby Digital). A DVD video layeren találhatók az extrák is, amelyek az eredeti dupla CD második korongján voltak. Felkerült az új kiadásra a Djabe: Live 1997 című film. Ebben az 1997-es Pecsa koncertet a zenekari tagok nyilatkozatai szakítják meg. A rádiós remixek is itt találhatók, azonban nemcsak hangban, hanem az album eredeti megjelenési időpontja után ezekre készített videó klipeket is megnézhetjük.
A kiadvány minden elemére igaz, hogy minőségben meghaladta az eredeti megjelenés által magasra tett mércét. Ez minden kép és hangsávra igaz.
Az Arany Zsiráf díjas Djabe album, a Witchi Tai To 15 évvel ezelőtt jelent meg. Az ünnepi 2013-as sztereo és surround változatok 2014-ben négylemezes exkluzív kiadásban jelennek meg, rengeteg videó és audió extrával. Kedvcsinálónak itt a Djabe videóklip és az Early Morning Snow 2013-as újrakevert változata.
A márciusi Djabe koncert, melyet a Pecsa Music Hallban rögzítettünk, Blu-Ray lemezen fog megjelenni. A keverési és vágási munkálatok folyamatban vannak. Ízelítőnek a Medley 1 karácsonyi ajándék rajongóinknak. A fellépésen vendégünk volt Gulli Briem (Mezzoforte) és John Nugent (Ella Fitzgerald és Tony Bennett).
És mindezek mellett készül a Djabe 2014-es új stúdió albuma is!
A koncert összefoglalása lehetne ennyi: két és fél óra masszív, szünet nélküli zenélés…, "kritikaként" pedig talán az is magáért beszélne, ha mindössze azt írnánk: nem éreztük annyinak. A ráadás meg ráadásul még "időtlenebbé" lett, a szólók fergetegesre sikerültek, a dobos pl. olyat dobolt, hogy az már jóval több, mint evidencia.
A jubiláló miskolci szimfi, a Genezis gitárosa, a Djabe… és sokan mások
A Djabe zenekarnál vendégeskedett Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa, együtt pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar 50. jubileumi évadának vendégművészei voltak Miskolcon, a Művészetek Házában. Nem, nem tájoltuk el magunkat, pontosan így történt. Aki ismeri a szakmai körökben legjobb vidéki együttesként aposztrofált ,,miskolci szimfit”, abban nem is merül fel a tévedés lehetősége, hiszen Kovács László karnagy vezetésével hosszú évek óta visznek egyfajta jazz-irányú könnyűzenei vonalat: KLAZZ-koncertjeiken a nemzetközi és a hazai jazz-élet nagyjaival muzsikáltak már együtt. Minden ilyen összeállásnak remek ,,összjáték” - szimfonikus zenekari aláfestéssel ,,szelidíitett”, jazz-zel ,,felszabadított”, finom, játékos muzsika - lett a ,,vége”.
Nem csak amolyan – ha már zenés a közeg – szólamként, de felejthetetlen az egyik legutóbbi ilyen alkalom, - amikor a Klazz Brothers-el és Maria Markesini énekesnővel a könnyed jazz és az ismert filmslágerek szimfonikus egybeolvadásából született (nagy szavak és nagybetű felvállalva) az Élmény. (Szomorú intermezzóként jelzem csak, hogy nem volt teltház. Míg mi oda igyekeztünk, a nép a Népkertbe özönlött, ahol sokkal "könnyebb könnyűzene" várta a közönséget – nem írok együttesnevet, mert a cél nem a műfajok összehasonlítgatása vagy bármelyik könnyűzenei formáció megbántása, egyszerűen csak sajnálom, hogy nem volt ott a koncerten az egész világ, mert azóta már biztos más lenne… Ilyen élmény nem adatik minden nap…
A szimfonikus zenekar könnyűzenei irányáról szólva nem hagyhatjuk ki a Joplin-ragtime feldolgozásokat, melyek egy ideig az újévi koncertek várva várt ráadásszámai voltak, aztán mintha eltűntek volna a műsormenüből (még szerencse, hogy CD-n búban-örömben elővehető J), most azonban újra előkerültek egy ,,bohókás” hangversenyen, ahová a 4 for Dance táncos csapatot hívták vendégül. A vidám ragtime zenei anyag igazi csemege…
"Mokány fickók” fúziója
Hogy visszatérjünk az írás kindulópontjaként szolgáló koncerthez: a szimfi itt nem főszereplőként működött közre, csak a vonósszekció néhány tagja muzsikált együtt 2-3 szám erejéig az emblematikus gitárossal, ezzel is színesítve, felemelő pillanatokkal gazdagítva az egyébként sem szürke programot.
A főszereplő természetesen a Genesis gitárosa volt, aki a jazz világába kalauzolta el a közönséget… S egyenrangú "mellékszereplő" (hiszen főszereplő csak egy lehet, különben nincs értelme a "fő”-nek) a Djabe együttes, akikről Steve lazán csak így nyilatkozik:
"A legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam."
A Djabe zenéjében etno és dzsessz elemek keverednek fergeteges rock témákkal, s műfaji jelzésük szerint a ,,jazz/world fusion” elsőszámú hazai képviselői. Hagy mutassam be őket a zeneiparban nálam sokkal jártasabbaktól kölcsönvett idézetekkel! Természetesen olyan gondolatok ezek, melyekkel hallgatóként azonosulni tudok. "Hogyan szól a magyar dzsessz? Végy hét mokány fickót, akik lágy, kellemes jazzt játszanak, és öntsd le őket néhány vödör magyar paprikával. Adj egy kis Kelet-európai folk érzékenységet hozzá, kifejezetten magyar hegedűvel. A zsúfolt Rochester International Jazzfestivál 2004 Big Tent közönsége ezt mindegy cseppig felzabálta." - írta Jeff Spevak ( Democrat and Chronicle).
"A Djabe mindent tud a zenéről, amit tudni lehet. Ezt bizonyítják a kompozíciók is, a gondosan felépített darabok, precízen kiszámított szólók. Humor és lírai szelídség, felszabadult, sodró lüktetés és érzelmesség váltakozik anélkül, hogy egy pillanatra is érzelgősségbe csapna át." (Neltz János, Magyar Rádió)
"Nem nehéz rájönni, miért a Djabe a vezető magyar jazz/world fusion zenekar. A zenéjük buja zenei textúrákkal, esdeklően gyönyörű melódiákkal van feltöltve…" (Rochester Citynews)
Maga Steve Hackett is – mint egy interjújából kiderül - izgalmasnak találja, ahogyan a különböző műfajok keverednek. Rá is jellemző gyerekkorától a színes zenei ízlésvilág: ,,A Shadowstól kezdve a Rolling Stoneson át Mario Lanza hangjáig, Ravel Bolerójától Segovia gyönyörű Bach akusztikusgitár-interpretációjáig… Éppúgy élvezem a dzsesszt és a rockot, ahogy a klasszikust, a népzenét, az etno-folkot, a bluest és sok más zenét is.”S tetszik neki a Djabe zenéjéből – akár tudatosan, de ha tudat alatt is – elősugárzó magyar autentikus népzene.
Teltházakra fel!
De hagy térjünk vissza még pár mondat erejéig a félévszázados Miskolci Szimfonikus Zenekarhoz, mely 1963 novemberében alakult, s lett a régió egyetlen hivatásos, nemzeti kategóriás nagyzenekara. Ünnepi koncertjeik közül már több lement – a jubileumi nagykoncerten pl. Dohnányi: Ünnepi Nyitánya mellett Oláh Kálmán: Hungarian Moods for cimbalom and orchestracímű műve is elhangzott, ismét csak zenei ,,kitekintést” engedélyezve a hallgatóságnak – a 30 éve a zenekar élén álló Kovács László karnagy vezényletével.
Egy hangversenyen – mely a Múzsa csókja költői koncert címet viselte, olyan zeneművek csendültek fel, melyeket irodalmi alkotások ihlettek – ezeket László Zsolt miskolci származású színművész prózában is megidézte. És izgalmas a folytatás is: Rost Andreával, hagyományos karácsonyi és újévi koncerttel, az évad vége felé pedig – ismét a KLAZZ koncertek sorozatban - Nyári Károly (Lyra-díjas magyar jazz-zongorista, énekes, dalszerző, előadóművész) ,,Love Story” koncert show.
S bár nem hiányzik egy írás végére ún. ,,farkinca”, azért – akár a születésnap kapcsán is - muszáj leírnom, mit is kívánok lokálpatriótaként, a Miskolci Szimfonikus Zenekart szerető, tisztelő, elismerő - s amint már kiderülhetett, zenei ,,áttünéseit” különösen kedvelő - ,,drukkereként”:teltházakat! Mert megérdemlik – megérdemeljük!
STEVE HACKETT ÉS A DJABE
A Djabe együttessel való találkozásáról így nyilatkozott Steve Hackett (minap.hu)
"Először Égerházi Attilát ismertem meg a Djabétől, mert ő forgalmazta Magyarországon az albumaimat, később pedig fellépéseket szervezett nekem Budapesten. Rajta keresztül ismertem meg a Djabet. Körülbelül tíz évvel ezelőtt vendégszerepeltem először az együttesben a londoni Spits klubban. Folyamatosan pedig hat éve játszom velük, évente. Élvezem a közös zenélést. Szabad és újító felfogásban zenélnek. Számos ország speciális hangszerein játszanak, egybeolvasztva a különböző hangzásokat. Hidat építenek a dzsessz, a rock és a tradicionális zene közt. Muzsikájuk felszabadítja a lelket, és gondolatot ébreszt, inspirál. Ráadásul a Djabe minden tagja nagyon rendes srác, nagyszerű velük dolgozni. A közös munka mindig jó szórakozás, és gyümölcsöző tapasztalatot ad.”
Djabe special guest Steve Hackett (genesis) novemberi turné
A hazai jazz/világzene elsőszámú képviselője, a Djabe novemberben turnéra indul. Ismét csatlakozik a zenekarhoz Steve Hackett, a legendás Genesis gitárosa.
A Djabe együttműködése már 10 éve tart a rocklegendának számító gitárossal, aki azonban nemcsak rock, hanem a klasszikus zenétől a jazzig minden műfajban jól érzi magát.
A Djabe Special Guest Steve Hackett formáció a fél világot bejárta már együtt és számos koncert- és stúdióalbum örökíti meg közös munkájukat. Ezek közül a legutolsó album a júniusban megjelent Summer Storms And Rocking Rivers című dupla LP, melyet 2011-ben Pozsonyban és 2012-ben Budapesten rögzítettek. A zenekar novemberi turnéja is ezt a két országot érinti, hiszen a koncertek Magyarországon Budapesten és Miskolcon, Szlovákiában pedig Kassán és Vágújhelyen kerülnek megrendezésre. A koncert műsorában együtt szerepelnek majd Steve Hackett, Genesis és a Djabe legújabb, az Év Jazz lemezének jelölt Down And Up c. albumának kompozíciói.
A formáció az alábbi felállásban lép színpadra:
Steve Hackett: akusztikus és elektromos gitárok, ének
Banai Szilárd: dobok
Barabás Tamás: basszusgitár
Égerházi Attila: gitár, ütőhangszerek
Kovács Ferenc: trombita, hegedű, ének
Kovács Zoltán: billentyűs hangszerek
A koncertek az alábbi helyszíneken kerülnek megrendezésre:
2013.11.07. Budapest, Columbus hajó, Magyarország, 19:30 2013.11.08. Vágújhely, Blue Note Jazz Club, Szlovákia, 20:00 2013.11.09. Kassa, Jazz Fesztivál, Thália Színház, Szlovákia, 22:00 2013.11.10. Miskolc, Művészetek Háza, Magyarország, 19:00
Jegyek a budapesti koncertre 2950 Ft-os áron megrendelhetők a www.gramy.com weboldalon, a Tickett Express hálózatában, személyesen a Gramy Records irodájában (1092 Budapest, Ráday u. 40., Tel.: 06 1 217 2300, 217 1121) és a helyszínen (Columbus 1051 Bp. Vígadó tér 4. Kikötő).
Djabe: Live in Budapest DVD a Gramofon magazin őszi számának melléklete
A Gramofon klasszikus, jazz, és világzenei szaklap már boltokban lévő
őszi számának mellékleteként kerül az olvasókhoz a Djabe: Live in
Budapest DVD.
A Down And Up lemez bemutatóján készült koncertfelvétel így mindössze
900 forintért szerezhető be Magyarország vezető zenei magazinjával együtt.
Az újságban 3 oldalas interjú is olvasható Barabás Tamással és Égerházi
Attilával a Djabe aktualitásait illetően.
„Az úgynevezett world jazz kiemelkedô hazai képviselôje, a Djabe együttes a közelmúltban
dupla bakelitlemezzel jelentkezett, amelyen együtt zenélnek a Genesis egykori gitárosával,
Steve Hackett-tel. Az eddig 42 országban fellépett zenekar a számukra még ismeretlen Afrika
felé is nyitna, ha már nevük ashanti nyelven szabadságot jelent. Égerházi Attila zenekarvezetô
gitárossal és Barabás Tamással, a Djabe zenei vezetôjével, zeneszerzô-basszusgitárossal beszélgettünk.
Az együttes Down And Up címû koncert DVD-jét a Gramofon 2013 ôszi számának
olvasói ajándékként hallgathatják meg.”
A Djabe zenekar 2012 év végén jelentette meg Down And Up című stúdióalbumát. A lemez szakmai és közönség berkekben is kiváló fogadtatásra talált. A kiadványt jelölték a Fonogram magyar zenei díjra, jazz kategóriában 2013-ban. A felvételek háromféle változatban is megjelentek: CD, vinyl LP és DVD Audio formátumban.
Az albumot a zenekar hazai és nemzetközi turné keretében mutatta be, melynek 2012. november 30-i budapesti állomásán készült az a koncertfilm, mely felkerült a DVD-re. A koncerten a Djabe tagjai mellett (Barabás Tamás basszusgitár, Banai Szilárd dobok, Égerházi Attila gitár, Kovács Ferenc trombita, hegedű, ének és Kovács Zoltán billentyűs hangszerek) az album vendégei közül közreműködött Steve Hackett (Genesis) gitáron. Külön érdekessége volt a koncertnek, hogy fellépés előtt egy héttel Gulli Briem is igent mondott a részvételre. Ez volt az első alkalom, hogy a Mezzoforte dobosa a zenekarral játszott, mely azóta rendszeressé vált hazai és nemzetközi turnék alkalmával. A koncert első részében a Djabe zenekar és Steve Hackett mutatták be a Down And Up album első kilenc kompozícióját, melyekből hat Barabás Tamás önálló szerzeménye a maradék háromban pedig Kovács Ferenc és Égerházi Attila társszerzők két – két kompozícióban. A stúdióalbum és a koncert hangszerelése is Barabás Tamás munkája. A koncert második felében először Steve Hackett játszott önálló akusztikus blokkot, majd hozzá csatlakoztak a Djabe zenészei, folytatva immár quartett felállásban az akusztikus előadást. Különleges csemege Steve Hackett Ace of wands c. darabja a Djabe előadásában, akusztikus felfogásban. A Firth of fifth-el folytatódott az akusztikus blokk, a híres melódia Kovács Ferenc hegedűjén csendült fel, majd a zenekar átváltott elektromos felfogásra a számon belül, melyet billentyűs szóló után Steve leghíresebb és talán legjobb gitár szólója zárt. A hátralévő Genesis és Djabe számokra Gulli Briem is csatlakozott a zenészekhez, fokozva a koncert intenzitását és színesítve a ritmus szekció hangzását.
A ráadásban a Tears for Peace szám került terítékre, mely a Down And Up utolsó kompozíciója. A zeneszám érdekessége, hogy a zenéjét Barabás Tamás szerezte, a szövegét Steve felesége, Joanna Hackett írta, a számot pedig Steve énekli.
A DVD a teljes koncert anyagot tartalmazza, a Djabe-tól már megszokott kiváló hangminőségben, sztereo és 5.1-es Surround hangzásban is. A videó extrák közé bekerült a Tears for Peace című számhoz forgatott videóklip. Ennek különlegessége, hogy a zenekar 16 milliméteres fekete – fehér filmre forgatta az anyagot, valamint központi motívumként Budapest belvárosában egy T59-es tankon játsszák és éneklik a dalt.
További extra a zenekar 2011-es turnéjának debreceni állomásán forgatott koncert klip, a The steppes, Hackett szerzeménye.
Hazánk egyik legnépszerűbb, nemzetközi hírű jazz együttesét bárki láthatja-hallhatja a fesztiválon, hiszen a Kossuth-téri közönségprogram részeként lépnek majd fel 31-én, szombaton este 19 órakor. A Vidoron még újak, de csupa jót hallottak erről a sokféle művészeti ágat megmozgató fesztiválról. Azért Nyíregyháza nem ismeretlen számukra. Égerházi Attila, a zenekar vezetője három fellépést is emlékezetébe tudott idézni az elmúlt másfél évtizedből, melyek közül talán a 2003-as, színházbéli emelkedik ki. Ez volt ugyanis a „főpróbája” a később a Petőfi Csarnokban tartott koncertnek, melyet dvd-n kiadtak, így „gyakorlásképpen” ezt is rögzítették.
Az együttes trombitása, Kovács Ferenc azonban már résztvevője is volt más zenekarokkal az eseménysorozatnak, s mint mondja, mindig remekül érezte magát jó közönség előtt, nívós programok között. A Djabe egyébként kiváló időszakát éli. Nemrégiben például – visszatérő vendégként – Észak-Amerikában (Kanadát is beleértve) koncerteztek. A New York államban található Rochester International Jazz Festival, a keleti part legnagyobb ilyen jellegű eseménye tízezreket mozdít meg, s furcsa módon hazánkat nem számítva ott a legnépszerűbbek a világon. Megismerik őket az utcán, s koncertjeiken a régebbi felvételekből is kérnek, mert jól ismerik, kedvelik őket. Íme erről két apró, jelzésértékű sztori. Egy koncert végén gratulálni és köszönni egyszerre jött hozzájuk egy fiatalember, aki az ő hatásukra kezdett el gitározni, s épp akkor kapta erről a diplomáját. Aztán a híres James Brown játszott velük egy időben egy belépős koncerten, míg ők épp a fesztivál utcában muzsikáltak. Többen jelezték, hogy megvették ugyan a bilétát a világsztárra, de ott ragadtak az ő bulijukon… A tavalyi Down and up című albumukat, amely négy év lemezszünet után került piacra, a legjobbak közé jelölték jazz kategóriában, s számos helyre eljutottak az anyaggal Európában is. Fontos hír a házuk tájáról, hogy újra két dobossal játszanak – Nyíregyházán is. A Mezzoforte ütőse, Gulli Briem is egyre többször színpadra áll velük, akivel zeneileg és emberileg egyaránt megtalálták a közös hangot. Nyíregyházán átfogó képet adnak majd az új lemezről és speciális koncertszámokkal, meglepetésekkel is készülnek. Azok figyelmére is számítanak, akiknek a lelke (füle) nem a jazz műfajához áll a legközelebb, hiszen a Vidoron széles közönség számára befogadható, folk elemekkel dúsított, world music show várja majd a nézőkre.
Tarczy Gyula, főszerkesztő, Nyíregyházi Napló
2013.07.15.
Több ezer ember előtt játszottak Amerikában, neves külföldi muzsikusok csatlakozta hozzájuk. Interjú a zenekar vezetőjével.
Dalok.hu: A Djabe több mint 40 országban járt már. Most is a tengerentúlon jöttök vissza. Hol turnéztatok? Égerházi Attila: Eddig pontosan 42 országban léptünk fel Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában. Visszatérő vendégek vagyunk az USA, New York államában található Rochester International Jazz Festival rendezvényén. Ez a kontinens egyik legnagyobb fesztiválja, az idén több mint 195.000 látogatója volt. Június második felében rendezték meg, immáron 12-ik alkalommal.
A fesztivál 9 napja alatt 19 helyszínen, több mint 300 koncerten 1200 zenész lépett fel, összesen 17 országból. Természetesen világsztárok is szép számban voltak jelen. Pl. Bob James, David Sanborn, Steve Gadd, Kurt Elling, John Patitucci, Courtney Pine, David Byrne, Roder Hodgson, Dr. Lonnie Smith, New York Voices, Patricia Barber, Pink Martini, Trombon Shortye, Ravi Coltraine, Yellowjackets stb. A Djabe ötödik alkalommal lépett fel, eddig mindig nagy sikerrel. Ezért folyamatos résztvevőnek számítunk, és a 2015-ös meghívást is megkaptuk már a rendezvényre.
Az idén két helyszínen 4 koncertet adtunk, melyeket összesen kb. 10.000 ember látott. A közönség soraiban voltak visszatérő Djabe rajongók, akik 2004 óta kísérik figyelemmel a munkásságunkat. Barabás Tamást az egyik előadás után megkereste egy kb. 20 - 22 éves rochesteri fiatalember, aki meghatódottan mondta, hogy Tamás hatására kezdett el basszusgitározni, és az idén vette át a diplomáját a világhírű rochesteri Eastman Music School növendékeként. Nagyon különleges érzés, hogy a világ e Magyarországtól távoli táján az amerikaiak a rájuk jellemző közvetlenséggel és lelkesedéssel minket felismerve leszólítanak az utcán, megdicsérnek bennünket. Jó volt az esti koncert, vagy jönnek megnézni bennünket. "You guys are awesome!"
Június 25-én a Big Tent színpadán léptünk fel, két külön koncertet is adva. A fesztivál központjában álló sátorban több mint ezer férőhely van. Mindkét koncertünk teltházas volt, sok visszatérő Djabe rajongó beszélgetett velünk a koncertek után.
Június 26-án szabadtéri színpadon játszottunk a fesztivál szívének számító Jazz Streeten. Itt is két előadás volt, az utca zsúfolásig megtelt a délutáni és az esti koncerten is.
Elsősorban az új lemezünk, a Down And Up anyagát játszottuk, melyet nagyon jól fogadott a közönség, a szabadtéri koncerten nagyon sokan táncoltak is a zenénkre, nem zavartatva a 7/8-os ütemtől sem. Természetesen néhány fesztivál favoritnak számító régi számot is játszottunk. A négy koncertből kettőnél csatlakozott hozzánk amerikai szaxofonosunk John Nugent is, aki a Take a Deep Breath számban játszott akárcsak a lemezen. Vele 2007 óta dolgozunk együtt. Két albumunkon játszott és számos koncertünkön lépett már fel Európában és az USA-ban. A közönség vad tombolással fogadta a méltán népszerű rochesteri muzsikust, aki a fesztivál zenei igazgatója is egyben. A régi amerikai rajongóink konkrét Djabe számokat is kértek tőlünk, melyeket teljesíteni is tudtunk.
Június 27-én a szintén világhírű torontói jazz fesztiválon léptünk fel, a Dominion on Queen klubban. A zajos, nagy létszámú fesztiválkoncertek után egy klub buli következett, viszont annak minden előnyével. Nagyon jó közönség gyűlt össze, akikkel együtt lélegzett a műsor, olyan ritkábban játszott, lassúbb tempójú számok is telibe találtak, mint pl. a Jégvilág.
Ez a fesztivál is tele volt világsztárokkal, akiket felsorolni is egy külön beszámoló lenne. Néhány név: Bob James, David Sanborn, Don Byron, Eliane Elias, Smokey Robinson, Willie Nelson stb.
Az irányt Torontó után nyugat felé vettük, ahol június 29-én adtunk két koncertet az Edmonton International Jazz Festiválon. A helyszín ezúttal színházterem volt. Örömünkre szolgált, hogy mindkét koncertet sold out volt annak ellenére, hogy először léptünk fel a városban. A fesztivál fő fellépői Herbie Hancock, Esperanza Spalding, Patricia Barber, Courtney Pine voltak.
Érdemes megjegyezni, hogy minden helyszínen imádták a Djabe vinyl lemezeket. A bakelité a jövő?
Dalok.hu: Mennyire ismerik Amerikában a magyar zenét? Számít, hogy Magyarországról jöttetek, vagy csak a zene alapján ítélnek? Égerházi Attila: Nem igazán ismerik Amerikában a magyar zenét. A Djabét jól ismerik Rochesterben és szélesebb körben véve New Yorkban, Marylendben és Kaliforniában. Azokat ismerik általában, akik valamilyen formában megjelennek náluk. Pl. Botos Robiékat Torontóban és Rochesterben is számon tartják, de ők ott élnek. Nagy az ország, tehát ahol megjelensz valamilyen formában, ott rakod le a névjegyed. Természetesen más Bartók, Kodály vagy Liszt, ők a zenetörténelem kötelező elemei. De a mai dolgokból kevés jut el a tengeren túlra. Szakcsi ismert a Special EFX és a GRP révén, vagy persze Szabó Gábor, de a fiatalabb együttesek közül nem sokan. A pop vonalról kijutók inkább a kinti magyar közösségeknek játszanak, nekünk a nemzetközi porondra sikerült kikerülni, de mindenütt odajönnek hozzánk a helyi magyarok is barátkozni. A kép vegyes, az 56-os menekültektől a mostanában érkezettekig mindenféle emberrel találkoztunk.
Az a tapasztalatom, hogy kizárólag a produktum színvonala számít. Sem előny, sem hátrány, hogy Magyarországról jött a zenekar. Egyébként szeretik a zenénkben előforduló magyaros elemeket, pl. a magyar népdal éneklést, vagy Kovács Feri hegedű stílusát. De az indonéz angklungnak is óriási sikere van. Mi természetesen magyarok vagyunk minden szempontból, de a zenénk az egész világ hagyományaiból táplálkozik, ezért vagyunk Jazz/World fusion zenekar.
Dalok.hu: A nyári turné nem ért véget. Hol játszotok még? Égerházi Attila: Pénteken játszottunk az Óbudai nyári fesztiválon a Fő téren. Nagyon jól éreztük magunkat, a lerakott 1000 db szék mind gazdára talált és még kb. 200-300 ember állva nézte a produkciót. Könnyebbre vettük a műsort, lévén nem jazz fesztivál volt, és ez bejött. Szerették az egészet, és mi is élveztük a Djabe "slágeres" oldalát játszani.
Júliusra most befejeztük, de augusztusban visszatérünk Horvátországba a tengerpartra, ahol már július 4-én is felléptünk Abbáziában.
Az augusztusi koncertekre csatlakozik hozzánk Gulli Briem, a Mezzoforte dobosa is, így két dobossal áll fel a ritmusszekció. Gulli már játszott velünk pár koncerten és nagyon jól működött ez a rendszer. Helyenként ütőzött is, emlékeztetve a hangzást a Sipi korszakra is.
A hátralévő nyári koncertek:
Augusztus 2. Balatongyörök, Jazz Fesztivál
Augusztus 3. Debrecen, Pálinka Fesztivál
Augusztus 4, Bale, Jazz Fesztivál, Horvátország
Augusztus 6. Korcula, Jazz Fesztivál, Horvátország
Augusztus 31. Nyíregyháza, Vidor Fesztivál
Felállás:
Banai Szilárd - dobok
Barabás Tamás - basszusgitár
Égerházi Attila - gitár, ütőhangszerek
Gulli Briem - dobok, ütőhangszerek
Kovács Ferenc - ének, hegedű, gitár
Kovács Zoltán - billentyűs hangszerek
Djabe special guest Steve Hackett: Summer Storms And Rocking Rivers
Dupla vinyl lemez (2x200 g), GR-107-01
A Djabe zenekar új koncertalbuma sorozatban a harmadik kiadvány, melyet Steve Hackett-tel, a Genesis gitárosával közösen jelentetnek meg. Az első album a 2008-as Sipi Emlékkoncert, ezt követte a 2010-es közép-európai turnéról 2011-ben kiadott In The Footsteps of Attila and Genghis című dupla CD. A zenekar a címet Steve Hackett turnéblogjából vette át, melyben a gitáros legenda leírja kalandozásait magyar barátaival Oroszországon, Bulgárián, Macedónián, Szerbián, Ausztrián és Magyarországon keresztül.
A Summer Storms And Rocking Rivers a második olyan album, mely Steve blogjának címét veszi át. A dupla lemez a 2011-es turné során került rögzítésre Pozsonyban. A júliusi koncertek folyamán nagy nyári viharok tarkították a zenekar útját Magyarországon és Szlovákiában. A címben szereplő folyók a Pozsonyt és Budapestet összekötő Duna mellett a Tokajt érintő Tiszára utalnak.
A turné második állomása volt a pozsonyi MMC Klub, ahol Genesis melódiákra kiéhezett szlovák rajongók várták a formációt. Az előadásnak különös hevületet adott, hogy Steve Hackett még soha nem lépett fel Szlovákiában. A 2011-es turné sok újdonságot tartalmazott a 2010-es koncertsorozathoz képest, hiszen Steve ezúttal Égerházi Attila kérésére az elmaradhatatlan Fernandes elektromos gitár mellett akusztikus hangszerét is magával hozta. A repertoárba így olyan akusztikus darabok is bekerültek, mint az Ace of Wands, Firth of Fifth kibővített verziója, valamint Steve legismertebb szólódarabjai a Genesis időkből, a Horizons és a Blood on the Rooftops. A Pozsonyban játszott szett a Djabe számok tekintetében is hozott változást 2010-hez képest, bekerült a programba a Tájak, a Hajsza a Ménes Után és a Virágcsendélet is. Steve nagyon jól illeszkedett ezekbe a kompozíciókba és felcsendült jó néhány már klasszikusnak számító Djabe special guest Steve Hackett szám is. Többek között a The Steppes, City of Habi, Butterfly, Last Train To Istanbul, In That Quiet Earth, Distant Dance.
A kiadvány érdekessége, hogy CD-n nem jelenik meg, csak hagyományos vinyl (közismertebb nevén bakelit) hanglemezen. A kivitel extra minőségű, az összehajtható gatefold borítónak köszönhetően. A lemezeket tartalmazó tasakok szintén négy színnel nyomottak, de a legfontosabb információ, hogy maguk a korongok 200g-os audiofil nyomásban készültek. A Gramy Records kiadó ezzel a döntéssel szeretné támogatni a vinyl kiadványokat és ösztönözni a hallgatókat a fizikai hanghordozókhoz való visszatérésre. Aki azonban mégsem szeretné leporolni lemezjátszóját vagy újat vásárolni, annak sem kell kétségbeesnie, mert 2013 karácsonyára a pozsonyi koncert DVD-n is megjelenik.
A dupla lemez érdekessége, hogy a negyedik oldal a Los Endos Genesis klasszikus záró részével fejeződik be, melyet nem 2011-ben Pozsonyban, hanem 2012. novemberben Budapesten, az IBS színpadán rögzítettek. A felvétel külön érdekessége, hogy játszik rajta második dobosként a Mezzoforte ikonja, Gulli Briem.
Az albumon közreműködő zenészek:
Steve Hackett – vokál, gitár
Kovács Ferenc – vokál, trombita, hegedű
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Barabás Tamás – basszusgitár
Banai Szilárd – dobok
Tracklista:
A oldal
City Of Habi
The Steppes
Butterfly
B oldal
Scenes – Above Poland
Scenes – Sunset At The Seaside
Steve’s Acoustic Set
Ace Of Wands
Flowers Stillness
C oldal
Rush For Ménes
Strange Places
Rush For Ménes Reprise
Last Train to Istanbul
Summer Storms
Rocking Rivers (Angklung)
D oldal
Firth Of Fifth
In That Quiet Earth
Distant Dance
Los Endos
Djabe: Down And Up nyári koncert a Columbus hajón
Budapest, 2013., június 20. este 8 óra
A Djabe zenekar egyik legsikeresebb albumát jelentette meg 2012 novemberében Down And Up címmel. A lemezt mind a kritika, mind a közönség kitűnően fogadta horvátországi, romániai és magyarországi bemutatói során.
A Djabe a kiadványt Budapesten 2012 novemberében az IBS színpadán,
2013 márciusában 5.1-es hangzásban pedig a Petőfi Csarnokban mutatta be.
A nem mindennapi koncertről a mértékadó JazzMa honlap így számolt be:
„Igazán különleges élményben lehetett része azoknak a zenebarátoknak, akik ellátogattak a koncertre, hiszen a Djabe-től már megszokott, minden részletre kiterjedő profizmus jellemezte a nagyszerű estét. Az 5.1-es Surrond hangzás újszerű élményként hatott, rengeteg finomságot emelt ki a muzsikából.
Ehhez járult még a fénytechnika és a vizuál, több kamera dolgozott, tehát minden adva volt, hogy a világszínvonalú színpad- és hangtechnikának a Djabe világszínvonalú produkcióval adjon értelmet. Az utolsó ráadást követően senkiben nem maradt kétség: ez így is történt. A koncerten a teljes „Down and Up” lemez felcsendült elejétől a végéig. Az este fényét két vendégmuzsikus emelte: John Nugent szaxofonos egyenesen New Yorkból, és a Mezzoforte dobosa, Gulli Briem.
A különböző karakterű darabok bonyolult, sok esetben két vagy három hangszer által játszott unisono témákon alapultak, bevezetésként az improvizációkhoz.
A középpontban Barabás Tamás basszusgitáros állt, az ő szerzői és hangszerelői munkája határozta meg az új lemezt. Az „Almi&Kitti” című nótában kislányai is megjelentek a kivetítőn, mivel róluk és nekik szólt, aztán pedig finom szleppelésekkel fűszerezett szólójával bizonyította, miért olyan elismert a szakmában. Kovács Ferenc védjegyként számító hegedűjátéka egy kicsit háttérbe szorult, csak néhány számban volt hallható, például a népzenei hangzásvilágú „Dark Soup” című dalban, amiben énekelt is. Égerházi Attila töltötte be a konferanszié szerepét, gitárjátéka finoman illeszkedett a komplex zenei szövetbe. Kovács Zoltán billentyűs virtuozitása, száguldó szólói, a nyolcvanas éveket idéző szintetizátor-hangzása összetéveszthetetlenek. Banai Szilárd pedig pontos, precíz dobolással és sok összetett ritmussal tette hozzá a maga részét a Djabe semmihez sem hasonlítható produkciójához. Kiemelkedő volt még a címadó darab, valamint a „No Chance for Dance” és a „Hills of the Valley” című számok.”
A Djabe 2013 nyarán az Egyesült Államokban, Kanadában, Horvátországban, Olaszországban és Csehországban is bemutatja az új lemezt. A koncertsorozat nyitányaként hangolódva a külföldi fesztiválokra, Budapesten a Columbus hajón rendeznek nyári turné nyitó koncertet június 20-án, este 8 órától. A koncerten ezúttal vendégzenész nem lép fel, hiszen a turné első felében Észak-Amerikában kizárólag a Djabe-t láthatjuk a színpadon. A koncertek későbbi magyarországi és európai folytatásában viszont csatlakozik a zenekarhoz Gulli Briem, a Mezzoforte dobosa.
Jegyár: 2800 Ft
A jegyet 500 Ft értékben beszámítjuk a helyszínen vásárolt Gramy Records kiadványok árába.
Jegyek kaphatók a helyszínen:
Columbus hajó, 1051 Budapest, Vígadó tér 4. kikötő
DJABE – DOWN AND UP
5.1 Surround kiadás, DVD Audio/Video
A Djabe zenekar utoljára 2008-ban jelentetett meg stúdióalbumot. Megérte a hosszú várakozás, mert a most elkészült Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét.
2012 végén boltokba került a CD és a dupla bakelit kiadás. A zenekar 2012. november 30-án az IBS színpadán mutatta be az albumot, hatalmas sikerrel.
Most elkészült a zeneanyag 5.1-es surround változata. A kétoldala, megfordítható korongnak (DVD10) van DVD videó és DVD audió oldala is, így minden DVD és Blu-Ray lejátszóval kompatibilis a kiadvány. A DVD videó oldalon DTS 5.1 és PCM sztereó hangsávok kaptak helyet. Érdekesség, hogy az LP gyártáshoz felhasznált analóg master is meghallgatható a digitális sztereó master mellett. Minden bizonnyal ez a megoldás kedveltté teszi a lemezt a hi-fi berendezéseket tesztelők körében is. A DVD audió oldalon MLP 5.1 és MLP sztereó változatokban hallgatható meg az album tíz kompozíciója, valamint a Camino Royale bónusz track. A lemeznek ezen oldalának meghallgatásához DVD Audio kompatibilis lejátszók szükséges. A korongon a video oldalon extraként megtekinthetjük a bemutató koncerten elhangzott címadó szerzeményt, mely egyben ízelítőt ad a rövidesen Blu-Ray lemezen megjelenő koncert anyagából. További videó extra a Dark Soup c. szám Bécsben, Steve Hackett-tel közösen rögzített koncertváltozata. A lemez érdekessége a Tears For Peace videóklip, melyet a zenekar 16 mm-es fekete-fehér filmre forgatott Vermes Iván operatőrrel.
Néhány szó a zenéről:
A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban. Természetesen jelen vannak az albumon a korai Djabe felvételek világát idéző Égerházi Attila és Kovács Ferenc szerzemények is. Külön érdekesség, hogy a lemez utolsó dala a Tears For Peace egy könnyebb hangvételű énekes felvétel, melynek szövegét Steve Hackett felesége, Joanna Hackett írta. Itt kell megemlítenünk, hogy a neves és már majdnem Djabe tagnak számító egykori Genesis gitáros, Steve Hackett öt kompozícióban is közreműködik az albumon, valamint ő énekli a Tears For Peace című számot.
Az albumot végighallgatva a Djabétól megszokott friss, sokszínű zenei utazásban vehetünk részt, és ezúttal is megmutatja új arcait az együttes. 10 új szám, hangulatok az elmúlt évek tapasztalataiból – lent és fent.
Barabás Tamás basszusgitár játékát világszerte elismerik és szeretik. A Down And Up albumon most szinte minden hangszeren játszik, melyből kiemelhetjük kiváló gitárjátékát. Bizonyára kevesen tudják, hogy eredetileg szólógitárosként kezdte pályafutását.
Banai Szilárd az utóbbi pár évben az egyik legmagasabb szinten jegyzett dobossá nőtte ki magát, melyet nemzetközi elismerései is bizonyítanak. Egyedi ritmikai és muzikális megoldásai élvezetes színt adnak a kompozícióknak.
Égerházi Attila gitártextúrája alapvető jellemzője kezdetektől fogva a Djabe hangzásának. Ezen az albumon az Awakening City és a Hills Of The Valley című számok képviselik ezt a világot.
Kovács Ferenc a tőle megszokott zeneiséget hozza trombitán és hegedűn. Külön figyelemre méltó a Dark Soup című számhoz írt érdekes szövege, melyet karakteres énekstílusában ad elő.
Kovács Zoltán zongora- és billentyűjátéka az évek során egyre fontosabb elemévé vált a Djabe zenéjének, melyről ezen a kiadványon is meggyőz bennünket.
A vendégművészek zenészként és az általuk képviselt hangszereket tekintve is különleges színekkel gazdagítják az albumot. Steve Hackett (UK) gitározik és énekel, John Nugent (USA) tenorszaxofonon játszik, Malik Mansurov (AZ) az ősi tar megszólaltatója. A magyar zenészbarátok közül Balogh Kálmán cimbalmozik, Bede Péter furulyázik, Herczeg Judit vokálozik és Veress Gábor fuvolán közreműködik.
A zenekar az 5.1-es albumot élőben mutatja be surround hangzásban. 2013. február 27. Kecskemét, Kulturális és Konferencia Központ, 19.00 óra 2013. március 1. Budapest, PECSA Music Hall, 20.00 óra
A Djabe zenekar világviszonylatban is élen jár a házimozi rendszereken kedvelt 5.1-es térhatású kiadványok megjelentetésében. A térhatású koncert zenei élményt a ’70-es évek elején a Pink Floyd tette népszerűvé, de a gyakorlatban a különleges technikai igény miatt nem terjedt el széles körben a világon. Roger Waters a Pink Floyd alapító tagja mai napig használja a térhatású koncert-technikát, erről a budapesti közönség is meggyőződhetett már. A Djabe zenekar 2003-ban nem kis feltűnést keltve koncertezett surround hangzásban, melyet azóta sem alkalmazott senki Magyarországon.
Az egyedülálló zenei csemege nemcsak a műfaj kedvelőinek lehet érdekes, hanem azok számára is, akik érdeklődnek a különleges hangtechnikai megoldások iránt.
A Djabe alaptagjain kívül két nemzetközileg magas szinten jegyzett muzsikus is vendége lesz a koncertnek: John Nugent (USA) amerikai szaxofonos, aki olyan ismert előadókkal játszott, mint Ella Fitzgerald, Tony Bennett, Woody Hermann, stb. John nem először közreműködik Djabe lemezen, a Take On után a Down And Up-on is több számban játszik. A november 30-i IBS koncerten bejelentés nélküli meglepetés-vendég volt a világhírű Mezzoforte együttes dobosa Gulli Briem, aki ezúttal sokkal több szerepet kap majd a koncerten és ismét élvezhetjük közös dobszólójukat Banai Szilárddal.
DJABE – DOWN AND UP Surround koncert 5.1 hangzásban
2013. március 1. Budapest, PECSA Music Hall, 20.00 óra
A Djabe zenekar utoljára 2008-ban jelentetett meg stúdióalbumot. Megérte a hosszú várakozás, mert a most elkészült Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét.
2012 végén boltokba került a CD és a dupla bakelit kiadás. A zenekar 2012. november 30-án az IBS színpadán mutatta be az albumot, hatalmas sikerrel.
2013. január végén jelenik meg a zeneanyag 5.1-es surround változata. A DVD-nek van DVD videó és DVD audió oldala is, így minden DVD és Blu-Ray lejátszóval kompatibilis a kiadvány. A DVD videó oldalon DTS 5.1 és PCM sztereó hangsávok kaptak helyet. Érdekesség, hogy az LP gyártáshoz felhasznált analóg master is meghallgatható a digitális sztereó master mellett. Minden bizonnyal ez a megoldás kedveltté teszi a lemezt a hi-fi berendezéseket tesztelők körében is. A DVD audió layer-en MLP 5.1 és MLP sztereó változatokban hallgatható meg az album tíz kompozíciója, valamint a Camino Royale bónusz track. A korongon extraként megtekinthetjük a bemutató koncerten elhangzott címadó szerzeményt, mely egyben ízelítőt ad a rövidesen Blu-Ray lemezen megjelenő koncert anyagából. További videó extra a Dark Soup c. szám Bécsben, Steve Hackett-tel közösen rögzített koncertváltozata. A lemez érdekessége a Tears For Peace videóklip, melyet a zenekar 16 mm-es fekete-fehér filmre forgatott Vermes Iván operatőrrel.
A Djabe zenekar 2013. március 1-jén Budapesten, a PECSA Music Hall-ban (volt Petőfi Csarnok) egyedülálló módon 5.1-es surround térhangzású koncerten, élőben mutatja be a lemezt. Magyarországon eddig kizárólag a Djabe zenekar koncertezett surround hangosítással (Roger Waters kivételével). 2003-ban a Táncolnak a Kazlak album turnéjának bemutatóján dolgoztak surround rendszerrel, mely nagy feltűnést keltett itthon és külföldön egyaránt.
A Djabe alaptagjain kívül két nemzetközileg magas szinten jegyzett muzsikus is vendége lesz a koncertnek: John Nugent (USA) amerikai szaxofonos, aki olyan ismert előadókkal játszott, mint Ella Fitzgerald, Tony Bennett, Woody Hermann, stb. John nem először közreműködik Djabe lemezen, a Take On után a Down And Up-on is több számban játszik. A november 30-i IBS koncerten bejelentés nélküli meglepetés-vendég volt a világhírű Mezzoforte együttes dobosa Gulli Briem, aki ezúttal sokkal több szerepet kap majd a koncerten és ismét élvezhetjük közös dobszólójukat Banai Szilárddal.
A koncert új albumon kívüli része teljesen más lesz, mint az IBS színpadán elhangzott műsor, elsősorban a vendégzenészeknek köszönhetően.
Néhány szó a Down And Up kiadványról:
A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban. Természetesen jelen vannak az albumon a korai Djabe felvételek világát idéző Égerházi Attila és Kovács Ferenc szerzemények is. Külön érdekesség, hogy a lemez utolsó dala a Tears For Peace egy könnyebb hangvételű énekes felvétel, melynek szövegét Steve Hackett felesége, Joanna Hackett írta. Itt kell megemlítenünk, hogy a neves és már majdnem Djabe tagnak számító egykori Genesis gitáros, Steve Hackett öt kompozícióban is közreműködik az albumon, valamint ő énekli a Tears For Peace című számot.
Az albumot végighallgatva a Djabétól megszokott friss, sokszínű zenei utazásban vehetünk részt, és ezúttal is megmutatja új arcait az együttes. 10 új szám, hangulatok az elmúlt évek tapasztalataiból – lent és fent.
Barabás Tamás basszusgitár játékát világszerte elismerik és szeretik. A Down And Up albumon most szinte minden hangszeren játszik, melyből kiemelhetjük kiváló gitárjátékát. Bizonyára kevesen tudják, hogy eredetileg szólógitárosként kezdte pályafutását.
Banai Szilárd az utóbbi pár évben az egyik legmagasabb szinten jegyzett dobossá nőtte ki magát, melyet nemzetközi elismerései is bizonyítanak. Egyedi ritmikai és muzikális megoldásai élvezetes színt adnak a kompozícióknak.
Égerházi Attila gitártextúrája alapvető jellemzője kezdetektől fogva a Djabe hangzásának. Ezen az albumon az Awakening City és a Hills Of The Valley című számok képviselik ezt a világot.
Kovács Ferenc a tőle megszokott zeneiséget hozza trombitán és hegedűn. Külön figyelemre méltó a Dark Soup című számhoz írt érdekes szövege, melyet karakteres énekstílusában ad elő.
Kovács Zoltán zongora- és billentyűjátéka az évek során egyre fontosabb elemévé vált a Djabe zenéjének, melyről ezen a kiadványon is meggyőz bennünket.
A vendégművészek zenészként és az általuk képviselt hangszereket tekintve is különleges színekkel gazdagítják az albumot. Steve Hackett (UK) gitározik és énekel, John Nugent (USA) tenorszaxofonon játszik, Malik Mansurov (AZ) az ősi tar megszólaltatója. A magyar zenészbarátok közül Balogh Kálmán cimbalmozik, Bede Péter furulyázik, Herczeg Judit vokálozik és Veress Gábor fuvolán közreműködik.
Jó volt ismét összejönni Attilával és a Djabe tagjaival, amikor Ben Fennerrel, Joval megérkeztünk Budapestre. A barátaink Angéla & Maurizio Vicedomini és Roger Salem szintén csatlakozott hozzánk.
Igazi vibrálást éreztem a közönségben a Djabe koncert alatt, ahol az ő és az én anyagaimat is játszottuk, köztük a Tears for Peace dalt az új albumukról. A zenét és a címet a Djabe (Barabás Tamás) írta, a szöveget Jo, én gitározom és énekelek rajta. A dal a háború áldozatairól szól. Meg vagyok róla győződve, hogy nem normális az, aki háborút indít szélsőségek vagy profit miatt. A kegyetlenség és az értelmetlenség szomorúvá és dühössé tesz engem.
A következő két napot a Tears for Peace klip filmezésére szántuk Budapesten, mely igazán látványos hátteret biztosított ehhez. Naplementekor egy Dunán úszó hajón játszottunk a kamerának.
A második nap igazán különleges esemény volt. Egy tank parancsnoki pozíciójába állítottak, a dalt pedig megafonon keresztül énekeltem, miközben hívogattam a tankra a zenekart.
A tankra mászás bizonytalan és veszélyes élmény volt. A szörny gépezet hatalmas robbanó erővel indult, a füst kivágódott belőle, ahogy magabiztosan elhúzott a macskaköves úton. Ahogy játszottunk és énekeltünk a tankon a belvárosban, elképzelheted, hogy mennyien megbámultak bennünket. Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak az emberek a budapesti utcákon, és ők szórakozva és kíváncsiam néztek ránk.
Négy nap különböző járműveken, repülőn, hajón, autóban, buszban és tankon. Mindig kalandos a Djabéval lenni, és ez sem volt kivétel. Mint mindig, most is várom a következő találkozást. Nagy köszönet Jotól és tőlem Bennek, Ferinek, Gábornak, a Djabe tagjainak, Tamásnak, Zoltánnak, Szilárdnak, Ferencnek és különösen Attilának a vendéglátásért és az örökre feledhetetlen élményért.
2LP (180 heavy vinyl), CD (+bonus video), DVD-Audio
A Djabe zenekar utoljára 2008-ban jelentetett meg stúdióalbumot. Megérte a hosszú várakozás, mert a most elkészült Down And Up című anyag mind színvonalában, mind kivitelében elsőrangú. Ezt a minőséget és igényességet megszokhattuk már a zenekartól, nem véletlen, hogy az utóbbi pár évben 42 ország látta vendégül a Djabét.
A Down And Up zeneszerzői, hangszerelői és stúdiómunkálatai Barabás Tamás tehetségét és igényességét dicsérik elsősorban. Természetesen jelen vannak az albumon a korai Djabe felvételek világát idéző Égerházi Attila és Kovács Ferenc szerzemények is. Külön érdekesség, hogy a lemez utolsó dala a Tears For Peace egy könnyebb hangvételű énekes felvétel, melynek szövegét Steve Hackett felesége, Joanna Hackett írta. Itt kell megemlítenünk, hogy a neves és már majdnem Djabe tagnak számító egykori Genesis gitáros, Steve Hackett öt kompozícióban is közreműködik az albumon, valamint ő énekli a Tears For Peace című számot.
Az albumot végighallgatva a Djabétól megszokott friss, sokszínű zenei utazásban vehetünk részt, és ezúttal is megmutatja új arcait az együttes. 10 új szám, hangulatok az elmúlt évek tapasztalataiból – lent és fent.
Barabás Tamás basszusgitár játékát világszerte elismerik és szeretik. A Down And Up albumon most szinte minden hangszeren játszik, melyből kiemelhetjük kiváló gitárjátékát. Bizonyára kevesen tudják, hogy eredetileg szólógitárosként kezdte pályafutását.
Banai Szilárd az utóbbi pár évben az egyik legmagasabb szinten jegyzett dobossá nőtte ki magát, melyet nemzetközi elismerései is bizonyítanak. Egyedi ritmikai és muzikális megoldásai élvezetes színt adnak a kompozícióknak.
Égerházi Attila gitártextúrája alapvető jellemzője kezdetektől fogva a Djabe hangzásának. Ezen az albumon az Awakening City és a Hills Of The Valley című számok képviselik ezt a világot.
Kovács Ferenc a tőle megszokott zeneiséget hozza trombitán és hegedűn. Külön figyelemre méltó a Dark Soup című számhoz írt érdekes szövege, melyet karakteres énekstílusában ad elő.
Kovács Zoltán zongora- és billentyűjátéka az évek során egyre fontosabb elemévé vált a Djabe zenéjének, melyről ezen a kiadványon is meggyőz bennünket.
A vendégművészek zenészként és az általuk képviselt hangszereket tekintve is különleges színekkel gazdagítják az albumot. Steve Hackett (UK) gitározik és énekel, John Nugent (USA) tenorszaxofonon játszik, Malik Mansurov (AZ) az ősi tar megszólaltatója. A magyar zenészbarátok közül Balogh Kálmán cimbalmozik, Bede Péter furulyázik, Herczeg Judit vokálozik és Veress Gábor fuvolán közreműködik.
Az album jelentőségét az is bizonyítja, hogy a Gramy Records kiadó minden fontos hanghordozó formátumban piacra dobja. A CD változat mellett dupla vinyl LP-n is megjelenik a hatvankét perces zeneanyag, mely három lemezoldalra fért el. A negyedik lemezoldalon bónuszként a Djabe Special Guest Steve Hackett formáció egy stúdió- és két koncertfelvétele hallható. A tökéletes hangzás és az audiofil vásárlók kielégítésére a lemez 180g-os heavy vinyl nyomásban jelenik meg.
A Djabe zenekartól megszoktuk, hogy minden jelentős hangfelvételét surround hangzásban is hallhatjuk, ez alól természetesen a Down And Up sem kivétel. A piacon elérhető legjobb hangminőséget a DVD-Audio formátum biztosítja, a zeneanyag ezért stereo és 5.1-es hangzásban is rákerül a korongra 24bit/96 kHz-es formátumban. Megszokott módon a DVD-Audio kompatibilitással nem rendelkező vásárlók a DTS audio kiváló hangzását élvezhetik a hagyományos DVD lejátszókon. A DVD változaton videóextrák is helyet kapnak: interjú a lemezkészítéssel kapcsolatban, továbbá koncertvideók és videóklip.
CD megjelenés 2012. október 25., 2 LP megjelenés november 15., DVD-audio megjelenés 2013. január 30.
A Djabe az új albumot november 30-án mutatja be Budapesten, az IBS Színpadán, este 8 órától. Cím: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4.
A koncerten közreműködik az album legfontosabb vendégzenésze: Steve Hackett.
A koncert második felében, az új Djabe album bemutatása után Genesis és Steve Hackett kompozíciók hangzanak el.
Jegyek a Ticket Express hálózatán keresztül kaphatóak az ország összes jegyirodájában, valamint interneten keresztül rendelhető a www.gramy.com és www.tex.hu honlapokon.
További információ a (06 1) 217 2300 vagy (06 1) 217 1121-es telefonszámon.
A Slices of life lemezünket bemutató turné a zenekar egyik legnagyobb vállalkozása volt.
A viszonylag összetett zeneanyagot 2006 folyamán mutattuk be a közönségnek.
A turné februárban itthon kezdődött, majd a nyár folyamán Európában és az USA-ban folytatódott,
és több mint 50.000 ember látta a zenekart színpadon.
Ez volt talán az a műsor, amelyre a legtöbbet próbáltunk. Összesen 27 alkalom volt 2 hónapra előirányozva. A teljes lemezt eljátszottuk az első számtól az utolsóig. Mindössze három felvétel hangzott el
a Táncolnak a kazlakról és egy gitárdarab a legelső Djabe című albumról. No és persze az angklung.
Szép emlékek köszönnek vissza itthonról, Olaszországból, Rochesterből, Prágából, Klaipedából és még számtalan koncert helyszínéről. A turnéról 2007-ben megjelent a Message from the Road című dupla CD + DVD. Ezen a koncertsorozat teljes anyagát bemutattuk. Sok országból válogattuk ki a felvételeket, de
a Petőfi Csarnokban megrendezett koncertet félretettük egy külön DVD megjelenésre. Ezért ez a kiadvány
kizárólag a budapesti koncerttel foglalkozik, melyet 2006. március 3-án adtunk a Petőfi Csarnokban.
A tervek szerint ez a DVD 2007 karácsonyára jelent volna meg, de Sipos András halála miatt a munkálatok háttérbe szorultak, és csak 2012-ben fejeződtek be teljesen, bár már 2006-ban elkezdődött a videofelvétel editálása. Talán most, ennyi idő távlatából még érdekesebb ez a koncert. Az idő megérlelte, mint
valami finom bort.
A videofelvétel eredetileg 16:9-es képarányra készült, de 4:3-as kamerákkal forgattak. A felvétel összevágásakor úgy döntöttem, hogy nem maszkolom le 16:9-re
a filmet. Sok értékes részlet elveszett volna. Viszont a videó zoom belenagyítással is élvezhető. Ezért ennek a koncertnek két képaránya is van. Aki szeretne minden részletet látni, az nézze 4:3-ban, ami egy régi típusú tv-n ideális. Akinek 16:9-es képarányú tv-je van és szereti kitölteni a teljes képernyőszélességet, az nagyítson bele a filmbe, és máris megkapta
az eredetileg tervezett képkivágást.
Már 5 éve, hogy Sipos András, a Djabe alapító tagja eltávozott az égi
zenekarba.
Minden Djabe rajongó azóta is érezhette, tapasztalhatta, hogy azóta is köztünk
van, most és mindörökké.
Éreztem, hogy Sipi egyszer még "feltámad"! Mikor, ha nem húsvét előtt, ahogyan az egy magyar majd' félistennek kijár, és csak virtuálisan, persze, de mégis. Köszönhetően a legnépszerűbb hazai etno-jazz zenekar, a Djabe saját munkássága minél teljesebb dokumentálására irányuló, eredményes törekvésének.
A képi és hangfelvételek arról az időszakról szólnak, amikor az együttes befutott, beérett, elkezdődött a nemzetközi karriere. Aligha véletlenül készült és jelent meg korábban is az Update-nek több "olvasata". (Gondolok itt a nagyszerű Flying DVD-re, amelyet a bemutató turnén Budapesten rögzítettek. A Gödöllő 2001-re, amely a turné nyitó koncertje CD-n. Továbbá: a műhelytitkokba beavató CD klubkiadványra, Amit az Update-ről még tudni kell címmel.)...
Az Update a Djabe korszakalkotó albuma. A hattagúra bővült zenekar első lemeze, melyre két kiváló vendég muzsikust is meghívtak Ben Castle (Sting, Jamie Cullumn, The Brand New Heavies, George Michael), és Said Tichiti személyében.
A lemezen szereplő előadók:
Sipos András – ének, ütőhangszerek
Égerházi Attila – gitár
Barabás Tamás – basszusgitár
Kovács Ferenc – hegedű, trombita
Kovács Zoltán – zongora
Banai Szilárd - dob
Ben Castle – szaxofon, basszus klarinét, fuvola
Said Tichiti – ének, gembri, karbakat
Ezzel az albummal lett igazán kiforrott a Djabe zenéje, melyet a szakmai közönség eMeRTon díjjal jutalmazott. A zenekar első külföldi meghívása is ennek a CD-nek a hatására született Horvátországba, majd Szlovákiába. Nagysikerű 2002-es pozsonyi fellépésük a kettes lemez videó extrái között kapott helyet.
A zeneanyagot Barabás Tamás újra keverte és maszterelte 5.1-es hangzásban. Az egyes lemezen az eredeti album meghallgatható 5.1 DTS, 2.0 PCM hangzásban is. Az igazi ínyenceknek viszont a tömörítetlen 24 bit/96 kHz-s MLP sztereo és surround hangsávokat ajánljuk.
A kiadványban az eredeti zeneanyaghoz képest három óra video extra és négy óra audio extra kapott helyett. Ezek között a lemez bemutató turnéjának teljes szolnoki állomása 5.1-ben és sztereóban is.
A dupla DVD leírása:
DISC 1 – DVD10
Az egyes lemez kétoldalas, DVD10 formátumú kiadvány. Ha a „This side up DVD Video” feliratú körcímkével felfelé helyezi be a lemezt a lejátszóba, akkor a DVD Video tartalmakat éri el. Ha a DVD Audio nagyfelbontású, 24 bit/96 kHz-es hangsávokat szeretné meghallgatni, akkor tegye a lemezt a „This side up DVD Audio” felirattal felfelé a gépbe. A DVD Audio sávok lejátszásához DVD Audio kompatibilis készülékre van szükség.
DVD Video tartalom
Update album: Update, Flying, First Step, Lead Soldier, Clouds Dance, Erdő, erdő,
Desire, Mayombe, Winter Forest, My Way, Barraguira, Colours, Ya Dellali, Witchi Tia To.
5.1 DTS, 2.0 PCM audio 75:07
Video extrák
Interjú az újrakiadásról (2010)
Barabás Tamás, Kovács Ferenc, Égerházi Attila.
Dolby Digital 2.0, 16:9
Ben Castle interjú (2001)
Interjú, My way felvétel, Clouds Dance szoprán szólók, First Step tenor szólók, Mayombe fuvola szóló.
Dolby Digital 2.0, 4:3
Mayombe TV klip
Tévéfelvételekből összevágott klip.
Dolby Digital 2.0, 4:3
eMeRTon díjátadás 2001
Dolby Digital 2.0, 4:3
Flying DVD kimaradt felvételek
Az Update 2001-es turnéjáról készült DVD-n fel nem használt felvételek.
A koncertsorozatról megjelent Flying című DVD-re más verziók kerültek fel.
Flying, First Step, Lead Soldier, Erdő,erdő (Petőfi Csarnok), Clouds Dance (Pesti Vigadó)
5.1 DTS, PCM 2.0, 16:9
Audio extrák
Update turné próba 2001. június 21-én a Hajógyári szigeten
First Step, Above the Skies, Update 2.2.1, Lead Soldier, Clouds Dance, Barraguira avagy 8 perc jazz, Winter Forest, Djabe.
Dolby Digital 2.0
Fotógaléria
A lemezfelvétel, a turné és az eMeRTon díjátadás során készült fotók.
DVD Audio tartalom
Update album: Update, Flying, First Step, Lead Soldier, Clouds Dance, Erdő, erdő,
Desire, Mayombe, Winter Forest, My Way, Barraguira, Colours, Ya Dellali, Witchi Tia To.
5.1 MLP, 2.0 MLP audio 75:07
DISC 2 – DVD9
Update turné szolnoki koncert 2001. június 22. (Csak audio)
Update tour Szolnok concert 22nd June 2001: Village of the Sun, Ly-O-Lay Ale Loya, Underwater Sunlight, Gallop, Visions, Distant Dance, Witchi Tia To, Above The Skies, Tulamben, Update, Flying, First Step, Lead Soldier, Clouds Dance, Desire, My Way, Mayombe, Winter Forest, Barragiura, Djabe.
5.1 DTS, PCM 2.0 audio. 2 óra 22 perc
Videó extrák
Pozsonyi Jazznapok 2002. október 18.
Flying, Witchi Tia To, Clouds Dance, Colours, Camel Ride, Bratislava, Djabe.
Dolby Digital 2.0, 4:3
Televíziós koncert (2001)
Flying, Lead Soldier, Djabe.
Dolby Digital 2.0, 4:3
Audio extrák
Rádiós közvetítés – Fellépés a nagykanizsai jazzfesztiválon 2001. október 19-én Interjú, Interview, Clouds Dance, Village of the Sun, Distant Dance, Djabe.
Dolby Digital 2.0
A duplalemezes DVD kiadás elegáns papírtokban, kísérőfüzettel kerül a boltokba.
Az album hozzáférhető egylemezes változatban is. Az első DVD került a DVDAudio kiadványoknál megszokott Super Jewel műanyag boxba.
Djabe special guest Steve Hackett turné 2012 tavasz
A Djabe zenekar Magyarország elsőszámú világzene/jazz fúziós zenekara. Fennállásának eddig eltelt 16 esztendeje alatt számos hazai és külföldi díjat és jelölést sepert be. Összesen 30 stúdió és koncertalbuma jelent meg LP, CD vagy DVD formátumban.
A Djabe az egyik legkeresettebb magyar zenekar külföldön, eddig 3 kontinens 42 országában léptek fel sikerrel.
Számos neves külföldi zenésszel dolgoztak együtt, akik mind nagy elismeréssel nyilatkoztak a Djabe zenekarról.
John Nugent - szaxofon, Rochester, NY (Ella Fitzgerald, Tony Bennett):
„Az egyik legjobb fúziós zenekar a világon!”
Steve Hackett – gitár, London, (Genesis):
„A legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam”
Ben Castle – szaxofon, London, (Sting, George Michael, The Brand New Heavies)
„Nagyon jó zenekar, kitűnő zene.”
Malik Mansurov – tar, Baku Azerbajdzsán (az ősi pengetős hangszer, a tar első számú játékosa a világon):
„Teljesen új zenei világgal ismertettek meg. Csodálom a profizmusukat. Önmagukban is szenzációsak, de így egyben valami egészen különleges zene a Djabe.”
A Djabe 2007 óta turnézik a legendás Genesis együttes gitárosával Steve Hackettel. Az egykor Peter Gabriellel, Phil Collinsszal dolgozó zenész, mára teljesen integrálódott a Djabe zenekar egyedi világába. Több stúdió és koncert lemezt is készítettek már együtt. Európában és Ázsiában teltházas koncerteken, fesztiválok húzóneveként léptek fel. A romániai Garanában 13 ezer ember tombolt a zenéjükre.
A Djabe műsora Steve Hackettel teljesen egyedi a zenekar változatos világában is. Steve jelenlétével felerősödnek a rockos elemek a programban. Steve organikusan illeszkedik a Djabe szerzeményekbe, a Djabe pedig sajátjaként, és hitelesen játsza a Genesis és Steve Hackett kompozíciókat. A csapat minden turnéjára tartogat meglepetéseket. Néhány jellemző darab a koncertprogramból: City of Habi, Dark Soup, Distant Dance (Djabe); Firth of Fifth, In that Quiet Earth (Genesis); Ace of Wands, The Steppes, Last train to Istanbul (Steve Hackett).
A zenekar tagjai:
Steve Hackett – gitár, ének
Banai Szilárd – dob
Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek
Kovács Ferenc – hegedű, trombita, ének
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek
A tavaszi turné állomásai:
2012. 03 .30. Szentes, Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpont, 19 óra 2012. 03 .31. Kecskemét, Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, 19 óra 2012. 04. 01. Nagyvárad, Színház, 19 óra, Románia 2012. 04. 03. Bécs, Porgy and Bess club, 21 óra, Ausztria
A tőle megszokott profizmussal készítette el jubileumi dupla-DVD-jét a tizenöt éves Djabe. A két korngból az egyiken egy háromórás koncertfilmet láthatunk a tavaly májusi MüPa-beli műsorukról. Steve Hackettel, Ben Castle-el, Malik Mansurovval, Koós-Hutás Áronnal, Dresch Mihállyal, Muck Ferenccel, Said Taichitivel és Tóth Viktorral. Már ez az exkluzív névsor is jelzi, hogy nem mindennapi esemény volt a jubileumi koncert, amelynek világítása, háttérvetítése, vágása, szerkesztése szintén minőségi munkáról vall. A másik lemezen interjúkat láthatunk, amelyen a Djabe tagjai és vendégzenészek vallanak az első 15 év emlékeiről, nevezetes koncertjeiről, és a jubileumi eseményről, valamint ez a korong számos eddig kiadatlan zenei felvételt tár a közönség elé extraként. Minden csak hasznos kiegészítés, hiszen maga a koncert szavak nélkül is tökéletesen összefoglalja a Djabe első másfél évtizedét.
Magyar jazz, világzene, world-fúziós zene, etnojazz - sorolhatnánk a különböző műfaji besorolásokat, de tulajdonképpen nem is lényeges, hogy nevezzük. A Djabe ugyanis egy egészen egyedülálló zenei világot hozott létre, amelynek egyik eleme a jazzből, másik eleme a magyar népzenéből, harmadik eleme a világ különböző tradicionális és egzotikus muzsikáiból merít, de mindezeket egy olyan jellegzetes stílusérzékkel házasítják, amely csak a sajátjuk, mondhatnánk a névjegyük. Ez a legfontosabb eleme a muzsikájuknak: maga a Djabe. Nem csoda, ha Steve Hackett, a Genesis gitárosa azt mondta róluk: "a legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam". A két Kovács, Kovács Ferenc (hegedű, trombita) és Kovács Zoltán (zongora, billentyűk) egészen kimagasló zenei tudásról tesz tanúbizonyságot.
Megjelent a régóta várt 15 éves jubileumi Djabe koncert dupla DVD-n
Djabe 15 - 2DVD
A Djabe 2010-ben ünnepelte 15 éves jubileumát. Ebből az alkalomból a Művészetek Palotája ünnepi koncertet rendezett a zenekar számára. A Djabe szerette volna átfogóan bemutatni az első 15 évet, ezért meghívták a koncertre a legjelentősebb korábbi tagokat és közreműködő muzsikusokat is. Sipos András alapító tag felvételről játszott együtt a zenekarral.
Az előadás 3 órás volt, szünet nélkül, mely teljes hosszában felkerült a kiadványra. A zenekar értékelése szerint a legjobb koncert volt, amit valaha adtak, és ennek megfelelően a kiadvány is a legjobb koncertfelvételük. Az egyes korongra, mely a koncertet tartalmazza, a zene sztereoban és 5.1-ben is felkerült. A képarány 16:9, a lemezeknek nincs régiókódja és PAL rendszerben készült.
A második lemezt a Djabe történetének szentelték az alkotók. A zenekarral Zeke László író készített interjút, aki a Djabe történetét közelről élte át a zenészekkel. A beszélgetéseket rengeteg filmbejátszás illusztrálja és egészíti ki. Ezek nagyobbik részét még nem láthatta a közönség. A koncert előtti napon, a próbán résztvevő zenészekkel szintén készített interjút a riporter. Bakó Gábor, Muck Ferenc, Said Tichiti, Koós-Hutás Áron, Ben Castle, Steve Hackett és Malik Mansurov mesélnek a zenekarral kapcsolatos élményeikről és történeteikről. A két dokumentum film együttes hossza az extrákkal együtt, több mint négy óra. A Djabe 15 dupla DVD teljes megtekintéséhez ezért ebédszünettel együtt egy teljes munkanap, azaz 8 óra szükséges.
A kiadvány, akárcsak a Sipi emlékkoncert, és a Táncoltak a kazlak, elegáns díszdobozos papírcsomagolást kapott. A 28 oldalas kísérőfüzetben, a koncerttel kapcsolatos információk és fotók mellett, a Djabe történetét bemutató dokumentum anyagok és fotók kaptak helyet.
Közreműködik:
Steve Hackett (UK)
Ben Castle (UK)
Malik Mansurov (AZ)
Dresch Mihály
Koós-Hutás Áron
Tóth Viktor
Muck Ferenc
Said Tichiti
Bakó Gábor
A Djabe 15 éves pályafutása során kiérdemelte a legjobb hazai jazz/world fusion zenekar megtisztelő címet. Az együttest 1995-ben alapította Égerházi Attila (gitár) és Sipos András (ének, ütőhangszerek). Első albumuk 1996-ban jelent meg Djabe címmel. A következő évtől kezdődően folyamatosan koncerteznek. 1997 - 2000 között quartet felállásban dolgoztak. Az alapítók mellett Barabás Tamás (basszusgitár) és Muck Ferenc (szaxofon) alkotta az együttest. Az 1998-as Witchi Tai To című albumukat a Magyar Hanglemezkiadók szövetsége a legjobb world music album díjjal jutalmazta. Azóta minden sorkiadványukat jelölték a magyar zenei díjra.
2001-ben a zenekar 6 tagúra bővült, és a Sipos András 2007-es tragikus halála okozta változást leszámítva, azóta is ebben a felállásban dolgozik. Banai Szilárd dobol, Barabás Tamás basszusgitározik, Égerházi Attila gitározik, Kovács Ferenc trombitán és hegedűn játszik, Kovács Zoltán zongorázik.
A zenei rendezői és zeneszerzői feladatok oroszlánrészét az évek múlásával Barabás Tamás fokozatosan átvette Égerházi Attilától. Ezáltal a Djabe hangzása a world music irányából valamelyest eltolódott a jazz irányába. Barabás egyben a zenekar felvételeinek nemzetközileg elismert hangmérnöke is. Sipos András elvesztésével és Kovács Ferenc autentikus népi hegedűjátékának és énekstílusának előtérbe kerülésével, az afrikai és latin world music elemeket felváltották a magyar zenei motívumok.
2001-ben megjelent Update című albumukért eMeRTon díjat kaptak. Ez a CD hozta el számukra a nemzetközi szereplés lehetőségét is. 2002 óta 42 országban lépett fel a Djabe Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában. Olyan presztizsértékű fesztiválok vendégei voltak, mint a Pori Jazz (Finnország), Burghausen Jazzwoche (Németország), Rigas Ritmi (Lettország), Kaunas Jazz (Litvánia), Dubrovnik Summerfest (Horvátország), Jazz Sommer Graz (Ausztria), Penang Island Jazz Festival (Malaysia), Dubai International Jazz Festival (Egyesült Arab Emirátusok), Rochester International Jazz (NY, USA), San Jose Jazz (CA, USA), Giant Steppes Jazz Festival, Ulaan Baatar (Mongólia), Nisville Jazz Festival, Nis (Szerbia) stb.
Táncolnak a kazlak című albumuk DVD-Audio verzióját Los Angelesben Surround Music Award díjra jelölték 2004-ben. A Djabe zenekar stúdióban és koncerten alkalmazott technikai megoldásai azóta is folyamatos elismerést váltottak ki a hazai és külföldi közönség, valamint szakmai berkekben egyaránt.
A Djabe zenéjét egyedi kompozíciók és virtuóz szólók jellemzik, melyek a stúdiófelvételekhez viszonyítva koncerten még jobban kiteljesednek. Barabás Tamás basszusgitár játékát, stílusát és virtuózitását Malájziától Los Angelesig jól ismerik. Tehetségére már a vezető gitár és erősítő világmárkák marketingesei is felfigyeltek. Banai Szilárd dobos tudása sok nemzetközi hírű dobost és persze a közönséget is ámulatba ejtette szerte a világban. 2009-ben Szilu kapta az év dobosa Arany Dobverő Díjat. Kovács Ferenc kimagasló teljesítményre képes két hangszeren is. A vele szívesen dolgozó világsztárok közül Archie Shepp ezt nyilatkozta róla: „A világ egyik legjobb hegedűse, aki közben úgy trombitál, mint Miles Davis.” Kovács Zoltán a zenekar hangzásának textúrájáért felel, ugyanakkor elképesztően muzikális és virtuóz zongora szólókra képes. Klasszikus zenei műveltsége különleges ízt ad a Djabe hangzásának. Égerházi Attila zenekarvezető gitárjátéka nélkülözhetetlen eleme a Djabe hangzásának.
Az együttes 2001 óta számos kiváló hazai és külföldi előadót invitált meg vendégnek lemezeire és koncertjeire egyaránt. A 15. éves jubileumi koncertre sikerült meghívni a zenekar történetében legjelentősebb szerepet játszó zenészbarátokat.
Steve Hackett (a Genesis egykori gitárosa) a Táncolnak a kazlak című albumon közreműködött először a Djabe munkáiban. 2004-ben együtt adtak koncertet Londonban. Steve aktív közreműködöje volt a 2007-es, Sipos András emlékére rendezett jótékonysági koncertnek. Olyan művészi és baráti együttműködés mélyült el a Djabe és Steve Hackett között, mely a következő évekre is meghatározó lett. Európában és Ázsiában számos teltházas koncertet adtak, a romániai Garanában 13.000 ember volt kíváncsi a Djabe és Steve Hackett zenéjének szintézisére. Steve és a Djabe a jövőben is folytatja a közös munkát a nemzetközi zenei életben.
Steve véleménye a Djabéról: „A legjobb zenekar, akikkel valaha játszottam…”
Ben Castle (tenor és szoprán szaxofon, fuvola) A Djabe 6 tagúra bővülésekor érkezett az Update album felvételeire 7. zenészként, majd csatlakozott annak bemutató turnéjához is. Szerepel az erről kiadott DVD-n, mely a Flying címet viseli, és több más koncertalbumon is. Annak ellenére, hogy 2002 óta nem szerepelt a Djabe koncertjein, további 3 stúdióalbumon (Táncolnak a kazlak 2003, Életképek 2005, Take on 2008) is hallható magasszínvonalú és élvezetes játéka. Játszott Stinggel, a The Brand New Heaviesssel, Jamie Cullum-al, és még számos más világsztárral is.
Malik Mansurov (tar) az azerbajdzsáni Baku felsőfokú zenei intézményében, az ősi népi hangszer, a tar professzora. A legismertebb tar játékos a világon, a tradícionális mugham zene nemzetközi nagykövete. A Djabe 2007-es bakui vendégszereplésének alkalmával kérte fel Malikot közös zenélésre. Ezt követően játszott a zenekar Take on című CD-jén, és részt vett annak magyarországi bemutató turnéján.
Dresch Mihály (tenor és szoprán saxofon, furulya). Kovács Ferenc, a régi zenészbarát hívta el a Sipos András emlékkoncertre 2007. november 30-án. Az előadás sikerén felbuzdulva számos további hazai és külföldi fellépésre kísérte el a zenekart. Részt vett a Djabe zenekar Steve Hackettel közösen készített budapesti felvételein is.
Koós-Hutás Áron (trombita) 2009 óta rendszeresen koncertezik az együttessel. Első megbízását Kovács Ferenc helyettesítésére kapta. Olyan harmonikusan beilleszkedett a zenekarba, hogy azóta gyakran hívják, akár Kovács mellé másik trombitásnak. A Djabe/Steve Hackett produkcióban lehetőséget biztosít Kovács Ferencnek, hogy a hegedűt részesítse előnyben.
Tóth Viktor (alt szaxofon) 2004 és 2005 között a Djabe tagjaként koncertezett a zenekarral Európában és az USA-ban. Egy közös koncertfelvételük megtalálható az Életképek című album DVD változatán.
Muck Ferenc (szoprán és tenor szaxofon) 1997 és 2000 között volt a zenekar tagja. Játéka meghatározta a Djabe első 4 albumának hangzásvilágát. Coffee break című kompozíciója révén pedig a Djabe a slágereket sugárzó rádió és TV műsorokba is bekerült.
Said Tichiti (ének, gembri, ütőhangszerek) marókkói származású ütőhangszeres, aki saját népi zenei gyökereiből táplálkozik. Az Update című albumon szerepelt először, majd 2002-től több alkalommal koncertezett is a Djabéval itthon és külföldön egyaránt. Hallható az Unplugged at the New Orleans (2003) és a Sipi emlékkoncert (2009) című koncertalbumokon is.
Bakó Gábor (táncos, koreográfus) az 1998-as és 1999-es Djabe turnék táncprodukcióinak koreográfusa és vezető táncosa volt.
Júliusban ismét hazai turnéra indult a Djabe zenekar Steve Hackett közreműködésével. Az első állomás Budapesten volt a fantasztikus kilátást biztosító Columbus Hajón, amelyen természetesen mi is ott voltunk.
Az alaphangulatot már maga a helyszín megadta. Az úszó pub kellemes környezetet biztosított. Amikor én 19 óra körül megérkeztem, a beálláson már túl volt a csapat, de a nálam korábban érkező ismerősök megnyugtattak, hogy minden szuper lesz.
A zenekar a kültéri fedélzeten vacsorázott, de Steve még sehol sem volt. Viszont összefutottam a zenekarvezető Égerházi Attilával, aki elmondta, hogy lesznek meglepetések.
Még bőven volt idő a koncertkezdésig, így jól megvizsgálhattam a felszerelést, ami nem okozott különösebb nehézséget, mivel a színpad első része kétlépésnyire volt az első széksortól, azonos szinten, és csak a dobok, a billentyűsök, és Steve Marshall erősítői kerültek fel a tényleges színpadra.
Aztán előkerült előbb Jo, Steve most már felesége, aztán maga Hackett úr is előbújt a színpad alatti öltözőből. Még mindig nem tudom megszokni, hogy egy világsztárnak csak úgy odaköszönhet az ember, mintha régi ismerősök lennének. De ez is csak megerősítette, hogy egy újabb családias hangulatú koncertben lesz részünk, ahogy az is emellett szólt, hogy maximum 300 ember fért be.
Valamivel a kiírt koncertkezdés idejében megjelent Steve technikusa, Ben Fenner, hangolt még kicsit Steve gitárján, aztán szép lassan, mikor már a székek is szépen megteltek, a zenekar is elfoglalta a helyét. Égerházi Attila köszöntött minket, elmondva, hogy ezen a koncerten a legutóbbi Djabe special guest Steve Hackett album, az In The Footsteps Of Attila And Genghis anyaga lesz a főszereplő, amely album a 2010-es közös turné legjobb pillanatait örökítette meg, de azért lesznek új dolgok is.
Ami ezeket a koncerteket igazán izgalmassá teszi, hogy Steve teljesen beleolvad a zenekarba, és mintha ő is egy tag lenne a csapatban, végig a színpadon van, minden számból kivéve a részét. A fantasztikus Djabe szerzemények, amelyek hídként szolgálnak a különböző műfajok között, megfűszerezve Steve sajátságos, síró gitárhangzásával, valami egészen különleges hangulatba juttatják a hallgatóságot. Mintha a hajó is kiemelkedett volna a vízből, ami csak akkor derült ki, hogy nincs így, amikor egy nagyobb hajó miatt a hullámok ringatni kezdték, de ez meg megint csak jót tett az amúgy is hangulatos koncertnek.
Djabe számokkal indult a koncert, majd az első Hackett szerzeményként a The Steppes érkezett, a már megszokott feszességgel. A karnyújtásnyira lévő zenészek arcán is látszott, hogy nem csak hakniznak, hanem jókedvűen muzsikálnak nekünk. És ez a zene minőségén is hallható volt. Újabb Djabe blokk után, egy kis technikai szünet következett, majd Steve lett a főszereplő. Ezúttal egy külön blokkot kapott az akusztikus egyvelege (Acoustic Set - part 1, part 2), ami eddig nem volt a közös koncerteken. Közvetlenül ezután egy hihetetlen jó átirat következett egy újabb Hackett szerzeményből, amihez Kovács Ferenc, Kovács Zoltán, és Barabás Tamás érkezett csak vissza a színpadra. Ez nem volt más, mint az első Hackett album talán legnagyobb sikere, az Ace Of Wands. Pattogó ritmus, szárnyaló trombita, csilingelő zongora, és könnyed gitárfutamok jellemezték az átiratot. Az este legnagyobb meglepetése, számomra az egyik csúcspont volt. Aztán közvetlenül az első meglepetés után jött a következő. Firth Of Fifth (part 1, part 2), de ezúttal az eredetileg fuvolával játszott részt hegedűvel helyettesítették az instrumentális rész elején. Remek megoldás volt. Ráadásul a folytatás olyan volt, mintha a 73-as Genesis albumról szólna a szám. A gitárszóló meg… Ezt mindenkinek hallania kellene, legalább egyszer élőben. Fantasztikus.
Egy újabb Djabe blokk következett, benne a Dark Souppal, ami még stúdió albumon nem jelent meg, majd az ezúttal Budapest névre keresztelt angklung produkcióval, amihez segítségül hívták Koós-Hutás Áront, aki szintén fel szokott lépni a zenekarral, és kedvesét. Ezután rainstick bemutató következett, valódi világzene, előkerültek egyéb ütős hangszerek is, és ebből a bemutatóból fejlődött ki, valami egészen kiváló megoldással az In That Quiet Earth, ami hihetetlen izgalmas trombitával. Ezután már csak egy Hackett szerzemény volt hátra, a Last Train To Istanbul, ami a koncert végét is jelentette. De csak a főműsor idő végét.
Kis szünet után Barabás Tamás szólóját élvezhettük végig, ami ezúttal kicsit visszafogottabb volt az általam eddig látottaknál. Kis nyári ejtőzéshez való. Eddig még nem is említettem, hogy fülledt meleg volt. A Duna felett kellemesen járó hűs levegő a hajóra érkezve megrekedt, és talán a zene miatt is, felforrósodott. A basszusszólóból szünet nélkül bontakozott ki a Butterfly, amelyet a dobszóló végéig Steve nélkül játszottak. Ekkor megérkezett ő is és nyomott egy laza szólót. A koncert zárásaként egy könnyed blues-zal köszönt el a zenekar.
Egy újabb Djabe / Hackett est, egy újabb remek buli, egy újabb kiváló helyszínen. Meglepetésben sem volt hiány, így minden egyben volt ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát. Ha egy zenekar ennyire magára tudja hangolni a közönséget, abból nagy baj nem lehet. Én minden Djabe koncerten azt érzem, hogy teljesen el tudok lazulni a koncert idejére. És ha még kedvenc gitárosom is velük van, akkor már tényleg nem kell más a kiváló zenei élményhez.
Még sok ilyen koncertet kérünk! Csak így, baráti körben.
A Djabe júliusban ismét Steve Hackett-tel turnézik. A koncertek Magyarországot és Szlovákiát érintik.
A turné során a nemrégiben megjelent In the Footsteps Of Attila And Ghenghis című dupla album anyagát mutatják be.
július 13. Budapest, Columbus hajó, 20.30 óra
július 14. Pozsony, Majestic Music Club, 20 óra
július 15. Hegyalja Fesztivál, Tokaj, 21 óra
július 16. Cívis Korzó, Debrecen, 20 óra
A hazai koncertek előtt július elején a zenekar Walesben és Angliában vendégszerepel, de ott nem lesz a zenekar vendége Steve.
Jegyek kaphatók a Columbus hajóra 3000 Ft-os áron:
Gramy Records: rendeles@gramy.hu, +36 1 217-1121;
Columbus Hajó, Budapest, Vigadó tér 4.sz. kikötő, +36 1 266-9013;
valamint online: www.jegymester.hu
Lemezpolc kritika:
Djabe - In the Footsteps of Attila and Genghis
A duplaalbum az együttes múlt évi, Oroszországtól Bulgáriáig vezető kelet-európai turnéjának koncertfelvételeiből áll. A Djabe meghívta erre a turnéra vendégszólistának a Genesis rockegyüttes egykori kulcsemberét, Steve Hackett amgol gitárost, aki az albumhoz saját útinaplót is írt. (Ebből még azt is megtudhattam, hogy a tragikus véget ért színész-énekesnek, Vlagyimir Viszockijnak, Kalinyingrádban szobra van!) Hackett négy, részben saját kompoziciót - köztük két Genesis-számot - hozott magával, hozományként. Közülük kiemelkedik az „In That Quiet Earth”, amit Hackett játéka külön is hitelesített. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Djabe kitűnő tagjainak erre a „hitelesítés”-re szüksége volt, de a darabhoz társszerzőként is kapcsolódó vendég közreműködése ezt a pluszt kétségtelenül magával hozta. A Djabe tagjai egyébként olyan sokoldalú muzsikusok, annyiféle stílust tudnak megszólaltatni (és egymással vegyíteni), hogy e tekintetben Hackett van inkább hátrányban velük szemben, ő sokkal egysíkúbb. Jazzisták vagyunk, mondjuk ki nyugodtan; ebben az idiómában például Hackett nem tudna – igaz, nem is akarna – lépést tartani a Djabe tagjaival! De hát ilyenről persze szó sem lehetett, mert a vendég saját stílusát játszotta, a zenekar pedig mindvégig szerves egységben volt vele. Ők ezt is tudták, a kémia stimmelt. Nekem igazán a Djabe saját számai tetszettek, ezek közül is az „Erdő, Erdő” és a „Doromb”. Nem titkolt jazz-irányultságom miatt is elsőszámú kedvencem ezutóbbi szám, a be-bop ízű, nyaktörően gyors témával, amit a basszusgitár unisono (!) együtt játszik. Nyilvánvaló, hogy Barabás Tamás extraklasszis a basszusgitáron, amit ezzel a nyitó darabbal méltóan demonstrált is. Kovács Zoltán nagyszerű a billentyűs hangszereken, technikája magas színvonalú, jazzes frazírozása jólesően csiklandozta fülemet. Érzem, kezdek kissé egyhangúvá válni: a többiekről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A zenekar másik Kovácsa, Kovács Ferenc, aki trombitán és hegedűn játszik és szólót énekel. Róla volt szerencsém már 1996-ban is szólni, jogelődünkben a MaJazz-ben, a Dresch kvartett „Túl a vízen” című albumáról írt kritikámban. Ezt tulajdonképpen változtatás nélkül megismételhetem: „egyszerűen nem lehet feledni Kovács produkcióját a hegedűn és a trombitán, nem is tudtam eldönteni, melyik szólamot játszotta jobban. Talán a hegedűt, ízlésem szerint, persze ezzel lehet vitatkozni.” Véleményem változatlan. Égerházi Attilának úgy gitárjátékát, mint kompozícióit nagyra tartom, meghatározó alakja (Konkrétan az együttes vezetője! – a szerk.) a Djabe-nek. Banai Szilárd az együttes fundamentuma a doboknál, aki a fentebb említettekkel azonos, magas színvonalon muzsikált, mint ahogy Koós-Hutás Áron (A 2008-as Tomsits Rudolf Jazz trombita Tehetségkutató I. helyezettje. Mivel Égerházi Attilát már a verseny előtt rábeszéltem, hogy saját lemeztársasága, a Gramy Records jelentesse meg a győztes CD-jét, így Attila ott a versenyen fedezte fel és azóta is foglalkoztatja Áront! – a szerk.) is a trombitán. Steve Hackett-ről egyébként eszembe jutott egy másik Hackett: Bobby, akinek trombitáját Armstrong sírjába temették el. Két Hackett, két világ.
A Djabe és Steve Hackett együttműködésének gyöngyszemei dupla CD-n
Djabe special guest Steve Hackett: In The Footsteps Of Attila And Genghis - 2 CD
A dupla CD anyagát a zenekar 2010 nyarán rögzítette Steve Hackettel lebonyolított közös turnéja során. Az augusztusi koncertsorozat időrendben érintette Oroszországot, Magyarországot, Bulgáriát és Szerbiát.
A műsorban terítékre kerültek a Djabe klasszikusok (Distant Dance, Clouds Dance, Butterfly, Doromb , Erdő, erdő) mellett Steve Hackett saját (The Steppes, Last train to Istanbul) és Genesishez köthető számai is (Firth of Fifth, In that Quiet Earth).
A lemezen található jónéhány újdonság is, hiszen eddig a Stevvel játszott Hackett és Genesis számok nem kerültek még kiadásra. Az új Djabe kompozíció a Dark Soup pedig eddig még egyáltalán nem volt elérhető. A felvétel érdekessége, hogy a Djabe kompozíciónak már Steve Hackett is szerves része volt. Szintén egyedi darabok a Pécs és Genghis’s sword című számok.
Az album legizgalmasabb felvétele Steve Hackett „Last train to Istanbul” című dala. A szám legutolsó szóló lemezéről, az „Out of the Tunnel’s Mouth”-ról, melyet saját zenekarával sem játszott még élőben. Talán ennek egyik oka, hogy a dalban jelentős szerepet kap Kovács Ferenc, a Djabe hegedűse is. Viszont egy Djabe koncerten Kovács Feri adott, így a zenekar műsorra tudta tűzni ezt a kiváló kompozíciót. Steve először énekelt koncerten a Djabe zenekarral.
Közreműködők: Steve Hackett – gitár, ének;
Banai Szilárd – dob;
Barabás Tamás – basszusgitár;
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, ének;
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének;
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek;
Koós-Hutás Áron - trombita (CD1 – 5, 7; CD2 – 4, 6, 7)
Tracklista:
CD1 Erdő, Erdő, Firth of Fifth, Dark Soup, City of Habi, The Steppes, Pécs, Distant Dance, Clouds Dance
+ video a Nisville Jazzfesztiválról: The Steppes, Nis
CD2
Doromb, Butterfly, Last Train to Istanbul, In That Quiet Earth, Genghis’ sword, Behind the Veil, Omachule excerpt
+ video a Penang Island Jazzfesztiválról: Behind the scenes, Erdő, erdő, Firth of Fifth, Malaysia Bolé!
Felvételről is élő
2010-ben 15 éves jubileumi turnéra indult a Djabe. Az ünnepi koncertsorozat állandó vendége volt Steve Hackett, aki Magyarország (Budapest, Debrecen, Pécs) mellett, Oroszországba, Bulgáriába és Szerbiába is elkísérte a zenekart. A koncerteket rögzítették és ezekből a felvételekből állították össze új kétlemezes koncertalbumuk anyagát, amely In The Footsteps Of Attila And Genghis címmel kerül a boltokba. A szép papírtokban megjelenő dupla album, amelynek borítóját Égerházi Imre alkotása ékesíti, nem csak a Djabe, hanem a Genesis rajongóknak is tartogat meglepetést. Aki hallotta már a formációt élőben, pontosan tudja, hogy a zenekar saját szerzeményei mellett Genesis, és szóló Steve Hackett számokat is játszik, ráadásul nem is akármilyen minőségben. Akik viszont még nem jutottak el ilyen közös koncertre, itt a lehetőség, hogy ők is meghallják, mennyire egymásra talált a zenekar és Steve. Az album gerincét a Djabe szerzemények adják – régiek és újak – de végre két Genesis és két szóló Hackett darab is az albumra került. És hogy miért végre? Mert korábban csak élőben lehetett ezeket a remek előadásokat hallani. Az albumhoz Steve Hackett írt kísérőszöveget, amelyben a közös élményekről mesél, és végigveszi a turnéállomásokat. Mindkét lemezen található számítógépen megtekinthető extra tartalom. Az első lemez esetén ez egy 2010-es koncertrészlet Szerbiából, míg a második lemezre egy korábbi malajziai fellépés részlete került 2008-ból – ahol Steve szintén a zenekar vendége volt – illetve egy kis betekintés a színfalak mögé.
Ez az album egy válogatás a jubileumi turné legjobb koncertpillanataiból, de annak ellenére, hogy az egymást követő számok különböző állomásokon lettek rögzítve, teljes egészet alkotnak. Steve nem is vendégként van jelen, hanem a zenekar tagjaként. A mára évek óta tartó munkakapcsolat teljesen összekovácsolta a formációt és az albumon hallható műsor remekül adja vissza azt az élményt, amivel élőben találkozhatnak a rajongók. Örömzenélés hallható mindvégig, és ami a legjobb, hogy a lemezt hallgatva szinte ott lehetünk a koncerten. Teljesen átjön az élő zene varázsa.
Barabás Tamás újabb szakmai elismerésben részesült
Tomi - egyedüli magyarként - felkerült az Aguilar basszusgitár erősítőket és effekteket gyártó cég támogatottjai közé.
2010 március óta tart az együttműködés. Ezalatt számos koncerten használta a világhírű márka termékeit.
Nagy megtiszteltetés, hogy újabb Weboldalon szerepelhet világhírű basszusgitárosok mellett.
A világ több mint 40 országában lépett fel, a legkeresettebb magyar jazz-world-fusion együttes basszusgitárosa, komponistája, világszerte elkápráztatja a rajongókat virtuóz szólótechnikájával. A legnagyobb gyártók kérik fel hangszerek kipróbálására és fejlesztésére, zenei és hangmérnöki munkája Londonban és Los Angelesben is elismerésre talált. Barabás Tamás messzire jutott a Rába partjáról.
Ahogy generációmból sokan, győri fiatalként gyakran jártam a város új jazzrockcsapatának fantasztikus hangulatú koncertjeire. Közülük sokan sokfelé kerültek, és bár a Tea zenekar a mai napig működik, a basszusgitáros éppúgy Barabás Tamás, mint évtizedekkel ezelőtt, azért történt vele „egy s más". Egy szűkebb közönség és a szakma körében régóta – nem túlzás – világhírű. Hogyan alakult a pályája, mi történt azóta, hogy Budapestre került? – erről kérdeztem a zenészt, akivel régi ismeretségünk okán sosem magázódtunk.
„Ez a hangszer volt otthon"
– Tinédzserként miért éppen a basszusgitárt vetted a kezedbe?
– Találtam egyet otthon. Apu (Barabás Tamás, ismert győri műszaki kereskedő – a szerk.) basszusgitáros volt másfél évtizedig a Mr. Wagner csapatában. Persze én is gitárosnak készültem, kamaszként Santanát, Shadowst játszottam velük. A hat húrral próbálkoztam egészen addig, amíg a konzervatóriumban megalakult az első zenekarunk, és pont a basszusgitáros hiányzott. Felkaptam a családi hangszert, aztán nem tudtam letenni... Mikor még rockgitáros akartam lenni, gyűjtöttem egy Level 42 koncertlemezre, nagy nehezen összejött rá az ötszázötven forint, onnantól csak hallgattam egész nap, mit művel Mark King a húrokkal. Azt hiszem, akkor kezdett valami beindulni. Klasszikus bőgőtanulmányaim jó alapokat adtak, később felfedeztem a hangszer világsztárjait, Marcus Millert, majd Jaco Pastoriust, aki a mai napig meghatározza a basszusgitárosok játékát az egész világon. Tizennyolc évesen bekerültem a Madame együttesbe, onnan pár hónapos önképzés után meghívtak a Tea zenekarba, és attól kezdve pörög az életem. Az évek során számos hazai előadóművészt kísértünk, több tv-show-ban is szerepeltünk. Session zenészként rengeteg popsztár lemezén, koncertjén „nyomattam" a boogie-t.
– Hogyan került képbe a Djabe, amelynek zeneszerzője, hangmérnöke és koncertmestere is lettél?
– Ahogyan sok mindenkivel, stúdiózenészként kerültem velük kapcsolatba, ez kölcsönösen annyira bejött, hogy 1997 óta a zenekar állandó tagja vagyok. Eleinte a már meglévő kompozíciókhoz kellett hozzátennem, aztán belenyúltam a hangszerelésbe. Később nagyobb teret kaptam, előkerültek a saját kompozícióim, pár éve pedig én vagyok a zenekar „idomára". A zenekart vezető Égerházi Attila gitárossal közösen dolgoztuk ki a Djabe-hangzást.
A 2010-es évben ünnepeltük 15 éves jubileumunkat. Ennek keretében elérkezett a visszatekintés, összegzés ideje is. Az évek során rengeteg értékes hang és videofelvétel került dobozba. Némelyik meg is jelent, de időnként olyan gyorsan pörögtek az események, hogy nem volt energiánk őket összevágni, kikeverni, így nem válhattak közkinccsé. 2010-ben elkezdtük ezeknek az anyagoknak a feldolgozását, és az aktuális felvételek és koncertek mellett megjelentetjük ezeket is az elkövetkező két évben.
Djabe special guest Steve Hackett: In the footsteps of Attila and Genghis - 2 CD
A közeljövőben megjelenő Djabe kiadványok közül időrendben az első egy dupla CD, melyet a zenekar 2010 nyarán rögzített Steve Hackettel közös turnéján. Az augusztusi koncertsorozat időrendben érintette Oroszországot, Magyarországot, Bulgáriát és Szerbiát.
A műsorban terítékre kerültek Djabe klasszikusok mellett Steve Hackett saját és Genesishez köthető számai is. A kiadvány két legizgalmasabb felvétele közül az első, a Dark Soup című kompozíció, mely a következő Djabe stúdió lemezen fog megjelenni, tehát ősbemutató. Steve Hackett gitárjátéka szerves része a műnek. A másik kuriózum Steve Hackett Last Train to Istanbul című száma legutolsó szóló lemezéről, az „Out of the Tunnel’s Mouth”-ról, melyet saját zenekarával sem játszott még élőben. Talán ennek egyik oka, hogy a dalban jelentős szerepet kap Kovács Ferenc, a Djabe hegedűse is. Viszont egy Djabe koncerten Kovács Feri adott, így a zenekar műsorra tudta tűzni ezt a kiváló kompozíciót.
Közreműködők: Steve Hackett – gitár, ének;
Banai Szilárd – dob;
Barabás Tamás – basszusgitár;
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, ének;
Kovács Ferenc – trombita, hegedű, ének;
Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek;
Koós-Hutás Áron - trombita (CD1 – 5, 7; CD2 – 4, 6, 7)
Tracklista:
CD1
Erdő, Erdő, Firth of Fifth, Dark Soup, City of Habi, The Steppes, Pécs, Distant Dance, Clouds Dance
CD2
Doromb, Butterfly, Last Train to Istanbul, In That Quiet Earth, Genghis’ sword, Behind the Veil, Omachule excerpt
Hallgassa meg online:
Djabe: Dark Soup
Djabe: Update 5.1 - 2 DVD
Márciusban napvilágot lát az UPDATE album 5.1-es változata. Barabás Tamás fantasztikus surround keverésben alkotta újra az albumot. A DVD formában megjelenő kiadványra sok extra is került. Interjúfilm Barabás Tamással az újra kiadásról, interjúfilm Ben Castle angol szaxofonossal, mely a felvételek idején készült. Ebben a filmben a lemez műhelymunkájába is bepillantást nyerhetünk. Találunk a korongon korabeli televíziós felvételeket is, többek között az albumért kapott eMeRTon díjatádásról. Megnézhetünk továbbá 40 perc eddig meg nem jelent koncert felvételt, melyet az UPDATE lemezbemutató turnéjáról készült Flying című DVD-hez rögzítettünk, de végül más változat került az adott számokból az első magyar jazz/world DVD-re. Az UPDATE új kiadásának lesz egy duplalemezes változata is. Ennél verziónál a második korong törzsanyagát az UPDATE turné szolnoki állomásán rögzített teljes koncertfelvétel adja. Ezt a két és félórás felvételt is meghallgathatjuk a sztereo változat mellett 5.1-ben is. Ezen a lemezen is lesznek extrák, például a Djabe 2002-es poszonyi fellépéséről készült TV adás, vagy a Duna TV stúdió koncertjének részlete 2001. augusztusából. Ezen a korongon a Djabe zenekar többi tagja is visszatekint az UPDATE album és turné időszakára.
Reissue interjú, részlet
Djabe: Slices of live - DVD
2006. március 3-án került sor a Slices of life című album bemutató turnéjának budapesti koncertjére. A Petőfi Csarnokban rendezett koncertet 12 kamerával rögzítették. 2007-ben jelent volna meg, de Sipos András halála miatt abba maradtak az utómunkálatok és a Sipi emlékére rendezett koncert látott napvilágot.
A műsorban az elejétől a végéig elhangzott az akkor vadonatúj stúdióalbum anyaga.
Az extrákban a zenekar nemzetközi turnéján készített filmekből láthatunk egy tartalmas összeállítást. Várható megjelenés 2010 nyara.
Djabe 15 - 2 DVD
Közreműködők: Steve Hackett, Ben Castle, Malik Mansurov, Koós-Hutás Áron, Muck Ferenc, Tóth Viktor, Dresch Mihály, Said Tichiti, Bakó Gábor
A Djabe zenekar 15 éves évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepelte a Művészetek Palotájában. A műsor átfogóan mutatta be a zenekar teljes életművének legfontosabb állomásait. Az előadás során felléptek azok a zenészek is, akik zenekari tagként, vagy vendégként jelentős szerephez jutottak az elmúlt 15 évben.
A kiadványban helyet kap a Djabe 15 ráadás koncert is, melyet a zenekar a teltházas májusi Müpa előadás után budapesti Take Five klubban rendezett.
Az extrák legjelentősebb darabja az az átfogó interjúsorozat melyet Zeke László a Djabe tagjaival és vendégművészeivel készített.
A Djabe 15 dupla DVD áprilisban jelenik meg.
Djabe: Utolsó turné Sipivel - 2 DVD
2007 nyarán intenzív turnét bonyolított a Djabe Európában és Észak-Amerikában. Számos országban készült értékes koncertfelvétel a turnéról, a kiadvány gerincét azonban a budapesti fellépés adja.
Az extrák közül kiemelendő a Djabe 24 című koncert és dokumentum jellegű játékfilm, mely a népszerű a 24 című sorozat egyfajta paródiája. A 24-ben teljes hosszában látható a zenekar ausztriai fellépése, melyet a wieseni jazzfesztiválon vettek fel.
Ajándékként a wieseni koncert hanganyaga teljes hosszában letölthető:
Táncolnak a kazlak 0-6:48, City of Habi 6:48-14:17, Band Introduction 14:17-17:04, Omachule 17:04-27:36, Wiesen 27:36-30:25, Bass Solo 30:25-35:25, Djabe 35:25-44:00